VALLÁSLÉLEKTANI BETEGEK

-Akik Istent keresik…, akikért felelősek vagyunk

E sorok megírása előtt készült összefoglaló írásban azok jellemzőiről írtam, akik más emberek felé szolgálnak, vagy szolgáltatnak. A lelki betegségeket ismerőről,- a lelkészekről és pszichológiai ismeretekkel rendelkezőkről. Több, alapvető tulajdonságát nevesítettem meg azoknak, akik valóban szolgálnak, és Isten szerinti módon, a szellem gyógyulásának céljával használják az emberi lélek ismeretét.

Ennek megírása, közreadása aktuális és fontos, amikor a lélektant, valláslélektant a teológiákon is alaptantárgyként tanítják. Szükséges lett, mert a már iparszerűen működő, sokszor hitetlen, vagy embereknek, egyházaknak alárendelt lelkészek ezen ismereteik alkalmazásával embertömegeket manipulálnak, majd a szolgálati ajándékok helyett a megvezetés eszközeit használják.

Jelen írásomban így azokról szükséges írnom, akik Istent keresik, akik gyülekezettelen hívők. A bizonytalanokról, a csalódottakról, a sérültekről, akik felé kell szolgálni. Azokról, akikért felelősek vagyunk, hiszen mások által bekövetkezett állapotuk miatt, veszélyes helyzetükben nemcsak kiszolgáltatottak ők, hanem Istentől távolodva kevesebb esélyük van emberileg arra, hogy újra keressék és megtalálják a Messiás Testét. Újjászületett hívőként helyüket megtalálni és elfogadni abban.

Veszélyes a helyzetük, mert lelkük sérülései a hamis szolgálók által a lelki betegség végső fokára is eljuthat. Oda, amikor a lélek sérülése a szellem rabságát okozza. Oda, amikor a zavartság már terheltséggé alakul át. Oda, amikor már egy más szellem rabságában vergődő akár a pszichiátriai osztályok lakója lesz. Valláslélektani betegség áldozatai.
Ők, akikről beszélni kell, hiszen felelősek vagyunk értük.
Ők, akiknek mindenképpen és minden módon fel kell tárni lelki betegségük, lelkük sérüléseinek mély gyökereit. Ezért fel kell tárni a keresztény, vagy akár más vallások kártevő, a szellemi halál felé terelő manipulálásait, antikrisztusi tevékenységeit.

Szolgálati tapasztalataim, sok évtizedes, személyes ismereteim alapján a lélekben sérülteket bizony kategorizálni tudom és látom. Alábbiakban az ő sajátosságaikat, sérüléseik gyökereit feltárva szeretném bemutatni. Mindez nem pellengérre állítás, minősítés és kritika, hanem legyen eszköz mindazoknak, aki szolgálnak. Eszköz jó és felkészítés fogadásukra. Szolgáljon arra, hogy megláthassuk, a gyökerek ismeretében mitől kell elvágni, leválasztani , majd a Messiás Testében meggyökereztetni, beoltatni azokat, aki gyógyulni, szabadulni akarnak.

A felsorolt csoportok jellemzése sok esetben egy ember életében csak a fő probléma feltárására elegendő, mivel mindezek összeadódhatnak, egy időben akár több gyökér is működik. Hiszen a misztika és a karizmatikusság éppúgy keveredhet, mint a karizmatikus és a misztikus személy belső kettőssége, majd külső megjelenése, működése.

Miképpen a pásztori uralom, leuralás szorosan kapcsolódik egy egyházi hierarchia despotizmusával éppúgy, mint a bűnben élő pásztor az evangelizálással…

A variánsok száma végtelen, de a gyümölcs mindig látható lesz. A csalódott keresztényekben, zsidókban éppúgy, mint a pszichiátriai, zárt osztályok vallássérült embereiben, életük mások előtt el nem zárt területein.
Amikor feltesszük a kérdést, hogy kicsodák ők, honnan jöttek, miért távolodtak el hitüktől, vagy miért lettek pszichésen akár beteggé is, nem kell távolra nézni… Elegendő elsősorban, és hálaadással visszatekintenünk önmagunkra, és arra, hogy magunk honnan érkeztünk a Messiás Testébe?
Amikor pedig feltesszük a kérdést, hogy mi a feladatunk, akkor legyen előttünk önmagunk bizonysága, mely életet változtató és gyógyító lett.
Amikor visszaemlékezünk, gondoljunk azokra, akik elkísértek a Szabadítóhoz, és eszközei voltak a gyógyulásunknak. Abban, amelyet ember sohasem végezhetett volna el!

Az ő bizonyságtevő életük lehet számunkra megerősítő, önmagunk életének szolgálatra alkalmasságának példaképei, de semmiképpen nem utánzói.
Ugyanakkor alkalmazhatjuk azt az empátiát amely kialakulhatott egyházi, gyülekezeti, vagy a lelki segítőink rossz példái, bennünk és a környezetünkben okozott rombolásai, vagy akár fejlődésünk, életünk megrablói és akadályozói által.


E bevezetés után lássuk tehát, hogy kik azok, akik eltávolodtak Istentől, vagy hitükben és hitéletükben sérülve bizonytalanok. Mert ők azok, akik akár hosszú éveken át keresőkké válnak. Akik jót, életük változását, egy új életet keresnek, de Krisztus helyett mást találtak, és követtek. Mindaddig, amíg a bálvánnyá lett emberi össze nem tört bennük, vagy le nem lepleződött előttük.
Ők azok, akik feladták a keresést, nem találták meg a Szabadítót, az Életet Krisztusban, mert keresztény, vallásos jelmezben valami mást, Valaki mást kínáltak számukra.
Ők azok, akik a megoldatlanság reménytelenségével elmagányosodtak , vagy a keresés, később a megélt hit helyett már nem keresők, hanem vágyódó látogatókká válnak.
Ők azok, akik a sérülések által összetörnek, lelkük darabokra hullik, és akár az idegosztályok kezeltjei, majd a zárt osztályok lakói is lehetnek.
Mindezek korunkban és környezetünkben valóságos, jelen lévő állapotok, helyzetek.

Bennünk lezárt múlt, szomorú állapot. Az Istent kereső ember félrevezető szellemiség vallásos, de antikrisztusi , mintegy kétezer éve folyamatos rombolása. Az ember lelkét félrevezető, és így a szellemét elrabló, hatalmába kerítő gyilkos hatalom jelenléte a legkisebb és legnagyobb gyülekezetben is.
Egyben e tények ismerete számunkra a ma és a jövő egyre súlyosabb, megoldásra, vagyis szolgálókra váró feladata. A Messiás Testének számon kérhető felelőssége, mivel a sérültek, betegek, szellemükben fogságba kerültek köztünk élnek.
Ők, akiket valamennyien ismerünk, ezért az alábbi felsorolás csupán annak megismétlése, amit minden hívő lát, tud. De nem beszél, nem szól róluk.

A felsorolás pedig saját tapasztalatból adódott. Több évtizedes látás, tapasztalás, valamint a szolgálataim összegezése által bizony a lelkileg sérültek, betegek, és a szellemben rabságba kerültek létszámbeli aránya sorrendbe, sőt „veszélyességi fokozatba” sorolható.


1./Elsőként, létszámukban pedig legtöbben a lelkükben, pszichésen sérült, valamint a fel nem nőtt, vagy személyiségükben torzult, és abban labilissá vált emberek keresnek segítséget. Ők keresnek menedéket, gyógyítót, és családot az egyházakban, gyülekezetekben, és leginkább karizmatikus mozgalmakban.
Elérésük érdekében sok, vonzó ígéretet kínáló alkalmak, tanítások, tanfolyamok, tréningek és egyebek működnek.
Azonban éppen az emberektől való félelem, illetve gyermeki állapotuk miatt sohasem gyógyulhatnak meg mindaddig, amíg pszichésen, személyiség kialakulásában nem rendeződnek. Ezért spiritualitásuk álomvilága a misztériumokban és karizmatikusságukban, valamint szerepjátékaik csak rövid ideig enyhítik sérüléseiket. Mindezek a személyiség felnövekedése, kiteljesedése, és gyógyulása, identitásuk helyreállása nélkül kezdetben kábítanak, kellemes, reményteljes és várakozó állapotot adnak. Majd annak elmúlása, a segélykérő várakozásának eredménytelensége után a sérülést felválthatja a reménytelenség, csalódás, és a kialakuló, megújuló hitetlenség.


2./ Második,a sérültek nagy csoportja a történelmi egyházak tagjaiból érkezik. E „történelmi” jelző néhány évtizede kibővíthető még a „nagy gyülekezet” fogalommal is. A kevés múlttal rendelkező, létszámában naggyá lett gyülekezetek, a kisebbek által alkotott „hálózatok”,gyülekezeti „csoportok” viszonylag rövid időn belül, egy-két évtized múltan nemcsak elvesztik szellemi egységüket Krisztusban, hanem a test és a lélek igényeinek, vágyainak eleget tevő működésük által komfortérzéssel vonzzák , szellemi növekedésükben megállítják a hozzájuk érkezőket. E tagság, akik mélyen vallásos hitben élnek, azonban védtelenek. Súlyos betegségeket élnek meg pszichésen. Hitük, és maga az egyházaik a világ, a hétköznapok nehézségeiben nem adnak megoldást, szabadulást, vagy gyógyulást. A segítségnyújtás a diakónia által részleges, esetenkénti, a lelki segítség pedig erőtlen tanácsadás. Erkölcsi, viselkedési normákat, és egyházak vallásos törvényeit ajánlják, melyhez párosul bizonytalan, legtöbbször misztikus ígéret. A változás ekkor várat magára, a sérült ember pedig akkut beteggé válik. Látván az egyház és annak képviselőinek valóban tehetetlenségét,- sőt lelki, hitbeli állapotát-, az egyház tagja általában hosszas időzés után beismeri, és felismeri önmaga beteg állapotát. Felismeri, hogy beteg nem gyógyíthat beteget, bűnökkel terhelt ember nem adhat hiteles választ arra, hogy a bűnök következményiből mi, és Ki a kivezető Út. A hagyományból , kötelességből, kötelezettségből átvett, felvett, bejegyzett egyháztagság éppúgy nem életet változtató, pozitív erő, mint a megszokásból, formálisan megélt vallásosság. Mégis, a személyiségében, pszichésen is sérült, beteggé vált ember, a betegség tényét nem szívesen veszi tudomásul, miközben az egyházi alkalmazottaknak, szolgáinak sem érdeke annak megállapítása a lelkigondozások során.

A ki nem fejlett személyiségű ember mozaikélete megoldatlansága okán sokszor keresi a tömegben való beleolvadást, ahol elbújhat felelőssége elöl, személytelenné válhat, miközben mégis „valaki” , vagyis önmaga a tömeg… Mégis, az emberekben bízó, egyházát akár fedezéknek, a valóság elöli búvóhelynek is használó ember előbb-utóbb két választási lehetőség elé kerül. Egyik lehetőség, amikor egyházát elhagyva önmaga veszi kezébe sorsát. Másik, amikor hitének maradék erejével elindul, és a Gyógyító, Szabadító Krisztust keresi.
Első esetben hamarosan önmaga képzi ki magát „pszichológusnak”, és minden lehetőséget igénybe véve megismerni szándékozik lelkének gyógymódját.Ennek folytatása az, amikor nemcsak a lélektan ismereteit falja, hanem a vallásos irodalmat lapátolja önmagába, vagyis önmaga akar saját pásztora lenni, miközben talán észre sem veszi, hogy a vallásos irodalom valamely írása, vagy írásainak egyvelege, keveredése irányítja a gondolatait. Mindez újra elvisz ahhoz az ismerethez, hogy mindezek önmagukban sohasem adnak megoldást és békét az élet alapvető kérdéseire. Majd a lelkipásztori tanácsadás helyett pszichológushoz fordul.
E folyamat következménye az egyházakban az, hogy igényli a valláslélektan ismeretének intézményesített, hatékonyabb tanítását. Azért, mert a lelkészeik maguk is érzik tehetetlenségüket a lelkigondozások alkalmával.
A második lehetőség, mely hitből választott, az egyetlen teljes és tökéletes megoldás. Mindaddig esély és lehetőség, amíg valaki nem áll a szenvedő és a Szabadító közé. Mindaddig, amíg a szenvedő nem fordul, és nem bízik újra emberekben.

Azonban ez az út, amennyiben szívből és őszintén indul, elvezet Krisztusig. Uralma alatt pedig mindenki megismeri önmagát, van lehetősége felépülni, és meggyógyulni, szabadulni…
3./ Nemcsak a személyekben, hanem a vallásos, hívő közösségek működésében is vannak olyan torzulások, melyek miatt számos sérült, személyiségi zavarba jutott ember szenved. Ezen túlzásoknak köszönhetően (melyeket saját meghatározásimban olykor „jóindulatú daganatok” néven is használok) folyamatosan hagyják el azokat. Jelentős számuk azonban mégsem arányos a valóban gyógyulni szándékozók számával. Személyi függőségük, a vezető bálványozása, és a szigorú fegyelem miatt legtöbbször, állapotuk javulása után jellemzően visszatérnek. Más oka, hogy a szellemben és lélekben kiskorúságában maradt ember családra, szellemi vezetőre, lelki apára vágyik, és csordaszelleme miatt el is várja az irányítást. A társadalmi változások folyamatai, a globalizáció egyre erőteljesebb jelenléte láthatóan minden emberi közösség , így a család rombolója is. Ennek következménye a bálványok megjelenése és igény szerinti építése azok hatalmának.

Mégis, főleg két ok miatt alakulnak ki személyiségi zavarok:
a./ A közösség vezetőjének torzult személyisége nemcsak követőkre, utánzókra van hatással, hanem minden labilis személyiségű emberben okozhat zavarokat.
Két eshetőség lép fel ekkor is. Vagy elveszíti önmaga személyiségét valaki az utánzás által, miképpen a teljes, hűséges alárendelődés valakinek ugyancsak az egyéniség folyamatos feladása…
Mindkét állapot konfliktust okoz a sérült ember lelkében, mivel amennyiben nem teljes a szellemi uralom valakin, addig vannak ép és egészséges gondolatai, érzelmei. Ezek által létrejött válságok pedig csak a valódi Szabadító hatalma alatt válhatnak rendezetté, vagy a Messiás uralmának „királyi Rendjévé”…

b./ Másik ok a hitbeli kérdésekre adott feleletek, a hívő élet megélésének szabályozásának szélsőségessége. Olyan farizeusság, mely nemcsak a mindennapi életben okoz nehézségeket, ütközéseket, de kényszeressége által, erőszakosan torzítja a lelkileg egészséges ember tudatát, és érzelmeit. Az a kaszárnya , katonás fegyelem, amit alkalmaznak szintén, előbb-utóbb nem kívánatos. Elsősorban azért, mert akadályozza, szabályozza, vagy lehetetlenné teszi azt az életet, amit Isten minden embernek áldásként, sőt áldásokkal adott. Másodsorban azért, mert a hitbéli kérdésekre adott válaszok amennyiben nem Isten szerintiek, azok használhatatlanok, üres beszédek. A kaszárnya előírásai a hétköznapokban zavarokat, vagy elhatárolódásokat okoz az uniformizált hívő életében, miképpen a hétköznapok valós hatásai, világi törvényszerűségei úgyszintén zűrzavarokat okoznak a „kaszárnya gyülekezetben”… Márpedig nekünk Isten Akarata, Rendje , és a Messiás uralma szerint kell élnünk földi életünket e világban.

Összegezve: A személyi kultusz diktatúrájába került emberek szanatóriumi állapota: fogság és rabság. Egy ideig kényelmi állapot, de valóban az akarat kikapcsolása, leuralás, amely betegít, vagy állandósítja a személyiség fejlődését, és egészséges működését.


4./ Kevesebben, de mégis jelentkeznek olyanok, akik nem sérültek misztikus, karizmatikus, vallásos egyházak, felekezetek által, és sohasem kerültek emberek, vagy közösségek személyi kultuszának hatása alá, vagy azok szélsőséges nézeteinek nem voltak követői, szenvedői.
Ők, akik megoldatlan helyzeteikben, személyiségi zavaraikban, betegségükben vajúdnak. Tudattalanul Istent keresők, miközben hitetlenül gondolkodnak. Kettős, mintegy skizofrén pszichés állapotban szenvednek.
Sokszor keresztény gőggel őket ateistáknak, hitetleneknek mondjuk. Márpedig ha azok lennének, akkor sohasem keresnének. Isten nélküli hitük-istenük oltárán lenne az életük.
Bár kevesebben vannak, kevesebben érkeznek, kevesebb a sérült közöttük, mégis ők vannak legtöbben…
Kevesen, mert a lelki bajokkal terhelt gyülekezetek és emberek számukra és jogosan taszítóak. Az antikrisztusi vallásosság egyik biztos jele.
Ők, akik valójában csak szenvednek, de mégsem érzik, tudják, hogy önmaguk betegek. Mindez azért van, mert e szenvedő, beteg világban természetes, elfogadott állapot a bűn, a betegség, az élettelen élet. A ma embere a halál uralma alatt nem élni, hanem túlélni akar, ami a halál utáni vágy tudattalan állapota. Ugyanakkor a kereszténynek mondott állapot is telve van bűnnel. Azokkal, melyek ráadásul jónak, követendőnek mondanak azok urai és szolgái…

Jelen írás igazából őértük jött létre. A láthatatlan többségért.
Azokért, akik még nem tudják, hogy van Élet, azokért, akiknek már van fájdalomérzetük, és keresik lelkük orvoslását.
Őértük, hogy ebből, az Istent kereső és Őt nem ismerő állapotuk miatt ne legyenek az előbbiekben felsorolt, vallási álruhába öltözött,az antikrisztusi szellemiség hatalmába, csapdájába esett hívők követői, vagy társai.
Hiszen a vallási lelki beteg csoportok azokból jöttek létre, akik Istent keresték,..és másnak mondtak igent, más kezébe tették le életük.
A Messiás Teste pedig e betegek gyógyulása által, élő organizmusként növekedhet.E gyógyulás azonban emberi erővel, testi, vagy lelki módszerek által sohasem lehet teljes és befejezett.

A tényfeltáró felsorolás és részletes, de nem teljes bemutatása után szükséges most, jelen írásban is választ adni, hogy mi a teendő, milyen lehetőségek vannak.

Elsőként mégis a kisebbség, vagyis a sérüléseket okozó , keresztény néven működő szervezetekben szenvedőknek kell, hogy szóljon.
Bizony sokan vannak, akik „nem találom a helyemet”, „ kevés, amit kapok”, mondatokat hangoztatva járnak és keresnek gyülekezetet, embert,..újabb bálványt. Mások szeretnék „ha elfogadnának”, „szolgálhatnék” és más, hasonló szavakkal remélnek önmaguk számára pozíciókat, szeretnék elfogadtatni tanaikat, módszereiket. A „megtapasztalások”, karizmatikusnak mondott „csodák” zászlaja alatt igazából a jezabeli szellemiség rejtőzik. Az, amely egy hierarchiában érzi jól magát amennyiben előléptetik. Célja pedig a gyermekkorúak feletti hatalom megszerzése. Ezt „biblikusan” alátámasztva, küldetésüket megfoghatatlan karizmatikus, misztikus, de mindenképpen ködösített megerősítésével, és elfogadtatásával akarják elérni. Ők, akik később pártoskodást, vitát, viszályt és más romboló erőket indítanak be mindenütt.

Sokan nem is tudják, hogy valóságban lelkükben betegek, hiszen csak valakit, valamit utánoznak.Számukra legyen tehát megvilágító jelen írás, hogy állapotuk másoktól kapott fertőzés ugyan, de a lélek betegsége egyszer eléri a szellemüket is, mely ez esetben védtelen. Legyen felrázó felismerés, hogy a nagy lelkesedés, és „jó akarat” egy bacilusgazda kéretlen rohangálása mindenkihez, ahol fogadják , várják az újabb bálványokat.
Aki pedig mindenhol előforduló, vagy hangoskodó emberrel találkozik, viselkedését hasonlítsa össze Krisztus földi életének, és Isten embereinek,- próféták, vagy apostolok-, valamennyiünk előtt ismert tulajdonságaival.
Aki pedig Isten Igéjét hordozza, és meg is éli, képtelen azt elkövetni, hogy másokban kárt tegyen. Testében, lelkében és szellemében egyaránt csak gyógyító, szabadító, életet megváltoztató küldetéssel bír, mely semmiben sem emberi erő, vagy szellemi hatalom.

A vallási sérültek, „valláslélektani betegek” nem a világtól, nem a hitetlenektől sérültek! Ezért elsőként a vallásos ember önvizsgálata, majd a vallásos közösségek vizsgálata a legfontosabb, amennyiben valaki önmaga tehetetlenségét, lelki sérüléseit szeretné orvosolni.
Az Isten nélkül élő emberek lelki betegségeinek gyógyulását , gyógyítását is legjobban a beteg kereszténység akadályozza meg.

Így valamennyiünknek át kell tekintenünk hívő életünk működését a kezdeteiktől fogva. Bizony, az emberekhez való hűségünk, és illetéktelenek utasításai által sok-sok olyan dolgot tettünk, amivel másokat magunk is emberekhez, emberi uralom alá vezethettünk. Tudattalanságunk által nemcsak bálványoztunk embereket, hanem önmagunkat, és a velünk kapcsolatos közösségeket is bálványokká tettünk. Ezért önvizsgálatunk lehetőséget ad arra, hogy másokat is szabaddá tehessünk téves szolgálatunk, akaratunk következményeitől.
Ugyanakkor a múlt tévedéseinek feltárása arra fog késztetni, hogy minden, más ember felé történő szolgálatunk önmagunktól, másoktól, egyházaktól és emberi szerveződésektől mentesek legyenek. Ennek gyümölcse az, hogy a betegek, sérültek, lelkükben ki nem teljesedettek eljuthatnak Krisztushoz. Életük alap kérdéseire, problémáikra választ kaphassanak a Világ Urától Isten Igéje által.

Korunk embere nagyon beteg lelkében. Nagyon súlyos beteg, hiszen a nagy tudása tudattalanságot takar, a vélt hatalma mások felett, minden felett pedig az árvává lett gyermek állapotához hasonló.
Az emberiség és benne az egyének többsége egy ráerőltetett, vagy önként vállalt, esetleg önmaga kreálta szerepet játszik. Tudattalanságában így bárki könnyedén uralkodhat érzésein, érzelmein, gondolatain, vagyis lelkén. Az uralkodásra, vagy szolgaságra vágyó ember részére mindig készek az ígéretek és a jutalmak felkínálása…

Írásom indítéka kezdetben az volt, hogy bemutathassam a sérülteket, valláslélektani áldozatok csoportjait. Most, az írás befejezése előtt azonban meg kell neveznem a betegséget előidézőket is.
Márpedig a hívők lelki betegségeinek okozója a Krisztus nélküli kereszténység. Azon belül meghatározhatók a betegségek által is a vallásos bűnök, és azok elkövetői.
A nem hívő emberek sokaságának betegségéért is nagyrészt a kereszténység tehet, amikor életük nem vonzó, vagy éppen botrány a hitetlenek előtt.
Ez pedig kettős felelősség Isten előtt, mely bűnök számonkérése be fog következni.

Mi tehát a gyógyulás lehetősége, és mikor lehet áldás újra a kereszténység e világnak?
Akkor, ha majd személyenként eljut a felnőtt korúságához, megismeri és elfogadja Isten Akaratát személyes életére, majd szolgálatára,- minden emberi akarat kizárásával. Miközben szabad akaratából, de már Krisztus teljes uralma alatt szabadon él és szolgál mások felé Isten Tervében és Akaratában.
A vallásos gyülekezetek pedig akkor lesznek a lelki gyógyulások helyei, amikor az emberi uralom és hierarchia piramisát megszüntetik, és visszaadják azt, a valódi gyülekezetet, a Krisztusban szellemi közösségeket építő Úrnak és Gazdának: A Názáreti Krisztus Jézusnak, a Felkent Messiás Királynak…
Minden más pedig a betegség melegágya, ahol minden, szellemben egészséges embernek vigyáznia kell lelki egészségére.
Krisztus Testének tagjai tehát fertőzött, vallásos közegben történik. Azokért, akik betegek, azért, hogy gyógyultakat láthasson Isten bizonyságaiként e beteg, és szenvedő világ. Azért, hogy a keresők ne jussanak rabságba, és lelki betegségük ne váljék szellemi rabsággá. Azért, hogy a rabok, a foglyok szabadok legyenek és a betegek, szenvedők meggyógyuljanak….


Fülöpszállás 2013-05-12