Üdvözlégy, Mária!


„És bemenvén az angyal őhozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. Az pedig látván, megdöbbene az ő beszédén, és elgondolkodék, hogy micsoda köszöntés ez?! És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél. És íme, fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezd az ő nevét Jézusnak.” (Lukács 1,28-31 –Károli fordítás)

„Az angyal belépett hozzá és megszólította: "Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál." E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni.” (Katolikus fordítás)

„Az angyal belépve hozzá így szólt: "Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!" Mária megdöbbent ezekre a szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.” (Protestáns újfordítás)


A jól ismert születéstörténet felvezető szakasza kezdődik el ezzel a pár verssel. Eddig sosem tűnt fel számomra különösebben ez a rész, nem fordítottam rá kiemelt figyelmet, átugrottam, mondván, hogy ez egy elmesélős, kicsit „sztorizós”, kicsit agyonrágott történet, melyet az egyház kellőképpen saját képére és hasonlatosságára formált. Talán pont ezért is odzkodtam ezektől a részektől, melyek már annyira csöpögőssé, negédessé, lejárttá váltak. A napokban azonban a vallási műsorokat nézve a TV-ben, a katolikus félórában megütötte egy mondat a fülemet: Üdvözlégy, Mária! Megszámolni sem tudom, hogy hányszor hallottam már ezt, annak ellenére, hogy semmi katolikus múltam és gyökerem nincs, s akárhányszor hallottam, hideglelést kaptam tőle. Elfogodt egy düh, egy minek ez az egész érzés, egy már megint hazudtok érzület. Nem tudtam, miért idegesít ennyire ez a pár sor. Aztán most valahogy mintha megindult volna belőlem egy ösztönös igazságérzet keresés, és ahogy ismét meghallottam az Üdvözlégy, Máriát, azonnal elővettem a héber Újszövetséget, és félre rakva minden római, pogány rárakódást és megszokást, kutattam, hogyan is szól ez az egész jelenet héberül. Abban a zsidó közegben, abban a zsidó szövegkontextusban, ahogy ez annak idején elhangozhatott. És olvasni kezdtem. Valahogy így fordítanám a fenti pár sort:

„És eljött a küldött az ő házához, mondván: Salom (béke) neked, könyörület (anyaméh) lánya, az Örökkévaló veled van, áldott vagy a nők között. És ő az ő látásában várakozott a küldött beszédére, hogy megértse, és azt mondta a szívében, mi ez az áldás?! És mondta néki a küldött: ne félj, Mirjám, mert kegyelmet találtál Isten szemében. Itt vagy, fogansz, és szülsz fiút, és hívd annak nevét Jesuának.”

Így már kezdett barátságosabbá válni ez a rész. Egyre közelibbé. Egyre eredetibbé. Nemcsak azért, mert kicsrélődtek a szavak, és az Üdvözlégy, Máriából Salom, Mirjám lett. Valahogy kezdett megelevenedni a sorokban rejlő üzenet.

Vonatkoztassunk el attól, hogy ez egy rajtunk kivülálló történet a fehér tollú szárnyas tündöklő angyal és a szeplőtelen, ájtatos Mária között, és tegyük a saját nevünket Mária nevének helyére. Rá fogunk jönni, hogy a történet rólunk szól. Mert nincs olyan része a Bibliának, mely rajtunk kivülálló esemény vagy történés. Minden élethelyzet és történet a mi élethelyzeteinkről és történeteinkról szól.

Az első tagmondat máris így kezdi: „és eljött a küldött az ő házához”. Hozzád is érkezik. Hozzám is érkezik. Nincs olyan nap, hogy ne küldene számodra Isten üzenetet. És ez az üzenet a házadhoz érkezik. Az otthonodba. Nem a lakcímed szerinti otthonodba, hanem beléd. Abba az otthonba, aki te vagy. A kérdés, hogy otthon vagy-e? Otthon vagy-e önmagadban? Vagy kóborolsz, szanaszét vagy, nem találod magad, nem érzed magad, nem ismered magad. Az üzenet csak ahhoz jut el, aki otthon van. Aki a házban van. Aki nem kívülálló, hanem bent lévő. Aki nem vendég, hanem családtag. Csak az tud várni, figyelni, aki otthon van önmagában. És annak az embernek békéje van. Olyan békéje, melyben képes fogadni a küldöttet, az üzenetet, mely szintén békével érkezik. Isten kijelentett Szavában mindig béke van, de ez a Szó azokhoz jut el, akik önmaguk is a békében vannak. Abban a salomban, mely nem csupán egy nyugalmi állapot megléte, hanem egy folytonos, élő szövetség Istennel. Egy barátság, melyben nincs kétség, aggódás, hitetlenség vagy félelem, de jelen van a teljesség, a megelégedettség, a hit és a bizalom. „Salom neked.” Minden üzenet kezdete így szól. Béke neked. Legyen békéd. Amíg nincs, addig nem tud eljutni a szívedig a Szó. Hallani hallhatod, az agyaddal értheted, de a szellemed csak akkor képes befogadni, ha békében van, ha békében vagy. És ha ez megvan, egy állapot leírást kaphatsz magadról. Tükröt, melyben láthatod múltbéli és jelen helyzeted, hogy képet kapj a jövőről. „Könyörület lánya, az Örökkévaló veled van, áldott vagy a nők között.” Könyörület lánya, a szeretet lánya, az irgalom lánya. A lány itt a hajadonságot jelenti. Lépjünk túl az itt szereplő nőnemű jelzőn, és ne csak a fizikális értelemben vett hajadonságra gondoljunk. Hiszen megéltük a szellemi hajadon állapotot, nemre való tekintet nélkül. Megéltük azt, amikor mint az anyaméh, körülölelt minket Isten megtartó szeretete.(A könyörület, irgalom szava a héberben megegyezik az anyaméh szavával.) Ez a megtartó szeretet ért utol minket. Megéltük, amikor ez a könyörület lehajolt hozzánk, amikor megtalált minket az Irgalom, amikor Magához emelt, felemelt. Találkoztunk a Szeretettel, és ez a szeretet táplált, erősített, gyógyított és helyreállított, és felkészített, hogy elkezdhessük élni azt az életet, mely az Ő terve és akarata szerinti. A könyörület lánya vagy. Körül vagy ölelve Isten szeretetével. Azzal a szeretettel, mellyel körülölelte az Ő népét. Ismered az Ő irgalmát, mert megélted, amikor lehajolt hozzád, amikor megszánt és felemelt, hogy Életet adjon, hogy megtisztítson. Tiszta vagy. Letisztult vagy. A hajadonság azt is jelenti, hogy túl vagy a kamaszkoron. Túl vagy az érzelmi kitöréseiden, túl vagy a lázadásaidon, az útkereséseiden. Józan vagy. Letisztultak a gondolataid, letisztultak az érzelmeid, letisztult az akaratod. Ebben a letisztult állapotban vagy kész fogadni az újat. Kész vagy várni az üzenetet. Nem úszol már rózsaszín ködfelhőben, álomvilágban, tisztában vagy önmagaddal, képességeiddel. Szellemi állapotod is letisztult. Nem lázadó, nem rajongó. Nem szélsőséges. Mégis üde és friss. Kész befogadni az Igét. Nem elfásult és megkeseredett, nem okoskodó és mindent mindenkinél jobban tudó, hanem egy tiszta, békés, felkészült állapot. Túl vagy már az aggályaidon, túl vagy a kételyeken. Tiszta bizalom és várakozás van benned. Mentes minden érdektől, vágytól és akarattól. Ezért jelen állapotodra elmondható: az Örökkévaló veled van. Ez pedig annyit jelent, hogy a múltad, jelened és jövőd Ő. Veled van. Az Örökkévaló szövetsége, közössége, támogatása, segítsége veled van. És ebben ott van a jövőd: „áldott vagy a nők között”. Vagyis a tieid között. Azok között, akik között élsz. A sorstársaid között. Azok között, akik a mindennapajaid részét képezik. Áldott vagy közöttük. Nem kiemelkedsz közülük, nem megkülönböztetett vagy, nem több vagy, nem jobb vagy. Ugyanúgy közöttük élsz, ugyanúgy közöttük teszed a dolgodat, hiszen Mária sem lett különb vagy jobb, hanem áldott lett a nők között. A hajadonok, az asszonyok, az özvegyek, vagyis a nők között. Nem egy szűk rétegben egy kiemelkedő valaki lett. Nem különc lett. Ugyanúgy az emberek között élt és közöttük maradt, és közöttük lett áldás hordozó. Nem vonult ki a világból. Hétköznapi volt. Mégis áldott. És közöttük, a mindennapjaid résztvevői közt vagy te is áldott. Közöttük éled meg, hogy az Örökkévaló veled van. Közöttük éled meg, hogy a körülölelő szeretet lánya vagy. Áldott vagy közöttük. Ajándék vagy közöttük. Áldás hordozó vagy. Az áldás pedig mindig összefügg az élettel. Élsz. Nemcsak vegetálva tengeted monotonul napjaidat, hanem élsz. Él a szellemed, él a lelked, él a tested. Nem csak fentartod önmagad, hanem élsz. Élő kapcsolatod van Istennel, és ezáltal élnek a gondolataid, érzéseid, mert Tőle jönnek, Ő teszi elevenné, Ő teszi gyümölcsözővé. Élővé válik a tested is. Már nem magadnak építed és használod, már túl vagy a kamaszkori önmegvalósításaidon, önmutogatásaidon, szépítkezéseiden, edzéseiden. Kész vagy arra, hogy tested, lelked, szellemed másért éljen. Amikor valami élővé válik benned, rájösz, hogy mindez nem érted, hanem másért történt. Azért él a tested, hogy életet adjon tovább, hogy ha Isten tervében van, apa, anya légy. Azért van fizikális erőd, hogy Isten szolgálatába állítsd, másokért. Azért él a lelked, hogy éltess vele másokat. Azért él a szellemed, hogy élő bizonysága légy Istennek. Így leszel áldás azok között, akik között élsz.


„És ő az ő látásában várakozott a küldött beszédére,hogy megértse (forgatta magában a küldött beszédét) és azt mondta a szívében, mi ez az áldás?!” Amikor Isten üzenettel érkezik hozzád, nemcsak hallod, hanem látod is azt. Máriának nem látomása volt, hanem látása. Nem csupán a küldöttet látta, hanem azt látta, amit a küldött mondott. Nem a hírhozóra tekintett, hanem a hírre. Látta a küldött üzenetét. És látva ezt az üzenetet, mégsem a félelem fogta el. Nem megdöbbent, nem megijed, nem lett tétova, hanem várt. Sokszor nem értjük elsőre azt, amit hallunk, látunk, mégis várakoznunk és vágyakoznunk kell erre a beszédre. Foglalkoznunk kell vele, forgatnunk kell magunkban. A mi szívünkben is ott vannak a megválaszolatlan kérdések, de nem mindegy, hogyan tesszük fel ezeket a kérdéseket önmagunknak. Mária annyit kérdezett: mi ez az áldás? Tudod-e, hogy Istennek minden hozzád érkező üzenete számodra áldás, életet hozó, még akkor is, ha nem érted? Mária nem azt kérdezte, miért? A kérdésében nem volt benne a „dehát”, a „miért?”, a „hogyan?”. Nem volt benne kétely. Nem volt benne kétség afelől, hogy amit a küldött Istentől jövő üzenetként mondott számára, az valóság. Nem mentegetőzött, nem vonta kétségbe a küldött szavát. (Emlékezzünk csak vissza, pár verssel e jelenet előtt e küldött megjelent Zakariásnak is, hogy közölje vele is Isten üzenetét, Zakariás pedig kétkedett. Hogyan lehetséges ez? Mi lesz a jel? Hiszen én már.... És jött a hitetlenség, melynek következménye volt a némasága egészen addig, míg a neki adott ígéret be nem teljesedett.Külön írás szólhatna arról, hogy miért hallgatunk, miért vagyunk némák?...) Mária nem kételkedett. Csupán csak egyet kérdezett az ő szívében: mi ez az áldás? Mit jelent számomra ez a szó? Mit tesz bennem élővé? Amikor hallod és látod Isten üzenetét, ne kérdezd a miérteket. Ne okoskodj a hogyanokon. Csak egyet kérdezz: mi ez az áldás? Mi válik e beszéd által bennem életté? Ne vigyenek el az érzelmeid vagy a gondolataid a miért, hogyan, mikor, merre kérdés sorozatok irányába. Ne redukáld le Isten szellemben adott üzenetét lelki és fizikális problémáid megoldására. Engedd, hogy Ő munkálja ki benned az Ő üzenetét. Mennyivel másabb várakozni, hogy megértsd Isten szavát magadban, mint fontolgatni, gondolkozni, agyalni rajta. Mennyivel másabb szellemben várni, hogy kinyíljon előtted az üzenet, mint agyilag megmagyarázni azt. S amikor ebben a várakozásban vagy, csak annyi kérdésed legyen, mint Máriának: mi lesz ezáltal életté bennem.


"És mondta néki a küldött: ne félj, Mirjám, mert kegyelmet találtál Isten szemében. Itt vagy, fogansz, és szülsz fiút, és hívd annak nevét Jesuának.” Amikor várakozol és érkezik feléd az üzenet, a megerősítésed végett hangzik el: ne félj. Ne félj az üzenettől, ne félj a változástól. Ne félj attól, amit Isten elkészített számodra. „Ne félj, Mirjám!” A neveden szólít meg. Nem csak általánosságban bíztat, hogy ne félj. A neveden szólít meg, téged szólít, mert Isten szava mindig személyes. Üzenete mindig konkrét és személyre szabott. A te állapotodra, a te helyzetedre szól. „Ne félj, Mirjám, mert kegyelmet találtál Isten szemében.” Ne félj elvenni azt, amit Isten neked akar adni, mert az Ő kegyelme talált meg téged. Az a kegyelem, mely már nem csak könyörület és irgalom, mely már nem csak lehajol, körülölel és megszán, hanem felemel, és ajándékkal, feladattal lát el. Ebben a kegyelemben láthatod meg azt a megajándékozott énedet, mely az Örökkéveló szerinti feladatokkal van felruházva. „Itt vagy, fogansz, és szülsz fiút, és hívd annak nevét Jesuának.” Itt vagy. Jelen vagy. Tested, lelked, szellemed egységében jelen vagy, képes vagy átvenni az üzenetet. Nem kalandoznak el gondolataid, nem visznek félre érzéseid, nem vezetnek máshová vágyaid. Nem kínoz a tested sem. És szellemed is kész arra, hogy várakozva figyelje Isten üzenetét. Itt vagy. A kegyelemben vagy. A megajándékozó, feladattal megbízó kegyelemben. Abban a kegyelemben, mellyel ha találkozol, már nem tudsz másként, csak alázatban lenni. Alázattal veszel minden szót Tőle, alázatban vagy Őelőtte. Nincs önigazultságod, nincs önteltséged, nincsenek önmegvalósító és önmegváltó programjaid, mert ismered a kegyelmet. Mert részese voltál az irgalomnak, a körülölelő könyörületnek és tudod, hogy mindened ami van, Általa van, és mindaz aki vagy, Általa vagy. Nem tudsz már hőzöngeni, nem tudsz már gőgös lenni, mert alázatban vagy. Ebben az alázatban „fogansz és szülsz.” Csak ebben az alázatban tud megfoganni benned Isten szava. Ebben a kegyelmi állapotban fogan meg benned az üzenet. Megfogan benned, élővé válik, részeddé válik. És megszületik. Látható lesz. Láthatóvá válik az életed területein, és ami eddig ígéret volt, beteljesedés lesz. „Fogansz és szülsz fiút”. A fiú szava a héberben a „ben”, mely a „báná” igéből származik, ami annyit jelent: építeni, felépíteni, felállítani, elkészíteni, állandóságot nyújtani. Isten személyre szabott üzenete megfogan benned, átjárja szellemed, leked, tested, aztán megszületik, láthatóvá lesz az életeden, és felépül. Egésszé, teljessé tesz téged. Megépíti benned azt, aki Isten szemében vagy. Nem csak egy magzati állapotban marad benned ez az üzenet, ideig-óráig. Nem csak megszületik és rövid ideig láthatóvá lesz, aztán eltűnik. Nem. Ami egyszer Isten szerint megfogan és megszületik benned, az felépül. Állandóságot nyújt. Ha kész vagy befogadni és körülölelni az Ő üzenetét, mint ahogy Ő is körülölelt téged, úgy, ahogy az anyaméh, akkor a szellemedben megfogant Szó láthatóvá válik, megszületik, és felépül. Megáll. Stabil. Nem merül feledésbe az, amit hallottál és láttál. Állandó marad benned. Felépíti és megépíti az életed. Nem hagy félig kész, befejezetlen állapotban. Elkészít, felállít. Felépíti szellemi életedet azzá és olyanná, mely az Ő szolgálatába képes állni. Elkészít, felkészít a szolgálatra. Felépíti a gondolataidat, érzéseidet, melyek Őszerinte valók lesznek. Felépíti és teljessé teszi a lelki életedet. Felépíti és megeleveníti a testedet is. Megépül a lényed. Nem átváltozik, nem renováláson megy keresztül, hanem felépül, és kiformálódik benned és rajtad a Krisztus. „És hívd annak nevét Jesuának”. Minden, ami benned életté válik és felépül, az Ő nevében és neve által lett. A változás, az új, az élet, a megmaradás nem a te érdemed. „Hívd annak nevét Jesuának”. Mert minden, ami megfogant, megszületett és felépült, Általa, Krisztus által lett. Hívd annak nevét Jesuának, hívd annak nevét szabadításnak, hívd annak nevét oltalomnak és megmentésnek, hívd annak nevét győzelemnek. Mert amikor felépül az életed, az Krisztus szabadításában, oltalmában, megmentésében és győzelmében történik. Minden, ami életté lesz benned, az Élet győzelme. Őt hordozod magadon. Ő lesz áldássá benned. Ő visz az életre, hogy vidd az Életet másoknak is. „Hívd annak nevét Jesuának”. Mert így válsz élő, látható bizonysággá. Légy az áldás hordozójává! Foganjon, szülessen, épüljön fel benned az Élet! Épüljön fel benned a Krisztus!


2013. március 22.