CADDIK Messiáshívő Tanítások
Tanítások a kereszténység zsidó gyökereiről



BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

Folyamatos feltöltés, frissítés!

Honlapunkra folyamatosan töltjük fel a már meglévő, régebbi tanításokat is. A könnyebb áttekinthetőség miatt az utolsó 5 felkerült tanítást itt mindig feltüntetjük.


1.Isten előtt szabadon- Kol Nidré -A zsidó Ünnepek menüben

2.NocrimÚJ!;Zsidók, keresztények, messiáshívő zsidók menüben

3.Az idő és tér ÚJ!;Tanítások bibliai alapokról menüben

4.Levél Jezabelnek ÚJ!;Zsidók, keresztények, messiáshívő zsidók menüben

5.Börtönszínház, vagy bábszínház? ÚJ!; Valós mesék, igaz történetek menüben







Orbán Eszter:

Szunnyadó gyertyaláng

-avagy egy messiáshívő zsidó gyásza


„Mécsese az Örökkévalónak az ember lelke, átkutatja mind a testnek kamaráit.” ( Példabeszédek 20.27, Zsidó Biblia)

„Az Úrtól való szövétnek az embernek lelke, a ki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét.”(u.o., Károli Biblia)



2010. Hanukka ünnepe van. A 4. napon a 4. gyertyát gyújtom este a kis családommal, és emlékezem. Emlékezem a csodákra, melyet az Örökkévaló tett atyáinkkal abban az időben, ezekben a napokban….

1919. december 25.-e van. Egy kelet-magyarországi kis faluban azon a fagyos éjjelen megszületett a rabbi 8. gyermeke, a legkisebb lánya. Egy olyan családba érkezett, melyet beragyogott a szeretet, a melegség, az istenfélelem. Bár szegénységből és nehézségből jócskán jutott nekik, az az Erő, ami köztük élt, mindenben felemelte, tovább vitte, segítette őket… Tudást, értelmet és hitet szívott magába a kicsi lány. Megtanulta, hogy az élet szent, s bármi is történjék vele, tudja: neki élnie kell…

A gyertyákat gyújtom, s közben emlékezem a csodákra, melyet az Örökkévaló tett atyáinkkal abban az időben, ezekben a napokban…

1944 telét írunk. Sötét fellegek borultak a pesti gettóra. A halál szele szedi áldozatait, s a 25 éves fiatal zsidó lány az életéért harcol. Élni akar. Több száz kilométer gyaloglás után, étlen-szomjan, kimerülten és vacogva érkezett meg az éj közepén társaival a gettó területére. Az őrök megállították a deportáltakat és korán reggel akarták tovább küldeni őket Bécsbe, gyalog. Egy dohos, vizes, hideg pincébe terelték őket, ott töltötték az éjszakát. A pince ablakának helyén egy kis rés volt. A fiatal lány érezte, ez az utolsó lehetősége, hogy megszökjön és elmeneküljön. Mezítláb, felhólyagosodott talpakkal, szinte mezítelenül, kiéhezve és szomjazva küzdenie kellett az életéért. Tudta, hogy nem indulhat el hajnalban a többiekkel, mert a biztos halál várja. Egy asszony tartott neki bakot, hogy elérje a kis rést, és kimásszon rajta. Ahogy átverekedte magát a felszínre, egy SS tiszt a fegyverét szegezte rá. A másodperc tört része alatt úgy érezte, itt a vég, a tiszt agyon lövi. A tiszt azonban nem lőtt. Leszegezte fegyverét, ránézett a lányra és csak annyit mondott: Fuss! Szaladj! A lány fel sem fogta, mi történt, csak szaladt, ahogy bírt, míg ki nem jutott a gettó területéről….

A gyertyákat gyújtom, s közben hálát adok a csodákért, melyet az Örökkévaló tett atyáinkkal abban az időben, ezekben a napokban….

66 év telt el. A fiatal lány túlélte a vészkorszakot, sok viharon, nehézségen ment át, de örömteli, boldog pillanatok is édesítették az életét. Idős asszony lett, az élettel betelt feleség, anya, nagymama, dédnagymama. Rengetek bölcsességgel, megértéssel, szeretettel, odaadással hordozta magában azt a kincset, melyre örökké emlékezni fogok…
Másnap reggel kaptam a hírt, hogy ez a szeretetteljes, mindig mosolygós néni, a nagymamám meghalt. Már az előző napokban tudtuk, hogy nem sok van neki itt a földi létből, és próbáltunk lelkileg felkészülni az elmenetelére. Ám a halála mindannyiunkat felkavart…

Az 5. napon az 5. gyertyát gyújtom, és emlékezem. Hálát adva azért a 90 évért, melyet a Teremtőtől kapott. Hálát adva minden pillanatáért. A keserűségért és az örömért, a könnyekért és a mosolyokért. A gyertyalángok fényében eszembe jut a fenti Ige: „Mécsese az Örökkévalónak az ember lelke…” Egy ilyen mécs volt a nagymamám élete is. Melegségével, szeretetével, huncutságával, mindig mosolygós arcával fényt hozott a szívembe. Mindaz a csoda, ami vele élete során történt bizonysága volt annak, hogy Isten keze van rajta, vele. A családjának minden tagját elvesztette a Holocaust alatt. Egyedül kellett újra kezdenie, egyedül kellett felállnia, továbblépnie. És mégsem egyedül. Mert mindaz, amit otthonról hozott erősítette, hogy sose adja fel. Mindenét elvesztve Isten azonban kárpótolta új családdal, új otthonnal. Férjhez ment és iker lányoknak adott életet. Őértük élt, majd az 5 unokájáért, mi lettünk a mindene. Gondolatai, érzései, tettei, a világa rólunk szólt. Élete utolsó szakaszában megszületett dédunokája, Izsák fiam. Még láthatta, még kezében tarthatta őt….

„Mécsese az Örökkévalónak az ember lelke…” A lelke, az a „nisma”, mely az élet lehelete, mely az embert élővé teszi, s amely „nisma” visszakerül Ahhoz, akinek Kezéből jött. Az élet jelképe ez. Ez az élet az Úrnak mécsese, gyertyalángja. Az élet, mely Tőle szent és sérthetetlen. Egyedül Ő adja és csakis kizárólag Ő veheti vissza. Ezt az életet nem tudta elvenni az SS tiszt, ez az élet küzdött, hogy éljen. Ennek az életnek a feladata volt, hogy életben maradjon és életet adjon. Ez az élet átmentette a múltból mindazt a kincset és ígéretet, melyet Isten az atyáira bízott, hogy tovább adják, megéljék nemzedékről nemzedékre. Ez az élet híd lett múlt és jövő között, hogy megtartsa és átadja mindazt a szellemi örökséget, melyet a választott nép kapott Istenétől. Ez az élet már egyszer győzött a halál felett. Ott, a gettó gyilkos sötétjében az élet erősebb volt a halálnál. Az ember lelke, vagyis a „nismája”, mely az élet szimbóluma, az Örökkévaló mécsese. Gyertyaláng, mely megvilágítja, megkeresi az ember legbelsőbb lényét. „….átkutatja mind a testnek kamaráit”. „….aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét.” Azt, aki ő valójában. Amiért született, amiért él. Felkutatja a legbelsőbb érzéseket, gondolatokat. Feltárja a sebeket. Múltat és jelent. Az Úrnak szövétneke, világossága az az élet, melynek értelme és célja, hogy éltesse az életet. Ez az élet élni akar, és örökké élni fog…

A zsidó hagyományok szerint a halottat a lehető legrövidebb időn belül el kell temetni, ezért már másnap megvolt a temetés. A temető a héberben „bét olam”, azaz örökkévalóság háza, vagy „bét chajim”, azaz élők háza megnevezésként szerepel. Nem az elmúlás, a fájdalom helye, hanem a reményé, az életé….

A zsidóságban az évszázadok során kialakult a gyásznak is egy menete, van egy lefolyása, megvannak a szakaszai. Az első a halálhírtől a temetésig tartó időszak. Ez a legbensőségesebb, legfájdalmasabb idő. Ilyenkor a gyászolók minden munka alól fel vannak mentve. A második szakasz a temetéstől számított 7 nap. Ezt az időt nevezik „sivá”-nak, mely a „josev”, „ülni” szóból származik. Szokássá vált, hogy ilyenkor a gyászolók a földre, vagy alacsony helyre ülnek. Ez még a bibliai korra vezethető vissza, amikor a halálhír hallatán a gyászoló a földre ült, homokot szórt fejére és zsákruhát vett magára. Majd ezt követi a harmadik szakasz, a temetéstől számított 30 nap, s végül a gyászév, a halálozási évforduló, a „jahrzeit”, melyen „lélek mécsest” gyújtanak az elhunyt emlékére. Ezek a szakaszok mind az elbúcsúzásnak, az elengedésnek a folyamatát jelképezik. Elment. Egyre távolabb és távolabb kerül az ember a halottól, akitől elbúcsúzott, akit elengedett. Szívemben örökké él az emlék, de már csak emlékként. Az elbúcsúzás által engedem el őt az „olam hábá”-ba, az örökkévalóságba…

A 7. napon a 7. gyertyát gyújtom, s az elmúlt napok eseményei dolgozódnak fel bennem….

A gyertyalángok lassan-lassan elalszanak, s én arra a nagymamára gondolok, akinek köszönhetően én is élek. Az ő élete a létével volt bizonyság. Azzal, hogy élt…

Hanukka ünnepének utolsó napja közeledik. Ez az ünnep a csodákról szól. S én hálát adok azért a csodáért, amit tett az Örökkévaló a nagymamámmal abban az időben és ezekben a napokban. Hálát adok az ő életéért, mely maga volt a csoda.

A szunnyadó gyertyalángok árnyékában édes álmait alvó kisfiamra tekintek, s látom benne a jövőt, a folytatást. Minden kincs, minden tanítás, minden érzés és gondolat benne él tovább…. Ami eddig a múltban az atyáknak csak ígéret volt, az bennem, a gyermekemben, a jelenben és a jövőben beteljesedés lett.

A gyertyalángok elaludtak. És szívemben felhangzik a Kaddis, az ősi ima, melyet a zsidó ember a halottra való emlékezéskor mond áldva és magasztalva az ÉLET Urát….

„Jiszgádál vö’jiszkádás sömé rábó….”

„Magasztaljuk és szenteljük meg nagy Nevét (Ámen!) e világon, melyet kedvére teremtett érvényesítse uralmát életetek során és egész Izráel élete során hamarosan, már a közeljövőben, és mondjátok erre: ámen!
Legyen nagy Neve áldott örökre és örökkön-örökké!
Legyen áldott és dicsért, dicsőített és magasztalt, fennkölt és hírneves, imádott és megszentelt a Neve annak, aki Szent, áldott Ő!
Áldottabb Ő minden áldásnál, költeménynél, dicshimnusznál és vigaszéneknél, amit a világon mondanak, s ti mondjátok erre: ámen!
Jöjjön nagy békesség és élet a mennyből ránk és egész Izráelre, s mondjátok erre: ámen!”




SÓFÁR Jeshua HaMassiah-ban hívő Közösség. Alkalmaink: Szombaton 15 órától, Bp., VI.,Vörösmarty u.51.

Honlapkészítés