Olyan, mint Isten...

Néhány héttel ezelőtt, sokadszor tettem eleget több napos meghívásnak, mikor cigányok közt szolgáltam, tanítottam, mindazt a munkát végeztem, ami egy „klasszikus rabbinak” a feladata.
Majd feladatomat befejezvén, útba ejtettem egyik nagyvárosunk néhány keresztény vezetőjét, ahol meglehetősen érdektelenül és némi öntelt féltékenységgel hallgatták bizonyságtevő beszámolómat mindarról, ami szolgálatom által történt a cigányság közt. Pedig örömöm szerettem volna testvérekkel megosztani, mikor beszámolhattam volna nem is egy új és újra feléledő cigány gyülekezet robbanásszerű megindulásáról, életek és kapcsolatok rendeződéséről, megtérésekről, és visszatérésekről. Testi és belső gyógyulásokról, szabadulásokról
Mindarról, amit cselekedett Uram, Jesua HaMassiah.

Ezután felkerestem a helyi zsidó közösséget, ahol mindig nagy szeretettel fogadnak. Soha, egyetlen vidéki, vagy akár külföldi utam során sem mulaszthatom el, hogy az ott élő zsidóságot, és annak közösségeit ne látogassam meg, mert bizony nagyon megharagudnának azért, hogy zsidó testvérük elkerülné őket. A testvér és vendégszeretet gyakorlása fontos és szívbéli kötelesség számunkra, mert ekkor Isten Törvénye szerint, a kenyér közös megtörése és a sószövetség (4.Móz 18:19, ) gyakorlása által a vendég és házigazda egy, és nagy családot, közösséget alkot, Istent áldva minden jótéteményéért.

Tehát sietősen indultam tovább, „haza” az én „vidéki családomhoz”, és felkeresni annak vezetőjét, kit emberként, vezetőként, hívő zsidóként, tanítóként, publicistaként nagyra becsülök, és baráti szálak és érzések fűznek hozzá.
Találkozásunkat csak rövid időre terveztem, mert már délután Budapesten várt egy újabb program, ahol meghatározott céllal, helyen és időpontban, az egyik zsinagógában vártak.
Így pár perces vizitálás és baráti beszélgetés után elnézést kértem, hogy nem ebédelhetünk együtt, mivel vonatom hamarosan indul. Ekkor ért a meglepetés:
Elválásunk előtt, a lépcsőházban barátom így szólalt meg, mintegy búcsúzóul, elgondolkodván, és mégis huncut mosollyal:
- "Béla, te olyan vagy, mint az Isten!"

Ő talán nem is látta, mikor ebbe beleremegtem, kivert a víz, és hatalmas istenfélelem vett erőt rajtam. Mert számomra az, ha valaki Isten nevével játszik, vagy rosszul, feleslegesen használja, bárkit, vagy bármit Ővele összehasonlít, sőt azonosítja, bizony több, mint buta, felelőtlen játék, szójáték!
Csak halkan kérdeztem: - Miért?
A válasz még meglepőbb volt:
- "Azért, mert se neked, se Istennek nincs vallása!"
Konstatáltam, hogy ez bizony igaz Istenre és rám egyaránt, de a beszélgetés folytatására, ennek az állításnak pontosító kifejtésére már nem volt idő.

Néhány órás utazásom alatt azonban rádöbbentem, hogy mekkora dicséretet mondott rólam barátom, és mekkora igazságot, és bizonyságot fedezett fel ő. Akár tudattalanul is: életem láttán és az általa is jól ismert szolgálatom által! Arról a szolgálatról és személyről mondott ijesztően jót, kit és melyet keresztény ismerőseim próbálnak el nem fogadni, kisebbíteni, vagy olykor besározni!

Bizony, e hithű zsidó ember nem másról beszélt, mint Jesuáról és rólam. Arról, hogy én Őt hordozom, hasonlítok Rá, mert az Ő Szellemében élek, járok és szolgálok! Mindezt mondta összehasonlító megfogalmazás nélkül, vagy tudattalanul.
Beszélt Jesuáról, mint Istenről és egy tanítványáról, aki megpróbálja Őt mindenben és engedelmesen követni, Vele és általa szolgálni az emberek felé.
Valami olyat fedezett fel, amit a vallásos keresztények és vallásos zsidók sem érthetnek meg.
Mert nem értik meg, hogy Jesua nem vallást alapított, vagy követett, mi több, szó sincs arról, hogy kereszténnyé lett! Igen, Neki nem volt vallása, miképpen a Szent Szellem sem valamely vallás privilégiuma, „izmusa”, esetleg bármely vallás eszköze és „motorja”.
Maga Isten sem vallást, hanem Önmagát és hitet adott és elhívott, elküldő feladatot a zsidóságnak, majd az emberiségnek, hogy Istenhez térjen meg minél több lélek.
Önmagát ismertette meg, akaratát, tervét az emberrel, a Tórát (- törvényeit ) és azok végrehajtási utasításait. Majd az engedelmesség és engedetlenség áldását, vagy átkát, bűneink következményét. Jesua HaMassiah által az Örökkévaló a teljességét mutatta és töltötte be ítéletét, jóságát, irgalmát, és mindenre és mindenkire kiterjedő, elfogadható kegyelmét.

Mielőtt bárki megvádolna azzal, hogy akár magamat bálványoznám, vagy hamis elégedettséggel reklámozva emelném magasra elhívott szolgálatom bármely részét, netán rejtetten közösségünket, vagy karitatív munkánkat isteníteném mások előtt, néhány szóval magyaráznom kell a zsidó hit és gondolkodás alapjait.
Egyetlen zsidó ember sem fogja rólam, vagy másról mondani, hogy „isten,” mert hite, és a monoteista zsidó vallás alapja: S'má Jiszrael..., „halld Izrael, az Örökkévaló egy(egyetlen)!”
Azt sem mondja, hogy Isten Fia, miként emberekre sem mondhatja, hogy Isten fiai vagytok.
Teszi ezt azért, mert a zsidó hitben Isten Szellem, és szellemi formában, és szellemi testben él.
Mivel a Testté lett Igét, Jesuában az emberré lett Istent nem fogadja el (még), bennünk csak
Isten Szellemét érezheti, vagy ismerheti meg bizonyságtevő szolgálatunk gyümölcsei által.
A zsidóság pedig szellemben, lélekben igen érzékeny. Kíváncsian megfigyel, a jóra fogékony
és irigykedve vágyódik (jól, és leginkább nem önző irigységgel). Mert Isten ezt is ajándéknak,
Őhozzá vezető eszköznek adta részünkre.

Amikor zsidó barátom úgy jellemzett, hogy „olyan vagy, mint Isten”, nem mondhatta
ki, hogy Isten gyermeke vagyok, Isten fiai közül vagyok egy, de azt látta rajtam valami csekély mértékben, amik Isten fiaira oly jellemzőnek, láthatónak kellene lenni mások, és e világ minden embere számára.

- „Azért, mert e teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését...”
(Róma 8,19).
A régi időkben a só nemcsak igen fontos, hanem igen drága kereskedelmi árú volt. Sőt királyi privilégium annak árusítása. Nélküle minden íztelen és ehetetlen, só nélkül tisztítani, „kóserítani”, tartósítani és még gyógyítani sem lehet.
Pedig a mai világ szennyes, vérrel szennyezett, beteg és éhes a jóra. Szükség van olyanokra,
kik a tisztítás, gyógyulás sóját, Isten Törvényét, megítélő szavait, és próféciáit viszik.
Régen az utazó kereskedők egyik legfontosabb árucikke az élethez alapvetően szükséges só volt, kiktől minden lakott helyen sót vártak, - sóvárogva lesték érkezésüket.
Istennek hála, hogy ma is vannak, kik tőlünk várják mindezt. Az életet, tisztulást, gyógyulást adó, és szövetségünk megerősítését naponta jelző „sót”. A jó tartóssá tételét.
Várják, hogy a gyülekezetek szellemi élete, és annak működő „vize” hasonlóan megtisztuljon,
mint egykor Jeriko vize újra éltetővé vált , mikor Elizeus sóval tisztította meg. ( 2.Kir.2:21)

Isten fiainak tulajdonságai vajon valamennyiünk életében bizonyság-e?

- Mert ők boldogok:
„Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Máté 5:9)

- Hitük van, „mert Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által”.(Gal.3:26)
E hit által küldetésünk, hogy a Messiás Királyról, mint Szabadítóról bizonyságot tennünk.

- Erejük van, hogy a Sátán uralma alól szabadok legyenek, és másokat is kimentsenek, mert
„valakik, kik befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, kik az ő nevében hisznek.”(János1:12)

Miként Isten az Ő neveiben is megmutatja önmagát, a mi elhívásunk ereje és felhatalmazása is e világ Urának, Jesua HaMassiahnak nevében való hitünkben, és uralmának elfogadásában, engedelmességünkben válik valósággá. Őbenne Krisztusban, a Felkentben, a visszajövő Messiás Királyban, ki Istenként, az Örökkévaló teljes hatalmát gyakorolja felkenetése által, mennyen és földön egyaránt. Ki bennünket is felruházott arra, hogy Isten Országát képviseljük és reprezentáljuk e Földön: erővel és hatalommal.

- Mert hasonlók vagyunk az angyalokhoz (Isten küldötteihez):
(Lukács 20:36)

- Isten gyermekeinek küldetése van.
„ A szántóföld pedig a világ, a jó mag az Isten országának fiai...” ( Máté 13:38)

Küldetésünk tehát növekedni ott, ahová Isten helyezett, és Urunknak gyümölcsöket teremni.
Mindezekért pedig csak áldhatjuk Istent, mert ebben nekünk semmi érdemünk sincs.
Hálát adok tehát Uramnak, hogy zsidó barátom valamit felismert, amit-Akit ő nem ismer még, csak érzéseiben rezonál jelenlétére. Érzi Őt, látja munkáját, de még nem érti.

„Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk.
A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte Őt.
Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk.
De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá...” (1 Ján.3:1)

Nekünk ma már van hitünk, hitünk által örök életünk, Urunk a názáreti Jesua HaMassiah, elhívásunkat és feladatunkat, szolgálatunkat a Felkent Királytól kaptuk, melyet igyekszünk
jól elvégezni és elhívásunk betölteni. E Földön Isten Országának felhatalmazott küldötteiként
és követeiként élünk Isten gyermekeiként, egy szebb, és boldogabb Ország, a Mennyország állampolgáraként.
Nem vagyunk Istenek és csak hasonlítunk Urunkhoz, mikor az Ő Szellemében élünk és járunk, szolgálunk másokért,- mint Ő tette földi élete során.
Mindezt Isten szeretete adta és tette bennünk és velünk.

Igaza volt tehát barátomnak, mert nekünk nincs vallásunk!
Egyetlen Istenünk, Krisztusunk, Felkent Királyunk Jesuában van, és Istenbe vetett, benne megalapozott hitünk is Isten, és Isten Szelleme által él bennünk, miközben a Szent Szellem által megmutatott és irányított feladatainkat végezzük.
Hitvallásunk mégis van, mikor megismerjük, és megvalljuk Isten akaratát és terveit.
Minket nem egyházak és vallások akarata vezérel, és nem töltünk be semmi emberi tervet,
még ha az hasznot, sikert, elismerést eredményező célt, és üzletet kínál számunkra.
Mégis van vallásunk...
Megvallásunk, mikor a szellemi fölé kerekedik olykor-olykor saját lelkünk, és ezáltal vétkeket, tudattalanul bűnöket, vagy mulasztásokat követünk el. E megvallás által erősödünk.

A közeljövőben újra, és most több napot lehetek e „vidéki, zsidó családom” közt, otthon.
Isten gyermekeként és fiainak egyikeként újra, minden kárt okozó „misszionálás” nélkül, de látható bizonyságként képviselhetem Országomat és Királyomat: Isten Országát.
Ez az igazi, nagy feladat, mely nagyobb minden emberi erőlködésnél, térítgetésnél, bölcstelen és felhatalmazás nélküli misszionálásnál, a tévesen értelmezett és használt „missziós parancsnál”, mely leginkább vallásos kolonializálás a kereszténységbe. Betérítés egyházakba és nem megtérítés Istenhez.
A rejtetten sót-váróknak vihetek magammal ingyen és bármennyi „sót”, ha kérik. Akkor, ha arra alkalmas leszek, és mikor lesz erőm is vinni másoknak, hiszen a só cipelése nehéz, felelősségteljes szolgálat, miközben mi is érintkezünk testünk felületével, és be is lélegezzük.
Feladatunk végzése közben minket is kívül-belül érint.
Nem nekem kell majd házalnom portékámmal, mint sokan teszik az „édességekkel”, csillogó üveggyöngyökkel és bóvlikkal, melyekkel magukhoz szándékoznak édesgetni embereket, hanem meg kell látnom, és meg kell ajándékoznom az elém jövő sóvárgókat.

Ezután megyek újra cigány testvéreimhez, kik már megkóstolták a „só ízét”, kik már újra
hívnak és várnak. Házuk előtt lesik a só, a tisztítás, szabadulás, megszentelődés újabb szállítmányát általam, és várják, hogy „Jerikó vize” életet adó és megtisztult legyen a só által.
E sószállítás a helyreállító apostoli munka és elhívás.
Eközben szomorúan nézem azokat, kik a só helyet show-t használnak keresztény gyülekezeteikben, és az apostoli alap és munka már csak szinte emlék.
Tesszük feladatunk azzal a tudattal, hogy „nem mindannyian izraeliták azok, kik Izraelből valók” és nem mind Krisztushoz tartozók, kik magukat keresztény vallásúnak tartják.
Mert „...nem a testnek fiai az Istennek fiai, hanem az ígéret fiait tekinti magul”. (Róma 9:7-8)
Mert Izsákban, csak az Oltárra feltett életünk árán és által van áldott és szolgáló életünk.


Copyright © 2005-2007 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő ZSIDÓ KÖZÖSSÉG
JHVH NISSZI Szolgálat