Dávid Csillag-Magen David
A mágen Dávid, Dávid pajzsaként közismet hexagram (hatoldalú sokszög).
Erededte feltehetően hind, igy feltehetően nem zsidó.
A késő középkortól lett (általában csak Közép Európában) a zsidó közösségek megkülönböztető jele.
Közismertté tette, hogy Theodor Herz újságának cimlapján lett jelkép,mely jelkép igy a cionisták javaslatára Izrael zászlójának tervébe is belekerült 1897-ben.
A hatágú csillag jelentésének több magyarázata ismert.
Mint minden sokszögnek, igy a 3-4-5-6-7-8 szögű csillag alakzatoknak is sok nép, sok vallása adott jelentést.
Igy a hatágú sokszög zsidó magyarázatát legfőképpen a kabbala adja, aki e jelképnek misztikus jelentőséget tulajdonit és azt okkult módon akár használja is.
Számunkra azonban csak egy jelzés lehet arra, hogy hova, mely Néphez tartozunk.
Ma a kötelező megkülönböztető jel sárga csillaga helyett egy önként vállalt és viselt jelzés, az identitás , Izraelhez való tartozás vállalásának nyilvános formája, amennyiben valaki látható helyen jelez azzal.
Egy magyarázat szerint a két egymásba olvadó háromszög jelképezi Isten és ember viszonyát. A felső, lefelé mutató isteni háromszög az, ami lehajol és magába foglalja, felemeli az alsó, felfelé mutató háromszöget. Gyönyörű geometriai képe ez az "ahava" szerelemnek (az elébe menő, lehajló szeretet) Isten és az ő választott népe között. Utal ez a szerelem az Énekek Énekére, az eltörölhetetlen szövetségre, melyet az örök szeretet éltet....
Copyright © 2005-2008 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő ZSIDÓ KÖZÖSSÉG
JHVH NISSZI Szolgálat
|