„Mert nagy kapu nyílott meg előttem...”


Amikor néhány nap múlva a zsidóság legnagyobb és legszentebb ünnepe, Jom Kippur köszönt ránk, gondolataimban kerestem mindazt, ami segít felkészülni erre a napra. Egy zsidó ember számára ez az ünnep a legbensőségesebb, legmélyebb érzülettel bír, s akik valóban komolyan veszik hitüket, egész nap ott ülnek a zsinagógában, imádkozva, fohászkodva, kérve a Mindenség Urát, hogy írja be őket az Élet Könyvébe, pecsételtessenek be a jóra. Ilyenkor nyitva vannak az „Ég kapui”, és az Örökkévaló számba veszi mindazokat, akik megjelennek Előtte. Ítéletet tart, megvizsgál, és engesztelést ad. Hiszen ez az ünnep az Engesztelés Napja, ahogy 3. Mózes 16,30-ban írva van: „Mert ezen a napon engesztelést szerez nektek, hogy megtisztítson benneteket összes bűnötöktől; akkor tiszták lesztek az Örökkévaló előtt.”


A kapuk fontos szerepet töltenek be ezen a napon, s ennek kapcsán megálltam néhány gondolat erejéig e szónál. A mi életünkben is megannyi kapu van, melyek nyílnak, záródnak. A címben szereplő kapuról egy olyan zsidó ember szól, aki maga is istenfélő, törvénytisztelő, tanult ember volt. Akinek fontos volt, hogy megélje mindazt, amit számára és népe számára Istene elrendelt.


„Mert nagy kapu nyílott meg előttem...” Amikor egy kapu megnyílik, az mindig a jövő felé vezet, a következő lépés felé. Hiszen ahogy a mondatban is jelezve van, előttem nyílik meg a kapu. Nem a hátam mögött. Nem a múltba visz vissza. A jövő felé néz. Előttem. Minden kapu, mely előttünk van, nyílik, nyitva van. Lehetőséget kínál. A hívő életünkben Isten is sorra nyitja a kapukat előttünk. Nem zárt ajtókon kell dörömbölnünk. A kapu nyitva van. A következő lépés az életedre nézve nyitva van. A kérdés csak az: mersz-e belépni azon a kapun? Merünk-e bemenni a jövőnk kapuján? Hiszen csak így tudunk haladni előre. Ha nem lépünk be a kapun, nincs jövőnk. Akkor élünk a jelenben a múlt emlékein, annak emlékeiből. Pedig a kapuk nem mögöttünk nyílnak, hanem előttünk.... Ami mögöttünk van, az mind bezáródik, lezárul. Ami előttünk van, az megnyílik...


„Mert nagy kapu nyílott meg előttem...” Nagy kapu. A mi életünkben is ott a nagy kapu. Nem egy kis lyukon kell bekukucskálni, hogy mi vár ránk a jövőben, mi lesz holnap. Nem egy kis ajtócskán kell átpréselni magunkat a bizonytalanba. Nagy kaput nyit előttünk Isten. Nagy kaput, melyen belátod a jövőt, látod az ígéreteket, látod a következő lépéseket, látod Isten kijelentett szavát és akaratát. Nem félhomályban, kis átszűrődő réseken, hanem nagy kapun át. Nagy, nyitott kapun át. Mert a következő lépés az életedben nem valami sejtelmesen rejtelmes, kifürkészhetetlen dolog, hanem nyílvánvaló, tiszta, egyértelmű. Isten nem rejteget titkokat előttünk, szava mindig érthető és világos. Nincs benne bizonytalanság. Bizonyosság van. Nagy kapu nyílik meg előttünk. Ne csak nézzünk be azon a kapun, hanem lépjünk is be, lépjük meg Isten nekünk adott tervét és akaratát. A kapu nyitva van előttünk...


Amikor a kapu megnyílik, nem a semmibe, az ismeretlenbe vezet az út. Ez a mondat így folytatódik tovább: „Mert nagy kapu nyílott meg előttem, és hasznos....”. Hasznos. Egy célt szolgál. Nem felesleges lépés, nem üres cselekedet jár vele. Hasznos. E szó helyén a következő szavak szerepelnek: foglalkozás, munka, dolog, mesterség, hivatalnok, gondnok, vagyon, birtok. Amikor az előttünk megnyílt kapun belépünk, ott munka vár. Feladatok várnak, melyek odaadást, a dolgokkal való foglalkozást igényelnek. Nem tekinthetünk a jövőre tétlenül és cél nélkül. Feladataink vannak. Megbizatásunk van, melyet felelősen kell ellátnunk. Hivatásunk van, nemcsak úgy vagyunk a semmiben. Konkrét lépéseinkben konkrét feladatok adattak számunkra, melyekről gondoskodnunk kell; melyeket becsülnünk kell; melyek értékeket hordoznak magukban, hiszen minden újabb megnyílt kapu Isten előkészített tervében szerepel. „... és hasznos....”. Isten soha nem nyit ki haszontalan kapukat, melyekben csak hiábavalóságok, rendezetlenségek, zűrzavarok sorozata van. Azok a nyitott kapuk nem az Ő kapui. Azok a mi általunk nyitogatott, vagy inkább feszegetett kapuk, melyeken minden áron be akartunk menni. Azok a mi félrelépéseink, a mi megvalósított akarataink, a mi elképzelt jövőnk, de nem az Őáltala nyitott kapu. Mert amit Ő nyit meg előttünk, abban nem múlandó, hanem örökkévaló értékek vannak, nem felszínesek, hanem tartalmasak, nem hasztalanok, hanem hasznosak. Célra vezetők. Az Ő céljára elvezetők. Azonban vannak nyitott kapuk, melyeken nem léphetünk be, csak a küszöbéig mehetünk el. Benézhetünk rajta, láthatjuk, mi várna ránk ott, de nem léphetünk be azon a kapun, mert az nem a mi kapunk, nincs benne az Ő tervében. Nem arra vezet az utunk. Isten megmutat nyitott kapukat, lehetőségeket, de jelzi, hogy a küszöbön túl nem léphetsz, mert az az út nem a tiéd, azon a kapun nem mehetsz be. Nem zárja be előtted az ajtót, elvisz egészen a küszöbig, de tovább nem enged. Viszont azon a kapun, mely az Ő tervében és akaratában nekünk nyílt meg, ne halasszuk el a bemenetelt... Mert az a kapu ránk vár. A miénk. Ott van feladatunk.


„Mert nagy kapu nyílott meg előttem, és hasznos, az ellenség is sok.” Így zárul a mondat. „...az ellenség is sok.” Ahogy elérkezünk az elrendelt helyünkre, azonnal ott lesznek a kapuban a „felkelők”. Az ellenszegülők. A „jajj, nem kell ezt olyan komolyan venni” érvelők. Az elterelők. Vannak, lesznek. Nemcsak kívül, belül is. A belső támadások, a megingatások, az elerőtlenítések, a „csinálom, de minek” érzések. Jönnek. Felállnak, felemelkednek, mégsem győznek. Mert amikor belépek az előttem megnyílt kapun, ott már tudom a feladatomat, végzem a dolgomat, nem tétlenkedek, teszem azt, ami hasznos, ami rám bízatott, ami örök érvényű érték és kincs, s bár van ellenség, nem ér el. Látom, hallom, de nincs közöm hozzá.


Jom Kippur a kinyílt kapuk napja. Nincs titok. Isten akarata és terve nyílvánvaló lett. Rajtunk a sor, hogy megcselekedjük azt. Ezen a napon a zsidóság 25 órán keresztül böjtöl azért, hogy a következő évre, a jövőre, ami előtte áll, jóra írasson és pecsételtessen be. Nem a múltbéli cselekedeteire kéri a megpecsételést, nem arra, amit tett, hanem a jövőre, amit tenni fog. Minden jövőbeli cselekedete, gondolata, érzése alkalmas legyen arra, hogy az Élet Könyvébe már most beírattason. Tanulhatunk ebből: ami volt, lezárult, mögöttünk a bezárt kapu, és előttünk a jövő, a megnyílt kapu, az Élet. Éljünk hát! Mert ezt az Életet látta meg és lett az Élet Szavának cselekvője Ráv Saul, azaz Pál apostol is. Az Ő szájából hangzik el a címbéli mondat akkor, amikor is levelében elköszön a korinthusi gyülekezettől, jelezvén, hogy Efezusba kell mennie. (1.Kor.16) Ott nyílt meg előtte a kapu. Ott van feladata. Látta a jövőt, látta, mi a következő lépés, és megtette. Lépett. (Érdekességként jegyzem meg, hogy a levél írásának ideje is pontosan erre az ünnepi, őszi időszakra tehető, Jom Kippur napja környékén...)


Jom Kippur, kinyílt kapuk, megpecsételt cselekedetek. Legyenek a mi jövőbeli cselekedeteinken is már ott a pecsétek, hogy minden tettünk, gondolatunk, érzésünk az Örökkévaló Isten tökéletes terve és akarata szerint való legyen; hogy Élet legyen minden megnyílt kapun való bemenet által; hogy már ma megéljük a holnapot, a jelenben a jövőt. A kapu megnyílt előttünk. Menjünk be rajta!



2013-09-11