Jesua és a Bár Micvá

Avagy a 12 éves Jézus a Templomban


„Az ő szülei pedig évenként feljártak Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. És mikor tizenkét esztendős lett, fölmenének Jeruzsálembe az ünnep szokása szerint; És mikor eltelének a napok, mikor ők visszatérének, a gyermek Jézus visszamarada Jeruzsálemben; és nem vevék észre, sem József, sem az ő anyja; Hanem azt gondolván, hogy az úti társaságban van, egy napi járóföldet menének, és keresék őt a rokonok és az ismerősök között; És mikor nem találák őt, visszamenének Jeruzsálembe, hogy megkeressék. És lőn, hogy harmadnapra megtalálták őt a templomban, a doktorok között ülve, amint őket hallgatta, és kérdezgette őket. És mindnyájan, akik őt hallgatták, elálmélkodának az ő értelmén és az ő feleletein. És meglátván őt, elcsodálkozának, és monda néki az ő anyja: Fiam, miért cselekedted ezt velünk? Íme atyád és én nagy bánattal kerestünk téged. Ő pedig monda nékik: Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai? De ők nem értették e beszédet, amit ő nékik szóla. És aláméne velük, és méne Názáretbe; és engedelmes vala nékik. És az ő anyja szívében tartá mind ezeket a dolgokat. Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben.” (Lukács 2, 41-52)


Egy újabb történet az Újszövetségből, melynek az elbeszélő jellegén túl nem sok mondanivalója van, első ránézésre. Esetleg belénk rögzülhetett valamiféle magyarázat még a vasárnapi iskolákból, gyerekórák, hittanórák anyagából, melyeken csupán annyi magyarázatot fűztek a történethez, hogy lám, engedelmeskedni kell a szüleinknek, hiszen a gyermek Jézus is ezt tette.

Felnőtt fejjel, Krisztus követő zsidóként ismét elővettem ezt a történetet, s újra olvastam. Most is a héber szöveghez nyúltam vissza, és minden sallangtól mentesen, megpróbáltam újra értelmezni, illetve megérteni, hogy e történet valós üzenete ma mit is jelent a ma emberének. Apáknak, anyáknak, férfiaknak, nőknek, kamaszodó gyermekeknek, ifjaknak egyaránt.

Mivel az Ige „itt és most” mindig érvényes, s benne Isten szava elevenedik meg, mely a mi életünkre nézve örökérvényű üzenettel bír, így az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem az, hogy nem kivülállóként tekintek ebben a történetben (sem) a „gyermek Jézusra”, hanem bennem élőként. S a szereplők, akik e történet résztvevői, József, Mária, a rokonok, ismerősök, a doktorok, vagyis az írástudók, mind a Jesuához való viszonyulás visszatükrözői, melyből kiderül, kinek mit jelent, kiben hogyan él Ő?


„Az ő szülei pedig évenként feljártak Jeruzsálembe a húsvét ünnepére.”
Mint ahogy te is megjelensz, te is felmész az ünnepre. Részt veszel rajta. Tudod, hogy ünnep van, tudod, hogy menned kell, tudod, hogy meg kell jelenned Isten előtt. Mert hív. Mert rendeletbe adta. Mert ott kell lenned. Felmész Jeruzsálembe. Felmész, hogy bemutasd az áldozatot. Felmész, hogy megcselekedd és betartsd azt a parancsot, melyet Isten adott. Felmész, hogy találkozz Vele. Felmész egy csendesnapok alkalmával, felmész egy istentisztelet alkalmával. Megjelensz. Kiszakadsz a mindennapos közegedből, hogy ott lehess akkor, abban az időben, azon a helyen, amit Ő mondott. Teljesíted a rendelést, melyet parancsba kaptál. Ezt teszed évről-évre. S talán már eljutsz odáig, hogy mindez kötelességszerűvé, mintegy megszokássá válik. Mész, mert a többiek is mennek. Mész, mert nem akarsz kilógni a sorból. Mész, nehogy megszóljanak, ha nem mész. De lehet, hogy belül, a szíved szerint nem is mennél. Lehet nem tudod már, miért is mész. Rutinszerűvé válnak a tetteid. Rutinszerűvé válnak az áldozataid. Megszokássá, melyet meg is magyarázol: ez van megírva, ezt kell tenni.


„És mikor tizenkét esztendős lett, fölmenének Jeruzsálembe az ünnep szokása szerint;”
A zsidó vallás szerint egy fiú akkor válik nagykorúvá, ha betölti a 13. életévét. A 13 éves zsidó fiú neve Bár Micvá, a „parancsolat fia”. Ez azt jelenti, hogy a zsidó törvény szerint nem kiskorú többé, hanem felnőtt. Teljességgel köteles a parancsolatokat megőrizni és betartani. Ezt megelőzően azonban szükséges, hogy megismerje, megtanulja és magáévá tegye azokat. Érezze azoknak súlyát, érezze annak felelősségét. Legyen részévé, épüljön be az életébe. Éppen ezért már 12 éves kortól elkezdték a fiúgyermekek felkészítését, az ismeret átadását, hogy mire elérkezik az idő, a fiatalember kész legyen felnőttként számot adni tudásáról. Jesua is emberi számítás szerint pont ebben a korban volt. A felnőtté válás idején. Már nem volt gyermek. Már felelős volt a tetteiért, a zsidó vallás szerint is. Benned elérkezett-e már a felnőtté válás ideje? Vagy még mindig a gyermek Jézus él benned? Kiformálódott-e benned az a Krisztus, aki betölti benned a parancsolatokat? Vagy még mindig gyermeki rajongásban, felelőtlenségben, tudatlanságban élsz? Mert az idő elérkezett. Betelt. Bár Micvá van. Nincs többé helye a felelőtlen igérgetéseknek, a „majd megcsinálom”, „majd jó leszek”, „majd megtartom” kijelentéseknek. Eljött az idő. Vége a gyerekkornak. Nem hivatkozhatsz többet a tudattalanságra, mert ismered a törvényt, ismered az Igét, ismered a parancsolatokat. Felnövekedett benned a Krisztus, a te Bár Micvád van. Felelős vagy. Elérkeztél egy ponthoz, ahonnan már nem hivatkozhatsz az ismeretek hiányára, a múltbéli hiányosságokra életed semelyik területén sem, hiszen eléd tárta, eléd tette, mit és hogyan kell tenned, megtartanod, mit lehet és mit nem, mi a jó és mi a rossz, mi az áldás és mi az átok. Megismerted. Metanultad. Tudod. Eljött az idő, hogy használd. És így kell felmenned Jeruzsálembe. Már nem mehetsz Isten elé úgy, ahogy eddig. Gyermeki lelkendezéseid, labilitásaid, vágyvezéreltségeid, kiszámíthatatlanságaid, sértődéseid, felelőtlenségeid a múlté kell, hogy legyenek. Felnőtté váltál. Felelőssé. Hitéletedben, Istennel való kapcsolatodban éppúgy, mint az embertársaidhoz való viszonyaidban. Felelős vagy. Nem gyerekeskedhetsz többet.

Újra felmész Jeruzsálembe, mint ahogy eddig is tetted, de már másképp. A benned élő Krisztus téged tesz Bár Micvává, a parancsolat fiává, hogy mindazt, amit megismertél, most már felelősen meg is cselekedd. Eddig hallottad, figyelted Isten szavát, tanultad a törvényt, s most eljött az idő, hogy alkalmazd. A betü elevenedjen meg, a parancsolat szívedbe íródva váljon élővé, életté, cselekedetté. „És mikor tizenkét esztendős lett, fölmenének Jeruzsálembe az ünnep szokása szerint;” Pontosabban: „fölmenének Vele az ünnep törvénye, rendje szerint.” A felnőtté vált, benned kiteljesedett Krisztussal indulsz el Jeruzsálembe, mégy Isten elé. Eddig vittek a vágyaid, a megoldatlan kérdéseid, a megszokásaid. De most más visz. Most Vele mégy fel Jeruzsálembe. Most Ő megy elől. Az a Krisztus, Aki benned a helyére került, Aki téged felnőtté, a parancsolat fiává tett. Megérlelte benned a szavait, megmutatta a parancsolatait, késszé tett a cselekedetekre, a szolgálatra. Tartalommal töltötte meg az űrt benned, s most eljött az idő, hogy mindazt, amit elméletben megtanultál, elsajátítottál, gyakorlattá tedd. Ott, Jeruzsálemben. Ott, Isten előtt. Ott, ahol az Ő szava szól, ahol áldozatot mutathatsz be, ahol az Ő színe előtt megjelenhetsz.


„És mikor eltelének a napok, mikor ők visszatérének, a gyermek Jézus visszamarada Jeruzsálemben; és nem vevék észre, sem József, sem az ő anyja; Hanem azt gondolván, hogy az úti társaságban van, egy napi járóföldet menének, és keresék őt a rokonok és az ismerősök között; És mikor nem találák őt, visszamenének Jeruzsálembe, hogy megkeressék.”
Elteltek a napok, órák, percek, ott voltál Isten előtt, fent voltál Jeruzsálemben. Hallgattad az Ő szavát, Előtte voltál, áldozatot mutattál be, jelen voltál, és vissza mész oda, ahonnan jöttél. Azonban valaki nem megy. Nem a „gyermek Jézus” maradt Jeruzsálemben. A héber szöveg azt írja: az ifjú. Az ifjú, aki ismerete teljében tettre kész. Aki betölti és megcselekszi a törvényt. Nem időszakosan, hanem folytonosan. Mária és József visszatérnek oda, ahonnan jöttek. Vissza a hétköznapokba, a hétköznapi szintre. Azonban elfelejtettek valamit: hogy most már nem úgy mentek fel Jeruzsálembe, ahogy eddig. Elfelejtették, hogy nem rutin szerű látogatói voltak az istentiszteletnek; hogy nem a „jöttünk, láttunk, visszamennénk” helyzet áll fent; hogy nem tehetik már meg azt, amit eddig tettek. Másként érkeztek fel Jeruzsálembe, mint eddig. És elfelejtették. És visszatérnek. Azonban útközben észreveszik, hogy valami, Valaki hiányzik. Ahogy egyre távolodnak Jeruzsálemtől, úgy érzik egyre jobban a hiányt. És elkezdik keresni. Keresik a rokonok, az ismerősök közt. De nem találják.

József és Mária a felnőtté vált Jézussal mentek fel Jeruzsálembe –és nélküle indultak vissza. Amikor te mégy fel Jeruzsálembe Isten elé egy alkalom, egy istentisztelet, egy ünnep kapcsán a benned kiteljesedett, felnőtté lett, a parancsolatokat betöltött Krisztussal, vajon te is nélküle térsz vissza?... Az „élmény” hatása alatt vagy, s csak akkor veszed észre, hogy Valaki hiányzik, mikor már kellő távolságra vagy Jeruzsálemtől; mikor már közelítesz a mindennapok színterére érzékeled, hogy valami hiányzik... Talán te is elfelejtetted azt, amit Mária és József? Talán elfelejtetted, hogy te már nem térhetsz úgy vissza Jeruzsálemből, ahogy eddig tetted? Elfelejtetted, hogy kivel mentél fel? Ha benned felnőtté lett, élővé vált az Ige, akkor te nem térhetsz már vissza gyermekként, felelőtlenül, tanácstalanul, tétován a hétköznapokba. Vagy úgy teszel, mint Mária és József? Az ismerősök és rokonok között keresed azt, aki hiányzik? Az úti társaságban, akikkel együtt térsz vissza? Ne köztük keresd. Ne a testvéreid, a rokonaid, barátaid, ismerőseid körében keresd a választ a „hogyan tovább”-ra. Ne viselkedj gyermekként. Észre kell venned, hogy nem köztük van a megoldás, a válasz. Vissza kell térned Jeruzsálembe. Emlékezned kell, mi történt ott. Amit Isten egyszer megcselekszik a te szellemedben, azt ne keresd a lelki és fizikális síkon a tömegben, az emberek közt. Azt szellemben kell megélned és folytatnod tovább.


„És lőn, hogy harmadnapra megtalálták őt a templomban, a doktorok között ülve, amint őket hallgatta, és kérdezgette őket. És mindnyájan, akik őt hallgatták, elálmélkodának az ő értelmén és az ő feleletein.”
A doktorok tulajdonképpen az írástudók, a tanítók, a nép „szellemi vezetői”, a törvény ismerői. Közöttük ülve hallgatta és kérdezte őket Jesua. A Bár Micvá korú zsidó fiúk felkészítése pontosan így zajlott régen, és hasonlóképpen zajlik ma is: kérdések és válaszok párbeszédével, melyben a már felnőtté vált zsidó fiút egyenrangú félnek tekintik az idősebbek. Nemcsak bevonják a közösségbe a felelősségvállalás által, de fel is emelik, felkészítik, hogy egykor átadhassák helyüket, s azzal együtt tudásukat, felelősségüket a következő nemzedéknek. A jövőt látják bennük. Éppen ezért a legapróbb részletekre kiterjedően igyekeznek átadni tudásukat a kölcsönös megbeszélés, dialógus formájában. Hallgatás és kérdezés. Ez a tanulás alapja. A hallgatás nem elég. Ha nem társul hozzá kérdezés, nem tud elindulni a hallott anyag, tanítás gyakorlattá váltása. Megreked egy szinten, nem megy tovább. A kérdések feltevésével azonban a meghallott szó újabb gondolatokat, újabb utakat nyit meg, s elindul egy folyam, mely szellemet, lelket és testet is megmozgat és cselekedetre késztet. A hallgatás statikus állapotot eredményez, ha nem párosul hozzá kérdezés. A kérdezés által azonban megjelenik a dinamika, mely újabb és újabb lépésekre ösztönöz. A 12 éves Jézus is ezt tette: hallgatta és kérdezgette őket. Ha van egy igei ismereted, ha tudod és ismered a törvényt, akkor a benned felnőtté lett Krisztus is hallgatni és kérdezni fog téged. Egyenlő, egyenrangú félként kezel téged. Már nem utasításokat, parancsokat kapsz az Igéből, a törvényből, mint egy gyermek, hogy ezt kell tenned, vagy azt kell tenned, hanem Ő hallgat és kérdez. Melletted, közted ülve. Nem fentről szól le, hanem melletted hallgat, és kérdez. Téged tesz együttműködővé. Ösztönöz arra, hogy ne gépként cselekedd meg mindazt, amit hallasz, hanem a kérdések által is felelősségteljes döntéseket, átgondolt lépéseket tudj tenni szellemi, lelki és fizikális életed színterén. Felnőtté tesz. És amikor ezt megéled, te is ugyanúgy elálmélkodsz „az ő értelmén és az ő feleletein.” Pontosabban az Ő bölcsességén és az Ő válaszain. Mert minden feltett kérdésedre, mely nem gyermeteg, nem balgatag és öncélú, hanem valóban érett és az Ő akarata és terve szerint való , arra az Ő bölcsességében ott lesznek a válaszai. Az „elálmélkodás” szava a héberben annyit jelent: csodálkozás, teljesség, tökéletesség, őszinteség, jámborság. Amikor így „elálmélkodsz”, a teljességet, a tökéletességet látod az Ő szavában. Azt, melyben őszinteség van, s mely téged is őszinteségre visz. Azt, melyben jámborság van, s téged is jámborságra visz. Mert minden kérdésedre adott felelete tökéletes és teljes. Nincs benne hiány. Beteljesedett, betöltetett, hiszen maga a betöltött Törvény válaszol.


„És meglátván őt, elcsodálkozának, és monda néki az ő anyja: Fiam, miért cselekedted ezt velünk? Íme atyád és én nagy bánattal kerestünk téged. Ő pedig monda nékik: Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai? De ők nem értették e beszédet, amit ő nékik szóla.”
Mária és József „elcsodálkozása” nem egyenlő a tanítók „elálmélkodásával”. Az itt szereplő szó azt jelenti: sóvárogni, vágyakozni. Ahogy Máriáék meglátták Jézust, vágyakozni kezdtek utána. A lelkük, a vágyaik indították őket Jézus felé, s Mária feltett kérdése is ezt tükrözi. Érzelmei erősebbek voltak annál, hogy túlláson azon, amit fizikálisan lát. Pedig tudta, hogy fia milyen korba érkezett el, tudta, hogy minek jött el az ideje, tudta, s mégsem volt képes tudomásul venni, mert lelkének vágyai elnyomták benne azt. Kérdésében az aggodalom, a félelem éppúgy benne van, mint a bizalom hiánya. Olyannyira megbénítják lelkének vágyai, hogy Józseffel együtt nem érti meg Jézus válaszát. A lelke felülkerekedik a szellemén, s bár ismeri az Írásokat, tudja, mit kell tenni és minek van itt az ideje, mégsem tudja azt elfogadni és megcselekedni, mert vágyai, érzései elnyomják azt. A „nagy bánattal kerestünk” kifejezés alatt az áll, hogy „nagy aggodalommal kerestünk”. Nem a fájdalom, a bánat vezett őket Jézus után, hanem a félelem, az aggodalom. Jesua hiánya nem a szívükben, a szellemükben okozott fájdalmat, hogy nincs, hanem a lelkükben született félelem és aggodalom vezette el őket odáig, hogy keresni kezdjék Őt. Téged mi vezet Krisztushoz? A hiányának a fájdalma, melyet érzel a szellemedben, hogy sérült valami, hogy nem kerek, nem egész, hogy fáj az, hogy nem lehetsz a Tőle elrendelt helyeden, fáj, hogy nem cselekszed meg az Ő Szavát. Vagy félsz, hogy jajj, mi lesz velem, és máris a lelked vágyai, aggodlamai indítanak Jézus felé. Fájsz vagy félsz? A fájdalomban ott a szeretet, a félelemben nincs. A fájdalomban Ő van középen, a félelemben te. A fájdalomban Őérte mégy Elé, a félelemben magad miatt. S amíg a félelem vezet, addig nem fogod megérteni Jesua válaszát. Nem értheted meg a lelkeddel azt, ami szellemben adatott. S akkor a „miért”-eidre a válasz neked is éppúgy szól, mint Máriának: „Miért kerestetek engem? Vajon nem tudjátok, hogy nekem a létem az Atyám házában van?” Miért keresed Jesuát? Lelked vágyainak kielégítésére, vagy szellemi állapotod fájdalma miatt? Miért keresed Őt? Hát nem tudod, hogy az Ő léte, a jelenléte, a szavai, a tettei csak szellemben érthetők meg? Miért akarod az érzelmeid, az akaratod, az agyad szintjén megérteni azt, ami szellemi? Nem fogod tudni. Csak akkor vagy képes érteni az Ő szavát, ha mentes vagy minden lelki vezéreltségedtől, vágyaidtől, akaratodtól, s kész vagy elvenni Isten vezetését, akaratát. Függetleníted magad önmagadtól. Ez a felnőtt jellemzője. A gyermeket vágyai, érzelmei vezetik. Ha téged is ezek vezetnek, hogy keresd Jesuát, hogy halld a szavát, gyermek vagy. Ideje felnőtté válnod. Ideje, hogy meg legyen a Bár Micvád; hogy a parancsolat fia lehess, hogy megelevenedjen, éljen benned Isten Szava. De amíg érzelmeid szintjén várod a választ, nem fog érkezni. S ha érkezik is, nem fogod érteni. Isten szava mindig objektív. Nem a te érzelmeidre, nem a te állapotodra szabott. Nem a te szubjektív, a saját vágyaid által elképzelt szó, mellyel megoldod minden problémádat, mintegy eszközként használva az Igét. Amíg így állsz hozzá Isten Igéjéhez, valóban nem fogod érteni a szellemeddel az Ő szavát. Azonban az Ige objektivitásában mindig ott van a személyesség. Mert a te személyedet, a te lényedet kell, hogy megérintse az Ige. Nem lehet számodra tárgyilagos. Nem lehet közömbös. Nem vonhatod ki magad alóla, hogy „ez nem nekem szól”, „ez nem rám vonatkozik”. Minden Szó hozzád szól. A kérdés, hogy eljut-e a szívedig, a szellemedig, mert akkor hallod és megérted Jesua válaszát. De ha csak a lelkedig ér el, nem fogod érteni az Ő szavát.


„És aláméne velük, és méne Názáretbe; és engedelmes vala nékik. És az ő anyja szívében tartá mind ezeket a dolgokat. Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben.”
Visszatért velük. Veled is visszatér. Ha visszamentél Jeruzsálembe, hogy megkeresd Őt, nem fog elküldeni, nem fog egyedül hagyni, visszatér veled. Vissza megy veled a hétköznapokba. Azonban másképp, mint ahogy te azt gondolnád. Ebből a történetet lezáró igeversből szinte az olvasható ki, hogy „győzőtt” Mária és József, Jézus pedig „megadta” magát, és engedelmeskedve haza ment velük. Pedig nem erről szól. Jézus valóban visszatért velük, azonban ott Jeruzsálemben történt valami. Az Atya maga tett bizonyságot a Fiúról, megmutatva Jesua „értelmét és feleleteit”, melyen „elálmélkodának” a tanítók, írástudók is. Az Atya tett bizonyságot az Ő Fiáról Mária és József előtt is, akik „elcsodálkozának, de nem értették, amit mond”. Maga az Atya tette Bár Micvává a Fiát, avatta felnőtté Őt. Ezzel a kinyilvánítással megtörtént az, amit önmagában a „bár” szó további jelentése is mutat. A „bár” kifejezés nem csak fiút, valakinek a fiát jelenti. A „bárár” igéből ered, mely azt jelenti: kiválasztani, elválasztani, elkülöníteni, tisztának lenni. Az Atya maga mutatta meg a Fiú elválasztottságát, kiválasztottságát, tisztaságát. Elválasztva ezzel minden lelki és érzelmi uralomtól és akarattól, jelezvén, hogy Ő az, aki a parancsolatok, Isten törvényének teljes betöltésére lett elkülönítve az Ő tisztaságában, szentségében. Így az Atya elválasztotta Jesuát az emberek mindenféle lelki és testi érdekétől, jelen esetben Máriától és Józseftől. Mint ahogy a te lelki és testi vágyaidtól és érdekeidtől is elválasztja, elkülöníti a Fiút. Azért, hogy mindaz, amit szellemben eltervezett az idők kezdete óta, azt ne rongálja meg, ne szennyezze be mindaz, ami lelki, testi. Veled is visszatér Jesua. Azonban nem fogja kielégíteni lelki-testi igényeidet. Nem lesz aládrendelve. Az „engedelmes vala nékik” nem azt jelenti, hogy mindenben megtette azt, amit éppen Mária és József kért tőle. Az a kifejezés áll itt, hogy „hallgatta őket”, és „az ő tanácsnokukká lett.” Hallgatta, figyelte őket, de nem rendelődött alá az ő akaratuknak. Tanácsnokukká lett – ezt a kifejezést azokban az esetekben használja a Biblia, amikor a királyi udvarnál egy hivatalt csak a király legközelebbi rokonai tölthettek be. Jesua visszatér és ott lesz veled a hétköznapjaidban, de mindaddig, amíg a lelked erősebb a szellemednél, csak tanácsolni tud. S várja, hogy gyermeki állapotodat felváltsa a Bár Micvá; hogy megéld a törvény szépségét; hogy eléd tárhassa az ő kincstárának gazdagságát. Várja, hogy Ő felnövekedjen tebenned, hogy gyarapodjon benned az Ő bölcsessége, hogy feltámadjon benned és élővé váljon mindaz, mit Isten neked akar adni. Várja, hogy növekedjen benned a kedvesség, mely nem más, mint a kegyelem. Várja, hogy megmutatkozzon rajtad és benned az Ő kegyelme, az Ő szavának ereje, az Ő szeretete. Várja, hogy te magad légy a Bár Micvá.

Mit tehetsz ezért? „És az ő anyja szívében tartá mind ezeket a dolgokat.” Mária megőrizte Jesua szavait az ő szívében. Lehet, hogy nem értette, mert lelkének állapota elnyomta szellemi állapotát és erősebbek voltak vágyai és érzelmei, de megőrizte szívében azt, amit Jézus válaszolt neki. Nem felejtette el. Védte, vigyázta, megjegyezte. Nem vetette el. Megőrizte. Őrizd te is a neked adott választ, még ha most nem érted, akkor is. Ne dobd el magadtól. Vigyázz rá, mert ha őrzöd, eljön a te Bár Micvád is. Megéled, hogy felnövekszik benned a Krisztus, megéled, hogy megérted az Ő Szavát, megéled, hogy mit jelent a parancsolat fiává lenni. Megéled a betöltött Törvényt, mert Ő lett teljessé benned.