CADDIK Messiáshívő Tanítások
Tanítások a kereszténység zsidó gyökereiről



BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

Folyamatos feltöltés, frissítés!

Honlapunkra folyamatosan töltjük fel a már meglévő, régebbi tanításokat is. A könnyebb áttekinthetőség miatt az utolsó 5 felkerült tanítást itt mindig feltüntetjük.


1.Isten előtt szabadon- Kol Nidré -A zsidó Ünnepek menüben

2.NocrimÚJ!;Zsidók, keresztények, messiáshívő zsidók menüben

3.Az idő és tér ÚJ!;Tanítások bibliai alapokról menüben

4.Levél Jezabelnek ÚJ!;Zsidók, keresztények, messiáshívő zsidók menüben

5.Börtönszínház, vagy bábszínház? ÚJ!; Valós mesék, igaz történetek menüben







Orbán Béla:

MISSZIÓ VAGY EVANGELIZÁCIÓ?

A ZSIDÓK MISSZIONÁLÁSÁRÓL

Tudom, hogy sokak részéről, már az első mondataim után a felháborodás jelei mutatkoznak, mikor mindenekelőtt kijelentem, hogy
A ZSIDÓK KÖZT MISSZIÓS MUNKÁT NEM SZABAD VÉGEZNI A RÉGI MÓDON!

Szavaimat, mielőtt mélyebben kifejteném, először csak két tényszerű, lexikon által meghatározott definiálással kezdem, miszerint:
- misszió, küldetés
- misszionáriusok, hittérítők, céljuk a pogány népek keresztény hitre térítése.

A szavak valódi, és eredeti értelmezése szerint, így a zsidó népet istentelen és pogány népnek tartja, vagy az ateista, pogány népekkel azonosítja a kereszténység.
Ez nemcsak téves, hanem meggyalázása, de minimum megsértése Isten Választott Népének, ki ma is Isten Népe. Aki hitetlenségében is hisz Istenben.

Tapasztalataimmal ez utolsó mondatot hálaadó bizonyságtétellel mondom ki, mert szolgáló életem meglepetése volt, mikor rájöttem arra, hogy tulajdonképpen nem ismerek olyan zsidó embert, aki tagadja Istent, létezését nem fogadja el.
Sok csalódott, sérült zsidót viszont ismerek, ki perben és haragban van az Örökkévalóval. Számon kéri, hogy miért nem segített? Hol volt a Soah idején?
A "nem létezővel" nem lehet veszekedni-vitatkozni, legfeljebb sértődötten, duzzogva eltakarni szememet, vagy elfordulni, ha látom.
Amikor Izrael államának törvényeit és működését tanulmányozzuk, igen erősen megmutatkozik minden döntésben a teokrácia, Isten Törvényének betartása, mint alaptörvény.
Az oly sokat bírált házrombolás ennek az egyik példája.
Izrael földjén nemcsak idegen és betolakodó a palesztin nép, hanem Isten-ellenes, és Krisztus-ellenes is. Robbantásait és gyilkosságait nem viszonozzák, csak az elkövetőt büntetik.
A nem kívánatos tömeget már régen kiűzhették volna fegyvereik ereje által, de csak az ellenük tevékenykedő család távozását érik el, ha lakóhelyét megsemmisítik.
Ennyire betartott a „ne ölj” parancsa, és a Tórát ismerve biztosra vehető, hogy Izrael sosem fog háborút indítani, de isteni parancs, hogy életét védeni köteles.

Vajon aki Isten törvényeit a hétköznapokban is az emberi gondolatok felé helyezi, még egy demokratikus országban is, egy Istenével veszekedő, gyerekként viselkedő Nép elhagyta, elvesztette volna Istenét?
Eltávolodott, de se Isten nem hagyta el a zsidókat, és a zsidóság sem tudja elszakítani magát sohasem Tőle.
Mindezek ígéretek, Isten hűsége, és sokszor az Ő Titkai.

Mindezt saját életemben is, és ugyanezért tapasztalhattam, hiszen nem ismerek olyan pontot az életemben, mikor Istent megtagadtam volna: sohasem lehettem pogány!
Életem magam választott bűnös útjai oly mélyre vittek, hogy életrajzom talán még egy hitetlen könyvkiadó se jelentetné meg, mert ezt az utat és az azt lezáró kegyelmet és szabadulást nem hinné el, és el nem fogadná, sőt a megtapasztalt mélységek leírása nem volna szalonképes, publikus.
És mégsem...!
Jákóbként harcoltam, de nem mentem ellene, "pucoltam", de mindig tudtam, hogy részemről megadás a vége, kiáltottam, hogy hagyjon békén, sírtam, hogy: nem akarom.
Egy tipikus zsidó sors: Ő bekerített, legyőzött, lecsendesített, békét és örömöt adott, és új akaratot, hogy mindig Hozzá tartozzam.
Minket Isten sosem fog nyugton hagyni, és ehhez mellénk adta a kíváncsiságot, és irigységet.
Vágyódást az ismeretlen Jóra, és vágyat minél jobban megismerni az Ismeretlen Őt.

Mindezek ismeretében kérek mindenkit, hogy hagyja békén Népemet, és bízza Istenre azt a munkát, melyet az adott időben és formában bennem is elvégzett!
Ő annyira szereti Választott Népét, hogy akár Te is lehetsz, kinek életét látva, bizonyságod és nem miszionálásod szerint egyszer találkozol egy kíváncsi-irigy zsidóval, és szólhatsz a Kegyelemről és Örök Életről számára.
Nem véletlen, hogy Jesua első tanítása a Népe, a zsidók közt így kezdődött:

"Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa." / Mt. 4, 17/

E tanítás az Istenben hívő zsidóknak szól, és először, mert ekkor kezdődik el annak az ígéretnek beteljesülése, mely újra, és ma is a mi feladatunk, ha Krisztus Szellemében járunk:

„...mert terhes igáját és háta vesszejét, az őt nyomorgatónak botját összetöröd." / Ézsaiás 9, 4/


Ez az ígéret a farizeusi törvényrendről és szadduceusi uralomról, és mindarról szól, melyet Isten népére ráterheltek Isten törvénye helyett.
Ha valóban krisztusiak vagyunk, tudjuk, hogy "először zsidónak" azt jelenti ma: A Szent Szellem erejével és minden Igazságra elvezető munkájával "másodszor" az Istenben hívő Krisztus Testét is fel kell szabadítani a " terhes igától, vesszőtől és bottól": minden görög-római kultúrától megterhelt, vallásos, és kereszténynek mondott pogányságtól.
Az egyházakat húzó, leterhelő lelki-emberi rabságtól, az emberi-egyházi törvények és az ezek alá helyezett teológiák által működtetett egyházfegyelemtől és vesszőként működő szankcióitól, valamint az ilyen teológiai tanítások által létrejött hamis hit botjától, hogy ne ezekre támaszkodjunk.

Mindezektől való szabadulás út a Szabadsághoz, mely Krisztus Testében elnyerhető, már a Földön is jelenlevő, Mennyeknek Országa törvényeinek és jogainak ismeretéhez és betartásához vezet, mely itt van és megélhető szabadságban és kötelességekkel: állampolgárként.
Ennek az ára megszabadulni minden emberi, vallási-egyházi bottól, vesszőtől és igától.
Megszabadulni a keresztény farizeusságtól, mely a betűvel öl, és megszabadulni a "jó keresztény" eszményétől, ahol a jócselekedetek és humanizmus önmegváltó erejével szeretnénk számunkra kedvező ítéletet kapni a végső Ítéletkor.

Minden, zsidó ember felé tehát úgy kell elindulni, mint a mi Mesterünk megmutatta, és mindenképen az Örökkévaló Istenhez vezetni, miután a rabbinikus judaizmustól a mózesi, és patriárchális-prófétai judaizmus alapjaihoz érünk, mely nem más, mint megismerni a ma is Élő és jelenlevő Istent, és Vele járni.
A zsidóság részére azonban maga Isten mutatja meg ennek a minden ember részére adott kegyelmét, hiszen az Istenben hívő zsidóság életét ma is Ruah HaKodes, Isten Szelleme vezeti, mely Jesuának adatott először, és általa mindenkinek, így, mivel a Szentháromság nem "darabolható", bár még láthatatlanul, de Jesua is ott van, hívásra készen a zsidóság közt.
A hívő zsidóság fogja Őt nemsokára hívni: " Báruch hábá.." - Áldott, aki jön...

Tudomásul kell minden kereszténynek venni, hogy Isten saját Népe, kizárólagosan Ő rendelkezik a magának Választott Néppel.
Nem sorolja sosem a pogányokból lett keresztények közé, mert Krisztus teste két részből áll, a pogányokból lett keresztények mellett azonos joggal bíró, de más és több, nehezebb, és több áldással járó elhívással és még előttünk álló feladattal.

Mikor az évszázadokon át meg-megújuló zsidó missziók tényleges, avagy tartós gyümölcs nélküli, ámbár jó szándékú munkáját elemezzük, és sikertelenségük okait keressük, szinte azonnal szembetűnik, hogy a misszió egyházak – vallások - emberek céljait, terveit voltak hivatottak betölteni.
Ezek pedig nem azonosak Krisztus testével, bár vannak egyének köztük, kik már e Földön részesei, az Eljövendő Jesua országának állampolgárai.
Korszakonként látható a missziók hatalmi, pénzügyi, államvallási törekvései, melyek igazából a zsidók irányába károsak, sőt olykor egyenlők a nyílt antiszemitizmussal.

A zsidóság kereszténnyé misszionálása eredményében ugyanaz, mint a Száműzetés, a Babiloni fogságba történő elvitel.
Akkor Tíz Törzs veszett el, most, az elmúlt évszázadokban szintén jelentős zsidó tömeg tűnt el Babilonban.
Ugyanilyen veszteség a babiloni teológiától nem mentes protestáns és neoprotestáns egyházak missziója által, hogy a Világnak Isten ismeretét és a minden embernek adott Tórát feladatként és szolgálatként hordozó zsidók nincsenek elhívott, elrendelt helyükön.
Becsapásuk, félelmeik, hitetlenségük miatt, ezért a más népekből lett keresztények a legnagyobb vesztesek ebben, mivel a beoltatás késlekedik.

Azonban hiszem, hogy miként az elveszettnek hitt Tíz Törzs, akként a beolvadt zsidóság is "előkerül", mert Isten tervében egyedi, és jelentős feladatot kapott e Nép.

A zsidók "keresztény - száműzetésbe" történt beterelése erőszakkal, becsapással és minden eszközzel nemcsak a Holocausttól, hanem már a kezdeti kereszténység féltékenységének, elvilágiasodásának hatalmi törekvéseitől indult ki.
E korai elferdülések most is jelen vannak a gyülekezetekben.
Mértéke attól függ, hogy mennyire szabad és tisztult attól a gyökértől, melyről a reformáció révén levágta magát, de éltető "nedvétől, zsírjától", a teológiától és dogmatikától nem mentes teljesen.

Ugyanígy egy egyén látása ebben a tekintetben is attól függ, hogy megtérése után mennyire lett élete és gondolkodása a Szent Szellem vezetésében teljes, avagy, - hacsak nyomaiban is - a régi, vallásos, egyházi, múltjából is építkezik, beépíti a szellemi helyett a lelkit, a vezetés helyett az ismeretet.

A zsidósággal kapcsolatos látások és missziók tehát mélyen, a gyökereiben vizsgálandók, mely által akár meg is lehet ítélni azonnal, és elválasztani magunktól.


Csak néhány példa mindazoktól, kik szellemisége ma is él, és beépült akár láthatatlanul is a keresztény ismeretekbe, és ezáltal irányítóvá vált és működik:

-Már Kr.u. 130 táján elindult folyamat, mely ma is hallható.
Az Ígéretek kisajátítása és elspiritualizálása.

„Mózes a két kőtáblát kezéből ledobta, és összetört az ő szövetségük, hogy a szeretett Jézusé pecsételtessék meg bele a mi szíveinkbe.”
„Azért jött el hát az Isten Fia, hogy betetézze azok bűneinek mértékét, akik az Ő prófétáit halálra üldözték.”

/ Barnabás levele apokrif, nem kanonizált irat /

-Az első keresztények üldözése is zsidóellenes áramlatot indított el. Okaként említhető, hogy a zsidók is provokatív részesei voltak az üldözéseknek.
E korból két mártír szavát közöljük:

„Az igazi, lelki Izrael, Ábrahámnak, Jákóbnak népe, aki hit által való körülmetélkedésben bizonyságot nyert Istentől, hogy megáldatik, és sok nép atyjává lesz, mi vagyunk, akik a megfeszített Krisztus által Istenhez vitetünk.” / Justinus mártir /

Egy másik, Pionius mártir egyenesen bűnössé kiáltotta ki a zsidó népet, miszerint véleménye szerint a Szentlélek káromlásának megbocsáthatatlan bűnének tartja azt, ha valaki keresztény létére belép egy zsinagógába.

A ma is népszerű egyházatyák mindezt mintegy továbbfejlesztették írásaikban kifejtve.
E tanítók ma is nemcsak ismertek, hanem alapot adnak a teológusok képzésében.
Filozófiaként, teológiaként alapozzák meg írásuk szellemiségével a ma és a holnap zsidógyűlöletét.
Csak néhányat ezek közül:

- Origenes így ír :

„Mindezeket a meghurcoltatásokat azért szenvedik / t.i. a zsidók /, mert ők a legbűnösebb nemzet, amelynek számos bűne van, mégis mindeddig egy bűnért sem szenvedett úgy, mint amelyet Jézus ellen követett el."

- A II.-III. században tovább növekedett a megvetés, és a judaizmus, a zsidók gúnyolása.
Jellemző irodalmi mű ekkor, melynek már a címe is magyaráz részünkre:
Hippolyt / Kifejtő tanulmány a zsidók ellen
Cypriánus/ Három könyv a zsidók elleni bizonyságról
....de folytathatnánk Ireneus és sokan mások leírt véleményével.

Mindezek az ószövetségi, történelmi igéket kiragadták, és magukra vonatkoztatták, miszerint az egyház az " Új Izrael."
Az Ószövetség már allegorikussá vált ezzel együtt, és ennek érdekében is.

Az államvallássá lett Contantinus utáni egyház e szellemiségben a Római Birodalom zsidóellenességének, bűneinek, az üldözésének segítői, részesei, de legalábbis néma tanúi lettek.

Ambrosius, Milánó püspöke Isten előtti dicséretes jócselekedetnek hirdette a város zsinagógájának felégetését.

Akárcsak manapság, az Ószövetség allegorikus értelmezése mellett, netán eredményeképpen megjelenik az Ószövetség elvetésére tett kísérlet is.
Miképpen az ígéretek kisajátítása által a megváltásban való hitnek és váradalomnak a keresztényekre történő korlátozása is a zsidóellenesség növekedésével járt és jár ma is.

Az Ószövetség elvetésének, és minden, ami zsidó kiirtásának egyik korai, de máig is ható képviselője

Marcion / Kr.u. 85- / volt.
Értelmezése szerint az Ószövetség Istene vérengző és bosszúálló, ki nem azonos az Újszövetség Istenével.
A Világot elítélő és megvető Isten nem azonos a Világnak Megváltót adó Istennel.
Tehát minden, ami ószövetségi, így a zsidók is a múlté, miszerint „zsidótlanítani” kell mindent, legfőképpen az egyházat.
Elődeihez és kortársaihoz képest azonban nem sérelmek, kitörések alakították ki ebbéli nézetét, netán a zsidógyűlölet, hanem ő már teológikusan próbálta megoldani, tézissé tenni a zsidókérdést.

Az egyház ugyan kizárta nézeteiért, de örökségként megtartotta és továbbvitte a dualisztikus istenfogalmat.
Hatása annyira mérgező, hogy Marcion alapján többen jutottak arra a következtetésre, miszerint a Biblia valóban akkor lenne kanonikus, ha kimaradna belőle az Ószövetség.
/ Pl: Harnack és Schleiermacher../
Az elmúlt évben érezhettük ennek újra, és erősebben történő felújulását.
Hazai teológiákon az Ószövetséget említésre méltó, de nem hiteles történelemkönyvnek, vagy legendák gyűjteményének nevezik, mely nem bizonyíték Izrael hiteles történelmére.
Isten ismeretének, a Törvénynek, és Izrael elhívásának, létének tagadása ez.

E terjedő kovász, vagy alattomos méreg ma is hat.

A sok hasonló tévtanítás képviselői közül most csak két, jól ismert, és még protestáns teológusok közt is követendőnek tartott korai egyházatyát emelek ki.

Aranyszájú Szent János / Chrysostomus János / 354-407

Az anthiokiai, később konstantinápolyi püspök felemás véleményével külön érdekesség foglalkozni.
Miközben a Róma 11 alapján, Pállal egyetértve taglalja és elfogadja, miszerint a zsidóság nincs elvetve.

A keresztény mártírokra emlékezve viszont már zsidógyűlölete kerül felülre az előzőekben említett "..mártírokat kell követni, akik gyűlölték a zsidókat, mert Krisztust szerették.
Nem lehet szeretni az áldozatot anélkül, hogy gyűlölnénk a gyilkosokat."

Még tovább megy, mikor gyökeres és teljes szakítást akar a kereszténység és a zsidóság közt:
" nemcsak a zsinagóga az ördög fellegvára, hanem a zsidó lelke is."

Engedtessék meg ezek után megkérdőjeleznem az említett János szent voltát, "aranyszájú" kijelentése alapján, és mély antiszemitizmusa alapján krisztusi - keresztény hitét is.
Azonban legyen ez jellemző bélyeg az őt szentté kinevező egyháznak is.

Ugyanúgy, mint kortársa, Augustinus, ki az előbbiekben leírt marcionita felfogás képviselője, de zsidógyűlölettől nem mentes Aquinoi Szent Tamás sem, ki az általános középkori, egyházi felfogással egyezően értekezésében ezt ki is fejtette „A zsidók ellen” c. művében.
Ebben felállítja és kifejti, hogy a zsidók csak azért élnek, és fennmaradásuk azt a célt szolgálja, hogy ők viseljék tovább Káin bélyegét, hogy ne tudják elpusztítani e miatt azok, kik rájuk találnak.
Szerinte a zsidók élő bizonyságaik bűnüknek, és igazságtalanságuknak, és a keresztény igazságnak.

Mindezt megkoronázva Augustinus, majd Jeromos is a zsidókat a kiszáradt fügefával azonosították, mely soha többé nem teremhet gyümölcsöt. / Mt. 21, 18-22/

Ezzel a tézisekkel, az egyházatyák tanításaival teremtették meg a hivatkozási alapot arra, hogy Izrael Isten átka alatt van, és elvettetése révén az egyház a korábban a zsidóknak ígért, és rájuk vonatkozó áldások kizárólagos tulajdonosává lett ezáltal.

E gyűlölete, vádja az önjelölt örökösnek ma is él.
Semmiben nem vonta vissza mindezeket, tehát ha külsőségeiben nem is, szellemiségében a Választott Nép ellensége, egy folyamatos szellemi holocaust éltetője és folytatója.

Voltak az akkori egyházban is, kik humanitásból nem tudták elviselni a vérvádak, ostyagyalázások, erőszakos térítések, és a keresztes háborúk borzalmait és felvették ellene a harcot.
Az elvilágiasodott egyház olyan hatalmi, világi módon kezelte a zsidókérdést, hogy már a világ sem tudta tétlenül nézni.
Ilyenkor működésbe lépett a vértől ittas "keresztény" hatalom, és a védelmezőkből eretnekek lettek.
Ebben jelentős szerepet játszott az azóta is élő dominikánusok rendje, kik köztünk élnek,
erőszakoskodásukkal, túlkapásaikkal, majd inkvizíciós perekkel mögöttük.

Azt hiszem, hogy ennyi gyökér és kezdet ismeretében nem kérdés, hogy milyen céllal és szellemiséggel lett a katolicizmus közel kétezer éven át a zsidóság Babilonjává, és Egyiptomává egyszerre.
Üldözővé, gyilkossá és rabtartóvá, és ha másképp nem, olvasztótégellyé, melyben nemcsak a pogány vallások isteneit, filozófiáját és szellemiségeit lehet ötvözetté, és ezáltal egyetemes, katolikus egyházzá tenni, hanem polip-csápjaival erőszakkal, vagy csapdába ejtve népeket egyesíteni a katolikus pogány és spiritiszta hitvilágban.
Így lett hatalommal, csalogatással elveszett és beolvadt "törzs" évszázadokon át a más, isteni elhívásra és Isten tervének betöltésére elhívott Választott Nép: a zsidóság.

Senkit ne tévesszen meg a formális bocsánatkérések, és közeledés ténye, mivel e vallásnak és a globalizáló egyháznak alapjai és a most bemutatott kisebb gyökerei is hamisak.
Szándékait és múltját valamint tervét a ma élő zsidósággal szépíteni, magyarázni, leplezni művészien és tudományosan képes.
Bár a módszerei ma finomabbak és árnyaltabbak, de az alapszándék, miszerint mindenben örökös, sosem adja fel, mint a tévedhetetlenségét sem, mely eszköz az uralomra.
Ma ugyanúgy, de modernebbnek, dialektikusnak tűnő módon, mindent, a zsidókat, iszlámot és keresztényeket egyesítő munkával újabb, és végső Babilont, és Száműzetést készít a zsidóknak, kik ezáltal teljesen asszimilálódnának a monoteizmus antikrisztusi, és Isten ellenes egységébe.
Ez a valódi veszély és elfogadása engedetlenség és átok a Választott Nép ezt elfogadó tagjaira.

A cél a régi, a terv változatosan új és még újabb.

A mi felelősségünk, és kötelességünk figyelmeztetni és egyeseket megmenteni e csapdától, spiritiszta varázslástól, és bálványimádókkal kötött szövetségtől, az idők végén leginkább a minden oldalról megsemmisítésre szánt zsidóságot, kit e szellemiség zsidók által tud elérni leginkább.
Ezért az ökumenében, a messiási judaizmus egyes ágaiban, a katolicizmusban és a rabbinikus judaizmustól is távol került reform zsidóságban működő zsidó származású " barátok" mindenkori megvizsgálása és leleplezése életmentés a szellemi holocaust ellenében.

Sokan a már bennük lévő, edomival azonos humanizmusuk miatt még a katolicizmusnak is engedékenyen kedveznek, sőt keblükre ölelik, pedig az sosem változik, sosem von vissza semmit.
A spiritiszta misét, hierarchiát, egyedül üdvözítő jogát, tévedhetetlenségét, a szentek imádását, mint bálványimádását, és a halottidéző, spiritiszta Mária-kultuszát sosem tagadja meg.
Ezek közül már egyetlen egy is kizárja Isten és Jesua HaMassiah jelenlétét, tehát elferdülése óta nem keresztény egyház, sőt az első keresztényekhez sincs semmi köze szellemben.

Mindezek miatt csupán kedveskedő, hízelgő szellemi és lelki gyilkosságra készülő ellenség.

Nem hiszem, hogy bárkinek is kétsége lehet, hogy ők milyen zsidó missziót végeztek és végeznek, így nem kétséges, hogy e barátságtól és baráti társaságoktól a lehetőségekhez mérten leleplezve, de nem ellenségesen mennyire távol szükséges tartanunk mindazokat, kik missziójuk célpontjai.
Nemcsak zsidókat.

A reformáció a zsidók irányában is némi változást hozott. Volt, mikor pozitív irányban volt haladás elfogadásukban, de mivel a katolicizmustól való elszakadás egy folyamat, vagy csak részleges, e tekintetben változó mértékben volt előrelépés.

A legkevesebbet talán az evangélikus egyház tette meg a Magyarországon és a volt Monarchia területén létező u.n. történelmi egyházak közül.

Ennek elsődleges oka maga Luther személyisége.
Ő valójában sosem akart újat, csupán a régi egyházat bűneitől levetkőztetni, miközben teológiája csak kevéssé változott volna meg.
Ennek része volt a hit által való üdvösségnek a felismerése, melyre talán a Római levél vezette el, miáltal foglalkozni kezdett e levél alapján a zsidókról alkotott véleményekkel.
Ebben közrejátszott a humanizmus is, mint e kor lelkülete.
A humanista szeretetet, mint keresztény szeretetet alkalmazta, és erre alapozott, mikor a zsidók felé emberséges bánásmódot hirdetett, miszerint engedni kell őket dolgozni, ahol tehetségük van, és így látják, hallják a keresztény életet és tanításokat.
Hite szerint a zsidók csak azért nem tértek még át a keresztény hitre, mert nem volt lehetőségük az igazi evangélium meghallására.
Kezdeti lendületében még személyesen is próbálta elérni a zsidó közösséget az evangéliummal.
Írásában is megerősítette Jézus zsidó származását.
A korábbi térítések eredménytelenségének a papok és pápák bűnös életét tekintette oknak, és nem folytatta elődei vádaskodását, miszerint a zsidók gonoszsága és makacssága miatt nem tértek meg.
Eredménytelensége oda vezette, hogy feladta a reményt, és ezáltal teljesen megváltozott viselkedése is a zsidósággal szemben.
Misszióról többet még hallani sem akart, sőt néhány évvel később kijelentette:
Ha ő még valamikor egy olyan zsidóval találkozik, ki meg akar keresztelkedni, ő maga köt követ a nyakába és az Elba hídjáról dobja a folyóba ezekkel a szavakkal:
" keresztellek én téged Ábrahám nevében."

Végső lelki állapotát, és teológiai álláspontját jellemzi a sorozatban megírt tanulmányok megvető, maró gúnya, és a „Zsidókról és hazugságaikról” írott művében tolvaj, hazug, gusztustalan jelzővel írja le őket.

Végső teológiai álláspontja, viselkedése, megnyilvánulásai mind jelzik, hogy állítása szerint ő is vallotta, hogy a zsidókat Isten elvetette.
Felszólította a zsidóságot az ország elhagyására is, mely kívánságot a reá hivatkozó kései utódok be is teljesítették a II. Világháború alatt, a Holocaust során.

Luther egyháza maga Luther bűnét hordozta több, mint négyszáz évig, és senkinek fel sem tűnt.
Vajon mennyire szabad e szellemiségtől a mai lutheránus egyház, mely nemhogy távolodna a katolikus elődöktől, hanem a visszarendeződést építi ökumenikus szellemiségével?
Vajon jó-e egy találkozás egy zsidó és egy lutheránus misszionárius közt, mikor a lelkészképzés során az Ószövetség allegorikus magyarázatán túljutva, az Ószövetség hitelét és érvényességét kérdőjelezik meg?
Semmiképpen!
Az Ószövetség elvesztése egyben a zsidóság létezésének jogosultságát, elhívásának el nem fogadását jelenti, mely Isten ellen szegülő ténykedés.

Lehetséges, hogy a zsidó misszió nem más volt, mint missziós feladattal egyházat növelni, építeni?
Fogságba és asszimilálásra hajtani a humanizmussal a zsidókat?
Kereszténnyé tenni, és ezzel zsidó identitását megsemmisíteni?
E humanizmus valóban a Holocaust idején zsidó életeket mentett meg, de szellemi-lelki életüket megölte!

A reformáció folytatásában már a katolicizmustól valóban elszakadni akaró új egyházak keletkeztek.
Számunkra, térségünkben a kálvinizmus álláspontja fontos még.

Kálvin János / 1509-1564/ a korai, még nem zsidóellenes Luther állásfoglalásához volt közel.
Főleg a rabbinikus judaizmust bírálta, de sokkal elnézőbb volt irányukba, mint a keresztény tévtanítók felé.
Mikor a két Szövetség egységét hangsúlyozta, és a Törvényt nagyra értékelte, sokan még filoszemitának, sőt „zsidózónak” tartották.
Számunkra mégis mindezek mellett az a legfontosabb, hogy a zsidókhoz való hozzáállást a Róma 11, 26 alapján határozta meg, mikor állította:
"Az evangélium ellen vívott kitartó harcuk ellenére nem szabad őket elvetnünk, hiszen Isten áldásai még mindig rajtuk nyugszanak."

Kálvin predesztinációs tana megóvta a korabeli, divatos zsidóellenes magatartástól.
Nemcsak ismerte a próféciákat, az Ószövetséget, hanem világosan látta, hogy Isten az Ő Népét nem vetette el, és hitt a kiválasztásra alapozván a zsidó Izrael jövőbeni megtérésében, mely egyes izraeliták megtérésében fog bekövetkezni.
Érthető módon nagyobb nyomatékot kapott az egyház és az annak szóló elvek hirdetése.
A zsidósággal kapcsolatos toleranciája teológiai meggyőződés volt, de Izrael kérdése teológiájában mérsékelten volt jelen.
Az egyházat „új Izraelként” említi, melyet követői elferdítettek, és ez adott alapot egy olyan kiválasztás teológiájának kifejlesztésére, miszerint a kiválasztásból éppen a zsidó népet rekesztik ki.

Némi időrendi ugrást teszünk, mikor az l900-as évek hatással bíró teológusaira térek rá.

Gerhard Kittel / 1888-1948/ már a racionális és liberális teológia „Jézus képét” egészíti ki, mikor állást foglal Izraelről és Jézusról.
Szerinte Jézus olyannyira újat kezdett, hogy teljesen szakított zsidóságával. Amit tanított és hirdetett azután, az sem tartozott a zsidósághoz.
Ebben oly mélységekig ment el, miszerint az Újszövetség a világ legzsidóellenesebb könyve.
E nézetei mennyire hatottak a nácizmus idején élő keresztényekre, avagy a nemzeti szocializmus hatott a kereszténységre és így őreá is?
Teológiai állítása igen veszélyes, mert amennyiben és ezáltal valaki is megkérdőjelezi Jézus zsidó származását, olyan erőket szabadít fel, melyek antiszemiták.
Mint sokak által olvasott teológus, vajon milyen felelőssége van abban, hogy protestáns egyházakban sem ismeretlen az antiszemitizmus olykor "csak" diszkrét formája is?

Mint minden új elindulása után nemcsak követők, hanem a megkezdett utak módosítói is jelentkeznek, sőt az eredeti gondolkodástól, teológiától ellentétes, és ütköző újításokat hirdetnek.
E tevékenység a nagy múlttal rendelkező, évezred alatt kidolgozott teológiával és módszerekkel működő katolicizmusnál nem megengedett.
Ők az eredeti célt és szellemiséget időszakosan elrejtik, más öltözetben hozzák elő a modernizálásra és fejlődésre hivatkozva, de ugyanazon szellemiségében, nyílt, vagy rejtett céljaik elérésére.
Egyes új jelenségeket, áramlatokat az ismert, mindent befogadó módon céljaik szolgálatára állítják be, és a működő hierarchia alá rendelik.
Mindazt, amit nem tudnak alárendeléssel befogadni, kivetik és megbélyegezik.
Ez a hellén filozófiától a hinduizmusig, Egyiptom vallásától a barbárokig látható, de ma is, akár az iszlám befogadására is készek.

A protestantizmus azonban lényegesen toleránsabb, mikor az igehirdetőknek is szabad teret ad új és más befogadására, vagy elvetésére.
Ebből adódik, hogy nincs egységes teológiai vélemény a zsidóság kérdésében.
Azonban jelesebb teológusoknak ezáltal formáló ereje van az egyéni látásokban.
Így fordul elő, hogy megfér egy egyházban több, olykor ellentmondó vélemény.
Ilyen formáló erőt képvisel:

Barth Károly

Véleménye Izraelről egyrészt tradicionális, miszerint Izrael Isten ítélete és átka alá rekesztetett, másrészt újszerű, hiszen mégis vallja, hogy az engedetlen nép mégiscsak Isten Választott Népe.

Megtapasztalásaimmal részben egyezik, mikor kijelenti, hogy misszióról szó sem lehet, mert a más, hamis isteneket tisztelőknek van arra szüksége.
Véleménye, hogy a zsidóság megtérítésére egyedüli eszköz a dialógus és az irigységet kiváltó, példaadó keresztyén élet.
Barth szoros kapcsolatot lát az egyház és a zsinagóga közt.
Szerinte Jézus Krisztus a kiválasztott, és a Benne kiválasztott közösség az, amely kétféle formát ölt: az egyik Izrael, a másik pedig az egyház.
Az egyházról írt dogmatikájában így ír erről:
"Izrael a zsidó nép, mely ellenszegül kiválasztásának, az egyház a kiválasztás alapján összegyűjti a zsidókat és a pogányokat."
Bár Izrael elveti kiválasztottságát, mégsem szűnik meg választott népnek lenni.
Szerinte a jelenlegi állapot, mely a zsidók és az egyház között uralkodik, egy seb, egy repedés Krisztus Testében, mely megengedhetetlen.

Ugyan Izrael elutasítja a kiválasztottságát Krisztusban, és így tényleges szolgálatát is, azonban Isten akaratukon kívül is használja őket a világban.
Ők jelenítik meg ugyanis Isten ítéletét a jelenlevő világban.
Ezzel együtt bizonyságot tesznek a kiválasztó Úr kegyelméről, aki fenntartja népét.
Izrael államának megalakulása is ennek megbízható bizonysága, mint állítja.

Szerinte amennyiben az egyház elidegenedik Izraeltől, úgy a keresztről szóló bizonyság erőtlenedik el.
Csakis Izrael az, aki megóvhatja a pogányokat attól, hogy pogány gyökereiket behozzák az egyházba.

Végső soron mégis lemond a zsidóság megtérésének lehetőségéről, mert teológiája szerint a zsidók megtérését a visszajövő Jesua HaMassiah megjelenése eredményezi egykor.

A zsidósággal kapcsolatos különböző teológiák képviselőinek sorából csak némelyeket emeltem ki, akiknek jelentős hatása van a mai teológusokra, teológiákra, és a lelkész-képzésen túl, a gyülekezetekre is.

A protestáns egyházak látása lényegesen kedvezőbb, mint a világegyház építésén munkálkodó, és misszióját rejtetten végző, a zsidók beolvasztását szándékozó katolicizmusé.
Azonban más-más arányokban, de látható, hogy a reformáció által létrejött protestáns egyházak nem tisztultak meg teljesen attól, ahonnan kijöttek.
A fő, táplálékot adó gyökeret elvágták, de a mellék és hajszálgyökerek teológiaként élnek, és gátolják évszázadok óta egy új létrejöttét.
A zsidó gyökerekben történő be- és zsidó származású keresztények esetén a visszaoltatás nem történt meg, és ezért " visszavadul" a katolicizmus felé, és egyre élettelenebbé-vallásosabbá válik a protestáns egyházak hite, mi több a kezdetekhez képest is más lesz, már alig hasonlít az elindulás állapotára.
Egyre inkább hasonlít viszont a mindig világuralomra törekvőre, mikor az egyházi élet részt kíván a mindenkori világi hatalomból, és a vele járó gazdagságra áhítozik.

Amiben egységesek, hogy a missziót egyházépítésre szánják, és Izraelt más helyre állítják, mint amit Isten eltervezett, és visszavonhatatlanul ígéretként adott a Választott Népnek.
Erre talán mintegy összegezésként álljon itt Barth Károly fiának, Marcus Barthnak korunkbeli látása.
Három könyvében is a zsidó-keresztény párbeszéd témájával foglalkozik, és a tékozló fiú példázatát alkalmazza az egyház és Izrael kapcsolatára.
Szerinte minden zsidó, még a legateistább is, felbonthatatlan közösségben van Jézus Krisztussal.
Egyetlen kegyelmi szövetséget ismer, melynek eredménye Istennek választott népe, mely az egyházat és Izraelt egyaránt magába foglalja.

Mint nála, szinte valamennyi protestáns teológusnál alapvető probléma az Ószövetség helytelen használata.
Végre el kellene jutni odáig, hogy az Ó- és Újszövetség elválaszthatatlan, egymásra mutató, egymást kiegészítő egység, és az Ószövetség üzenete ma is él.
Szükséges lenne elfogadni a próféciákat, melyek jelentős része a mára és a jövőre mutat.
Talán ebben is jó lenne zsidóként megfogalmazni, hogy mi a Biblia?
Héberül " Derech HaErec", vagyis a Föld útja: Alfa és Omega könyve.

A legfontosabb, mit látnunk kell, hogy a reformációnak lényege veszett el és nem teljesült, mikor elődeink felismerték a katolicizmus, a Vatikán és papjainak, pápáinak bűneit, de nem Rómától, hanem csak a bűnöktől kívántak megtisztulni.
Egy újabb felébredés ugyan történt, és előrébb léptek némely neo-protestáns teológusok, de még mindig nem tisztult meg Krisztus teste a múltjától.

Az áttörés talán legnagyobb kulcsa, ha a kereszténység a Szentháromság egységét elfogadja, és megismeri végre Istent is.
A részeire bontott Szentháromság vezet Isten egyetlenségéhez vezető, és Jesuát háttérbe, személyes Megváltóként el nem fogadó monoteizmussá, melybe beférkőznek a "közbenjáró" spiritiszta bálványok.

Hasonló módon alakul ki a "mindenben Jézus" káros teológiája, hiszen így Istentől, és Isten megismerésétől választja el a keresztényeket.
Isten Választott Népe pedig Istené, és nem Jézusé!
Az Atya akaratából egyszer Ő ismerteti meg Jesua HaMassiah-t a kellő időben, hogy Isten Népe Megváltott legyen.
A zsidóságot nem Jesua vezeti az Atyához, hanem az Atya mutatja meg Fiát őnékik.

Tehát eleve téves felfogás, miszerint kereszténnyé kell tenni a zsidókat.

Lehetséges, hogy már kezdetben sem volt tévedés, hiszen csak e módon lehet bekebelezni, szellemben és identitásában asszimilálni egy világvallásba, ma is.

A zsidósággal kapcsolatos látások szinte minden bálványimádó és abból kijött, reformált egyházban egyformán egyházak és egyházi célok alá vannak rendelve.

Akkor lesz új és tiszta látás még ebben is, ha a lelki szellemivé válik, az emberi terveket és akaratokat felváltja Isten akarata és terve.
Ennek nem szívesen fogadott ténye, hogy egyetlen egyház, gyülekezet sem Krisztus Teste.
Csupán némelyek, akik újjászületett életük révén a földi közösségben élve Krisztusban vannak.

Ez az idő akkor kezdődik el, ha a kereszténység nemcsak hallomásból ismeri, és elismeri a Szent Szellemet, hanem mikor a Szent Szellem munkája élő lesz szívében, miáltal a vallásos közösségekben a megtértek tanítványokká lesznek, és a lelki, tudományos, okfejtő és filozófikus, legtöbbször hellenisztikus teológiák helyett a Szent Szellem által működni kezdenek a szolgálati ajándékok.
Isten Szavát szólják a tanítók, Isten akaratát tolmácsolják a prófétai elhívásúak, Isten Jesua HaMassiahban testet öltött kegyelmét, és megváltását hirdetik az evangélisták, Jesua Szellemében, és Hozzá hasonlóan pásztorolnak az erre Istentől felkentek, és minden más helyett Jesua HaMassiah lesz az emberek, és szerveződéseinek Alapja.

Mindazok, kik nem Istentől, hanem emberektől kapott felhatalmazással szolgálnak az egyház tanítójaként, prófétájaként, apostolaként, evangélistaként, és pásztoraiként, sohasem tölthetik be Isten Tervét, mely a zsidóságra vonatkozik.
Más eredményt okozhatnak ideig-óráig, mikor az egyházba tereléskor megszüntetik a zsidóságot, sőt kisajátítják és ellopják áldásaikat.
Azonban mindez egyszer ítéletet hoz rájuk, de e megítélésnek látható jelei is egyre sokasodnak.

Az egyházak és a gyülekezetek helyes viszonya szellemi áldások megindítója, míg helytelen kapcsolódása elsüllyedést, élettelenséget okoz.
Minden antiszemitizmus, akár szellemi, lelki vagy fizikai, magában hordozza az átkot is.
Minden ilyen teológia, tudomány egyenes út vissza Babilonba, az ökumené felé, és az Antikrisztus uralma alá.
A kereszténység edomi szellemisége ítélet alá kerül Isten előtt.

A kereszténységben lévő humanizmus sok zsidó ember életét mentette meg fizikálisan.
Feladatát mégsem töltötte be, mikor e mentés együtt járt a katolicizálással, misszionálással, mellyel nem az Örökkévalóhoz vitték a zsidó népet, hanem egyházak, sőt pogány bálványimádók kezébe.

Tudom, hogy Isten akár egy bálványimádó, u.n. keresztény templomban is megismertetheti magával, és Jesuával azt, akit meg akar menteni.
Tapasztalatom szerint mégis földi életének megmentésén túl azoknak a zsidóknak van helyük és életük Krisztus Testében, kik a vallásos, lelki egyházakból továbbléptek.
Ők az igazi megmentettek, mivel örök életük van, földi életükben identitásuk rendeződött és életükkel Isten elrendelt feladatát végzik szolgálatként Népük, sőt mindenki felé.

Sajnos igen sok zsidót ismerek, kik a misszió hatására megtagadták zsidóságukat, Istentől eltávolodtak, de mint " Jézus népe" erősebben antiszemiták lettek, mint az egykor őket gyűlölők.

Lehetetlen a vallások és egyházak valamennyiének viszonyát és teológiáit, dogmatikáját még egy könyvtárnyi mennyiségű adattal is bemutatni.
Ezért csak a velünk közvetlen kapcsolatban levőket mutathattuk be, hogy honnan indultak és merre tartanak.
Nem tettünk azonban még említést a neoprotestáns egyházak és újabb egyéb, olykor új keresztényeknek hívott egyházakról.

A protestáns egyházakból kilépett, vagy továbblépett számtalan kisegyház viszonya Izraellel gyülekezetenként más és más.
Ennek igen egyszerű oka, hogy e gyülekezeteket olyanok alkotják, kik a legkülönbözőbb irányból, egyházból érkeztek.
Bármennyire domináns minden esetben az egyház lelkülete, ahonnan továbbléptek, mégis egyedi erőviszonyok is kialakulhatnak.
Az általuk megtérített, vagy missziónált és beépült személyek arányának megfelelően, maradványként például előtűnhet a rejtett, mintegy örökletes antiszemitizmus, katolicizmus, vagy bármi, ami hozott teológiai maradvány.
Különösen érdekes, mikor egy prédikátor szinte gyűlölettel beszél a katolicizmusról, de a katolikus teológia jellegzetes elemeit, és ezáltal szellemiségét sugározza.
Így hangzik el "új keresztény" egyházban a „Szellemi Izrael”, mint kisajátítása Izrael örökségének.

Ezen új képződményeknek másik jellegzetessége, hogy Isten kijelentett Törvényeit, és az Ószövetséget csak érintőlegesen tanítják. Elfogadják, de se nem ismerik, se nem élik meg.
Itt látható, mikor a "mindenben Jézus" eszméjéhez csatlakozik a Szent Szellem elfogadása, de Isten ismerete és tisztelete sokadrendű.
Ezzel a zsidóságtól is távol vannak , mert nem ismerik és nem fogadják el másságukat, egyéni, elrendelt, választott elhívásukat.
Valamelyest továbbléptek, de nem oltattak be.

Másik, ismert formátumuk, mikor " mindenben a Szent Szellem", és egy kevés tanítás az Útról, Igazságról, Életről: Jesua Ha Massiah-ról.
Az Isten fogalom itt is rész szerinti és legtöbbször zavaros.

Az igen heterogén tagságuk miatt egyre nyilvánvalóbb, hogy itt minden régi örökséget meg kell tagadni, el kell szakadni mindazoktól, hogy ne reformált reformáció újítása legyenek, hanem ők is Új Útra léphessenek: tisztán és szabadon.
Egymás után érkeznek újabb és újabb ötletekkel tanítók, kik a régi, új, és legújabb teológiák és látások variációs lehetőségeit némi újjal kiegészítve „izmusokat” képeznek.
A régi pedig rossz és bűnös, lelki célokat ismétel, és továbbfertőz.

Valamennyi vallásos, sőt katolikus hitű teológusnak is voltak tiszta meglátásai, gondolatai, melyek megmutatták Krisztust, sőt Istent és a Szent Szellemet is.

A szándék azonban pogány volt:
Legtöbbször Jézus Krisztust használták az egyház építésére, és nem az egyház építette Krisztus láthatatlan testét, mint az első keresztények idejében, akik nem azzal dicsekedtek, hogy többen lettek, hanem annak örültek, hogy szaporodtak az üdvözültekkel.
Az uralkodó, elvilágiasodott egyház címe lett az üdvözítő, vagy egyedül üdvözítő egyház.
Ez ma is világegyházi privilégium, mikor a mai teológiájuk szerint Jézus viszi az egyházhoz, az egyház az üdvösséghez az embereket.
E gondolattól a kisegyházak sem mentesek, mikor a gyülekezetbe merítenek tagokat.

Így a kisebb, legújabban keletkezett közösségeknek is szembe kell nézniük sikertelenségükkel, számolni visszafejlődésükkel, mely a gyülekezetben erőteljesebben jelenlevő, régi teológiák megerősödésének következménye.
Ezt azonban nemcsak a tagok aránya befolyásolhatja, hanem egy hatalmat gyakorló, de a régiektől nem szabad pásztor, vezető, sőt egy velük kapcsolatban lévő „pásztor-bálvány”, vagy közösség, netán mozgalom ráhatása miatt is elfogadottá válhatnak mindezek.

Mélyen taglalhatnánk ennek okát, de ezek közül két dolog jellemző:
Amikor a hellenizmus következményeként működik a leuralás, és hatalmi hierarchia, netán egyszemélyes vezetés.
A kiskorúságban tartás a tudatlanságot éppúgy magában hordozza, miképpen a minden befogadását megvizsgálás nélkül.
Más esetben hasonló zavart okoz, mikor az új megtérők tanulás, tapasztalatok nélkül állnak emberi utasításra szolgálatba.
Ez a siettetett növekedés kierőszakolása, és amikor Isten helyett emberek neveznek és kennek fel alkalmatlan, vagy még nem alkalmas gyermek-keresztényeket.

Ezektől mielőbb, a gyülekezetek megmaradásának, tisztaságának érdekében meg kell szabadulni.

Az egészséges növekedést és a szolgálatba állítást Isten adhatja a Szent Szellem által, de mindenkor, mindenben Krisztus Szelleme, maga a gyülekezet Ura is Jesua HaMasiah kell, hogy legyen.

Ez az épülő, erősödő szellemi úton járó gyülekezet alapja, mely arra is alap, hogy Izraellel való viszonyát rendezze. E viszony áldás legyen reá, ne pedig ítélet.

Bármennyire mellőzni kívánják, létkérdés, de mindenképpen látható hőmérő egy gyülekezet állapotában, hogy miként viszonyulnak a zsidó néphez.
Mindazok, kik ezt nem ismerik, és téves teológián élve, nem rendezik e viszonyt Isten szerint, útjuk következetesen visszafelé, az ökumenébe vezet.

Még akkor is, ha kényelmi okokból, bátortalanságból, vezetettség hiánya miatt ezt a " szőnyeg alá söprik."
Gyülekezetek élete forog kockán, ha ezt nem teszik meg az ige szerint.
Egy lefelé, és sorvadás felé haladó közösség, vagy szolgálat mindenekelőtt ezt a testvéri viszonyt kell, hogy rendezze Isten előtt, hogy a szolgálat elindulhasson egyéni területeken is, mint gyülekezeti problémák, családi és egyéni lelkigondozás területén.

Az a kereszténység, ki testvérét kútba dobta, elhívását és örökségét elvette, letagadja vagy elveti, netán hallgatásával bűnös, és bűneit hordozza, vajon miképpen szolgálhat elvetett, megsebesített, kútban levő, elhívásától megfosztott testvére felé lelkigondozással?
Súlyos beteg kereszténység, ki rabja a múlt beidegződéseinek, melyeket egyháza hordoz, vagy onnan örökölt, miképpen gyógyíthat beteg lelkeket?
Fizikailag, vagy lelkileg talán, de szellemi helyreállást képtelen saját állapota miatt segíteni.

E kisegyházak közt azonban utolsóként említést érdemel az, amelyik a katolicizmust teljesen, a protestantizmust részlegesen elutasítja, és jó farizeusként ismeri az Ó- és Újszövetséget egyaránt.
Van Isten képe, és ismeri Jézus életét, melyet igyekszik betű szerint követni.
A Szent Szellem viszont ki van zárva, miáltal csak tudásukra, és nem vezetésükre támaszkodnak.
A Biblia egysége, az Ószövetség használata és a farizeusi intellektus vonzása mégis sok zsidót vonzott ide, ahol a humanizmus segítőkészsége kiterjed a zsidók megmentésére is.
A megmentettek, és elrejtettek megismerték Istent, és elfogadták Jesuát, és igen áldott evangélista munkát végeztek bizonyságtételeikkel és igehirdetéseikkel.
A megtérésig el tudtak sokakat vinni, azonban mégis valami hiányzott, mert évtizedek múltán, eltávozásukkal a zsidók jelenléte is megszűnt.
A Szent Szellem el nem fogadása miatt az Életet, és növekedést állították meg.
A maradék és az utódok szellemi állapota szintén egyre mélyebbre, és az elődöktől is távol jutottak.

Ennyi negatív példa után legyen előttünk egy jó példa is, mely áldását nemcsak gyülekezetek, hanem egy egész nemzet ma is érzi.

A Német Hitvalló Egyház véleményét legkiemelkedőbb vezéregyénisége fémjelezheti számunkra.
Martin Niemöller szerint Izrael egyedülálló üdvtörténeti szerepét senki sem vitathatja el.
Ő most is a Választott Nép, s az Isten ígéretei beteljesednek reá nézve.
Az egyes zsidók számára a megtérés most is lehetséges a Feltámadott Úrhoz, így az egyház felelőssége Izrael felé a zsidómisszió.
A keresztyén gyülekezeteket a zsidókkal való együtt szenvedésre és befogadásukra inti Pál levele alapján:
" Ha szenved az egyik tag, vele együtt szenvednek a tagok mind." / I.Kor. 12, 26 /

A Német Hitvalló Egyház állásfoglalása és harca rendkívül nagy jelentőségű a zsidókérdés alakulásában.
Nem csak azért, mert megpróbált bibliai feleletet adni a kérdésre, és adott is, hanem azért is, mert ez a harc az egész világ kereszténységének a figyelmét hívta fel a zsidókérdésre.

Niemöller szakítása a múlt teológiájával és egy új, tiszta látás megfogalmazása és gyakorlati alkalmazása olyan áldások tömegét adta a német keresztényeknek, és általuk a német népnek, melynek hatása ma is érezhető.
Számunkra azonban legyen ez is kevés, mikor ugyanezt az igazságot azzal a döntéssel adjuk tovább másoknak, hogy az egyházaktól elszakadva, egyedül Istenhez és bizonyságunk által Jesua HaMassiah-hoz vezetjük az erre felkészített zsidókat.

Ehhez azonban az szükségeltetik, hogy magunk szakadjunk el, szabaduljunk, és tisztuljunk meg a vallásos teológiai örökségeinktől és kötelékeinktől.
Ugyanakkor minden egyházi elvárástól, uralomtól, és leuralástól legyünk mentesek, mert az igazi gyülekezet egyetlen Ura, Pásztora Jesua HaMassiah!
E Krisztus Testében mindenki egyenlő, és más-más elhívással bír.

Csak ezek után kaphatunk olyan feladatot Urunktól, mely által indulhatunk mások felé.
A cél, a feladatat, majd a szolgálat gyümölcse mind-mind Urunké.

Ma sokan keresik a megújulás és ébredés módszereit, és csak igen kevesen értik az áldás igazi jelentését.
Az áldás héber szava egy negyed magánhangzó eltéréssel, melyet csak igen kevesen tudnak artikulálni, a forrást, élő vizek kútfejét is jelenti.
Ennek értelmében akkor vagyunk, és leszünk áldottak, ha másoknak tudunk Életet adni.
Izrael áldás e világnak, hiszen minden, amit Isten reájuk bízott Élet a Világnak.
A zsidóknak átadott és megismertetett Törvény az emberiség egészének szól, és Izrael feladata ismertetni a világgal, hogy mindenki választhasson:
"Lásd elődbe adtam ma néked az életet, és a jót, halált és gonoszt " / 5 Mózes 30,15 /
A törvény nem ismerete nem mentesít az ítélettől, de Izrael, a Törvény hordozója és ismertetője elvetése esetén a törvény és Isten megismerését is kivetjük.
Így nagyobb esély van a bűn, gonosz és az elsorvadás, halál működésére életünkben.

Az áldás igazi jelentése, hogy kerüljünk elrendelt helyünkre, és kérjük ezt másokra is.
Így talán jobban érthető, hogy ellenségünknek nem halált kívánunk, hanem helyére kerülését, megtérését és újjászületését, mert így lesz nekünk is áldás akkor, hiszen megtérése eleve öröm számunkra, és ez csak fokozódhat, ha felénk, vagy együtt indul el általa egy szolgálat másokért.

Így érthető meg a visszavonhatatlan ígérete Istennek, melyet Izsák adott Jákóbnak:
" Átkozott, aki téged átkoz, és aki téged áld, legyen áldott." / I. Mózes 27, 29 /
Jákób házának ez újra megismételt Bálám szájából:
" Aki áld téged, áldott lészen, és aki átkoz téged, átkozott lészen." / 4Mózes 24, 9 /
Ez az ígéret a jövőre szól, és így ma is érvényes, hiszen sehol nincs visszavonva.
Ma csak az a kérdésem, hogy egy pogány Bálám miképpen ismerte és jelentette ki e törvényszerűséget?
Bár ő próféta volt.
De miért nem ismeri fel a ma kereszténysége ugyanezt?
Mert az első kereszténység elpogányosodott, és ebben az állapotában ő is " megölte a prófétákat", és Jézus nevét csak céljainak elérésére használta, Őt, mint ma is működőt szentjei, bálványai mögé bujtatta az emberek elől, helyette Szűz Máriát és egyéb közbenjárókat, bálvány szellemiségeket adván.
Ahol Jesua HaMasiah nincs a helyén, ott a Szent Szellem, Krisztus Szelleme sem működik és nem vezet.
Ezzel a korai egyház megölte a prófétai szellemet, helyette teológiát, dogmatikát és mindenféle emberi magyarázatot adott, miképpen a haza nem tért zsidóság elvesztette Isten vezetését, és létrehozta a maga törvényeit, Talmudját.

A Babilonban élők és ott maradtak elvesztették Istennel való kapcsolatukat.
Ahogyan ma is, a mai Babilonban élők.

Az áldások elnyerése nem Isten zsarolása böjtökkel, könyörgésekkel, jócselekedetekkel, kegyességgel, hanem az átkoktól való szabadulással történik.

Amikor a Választott Néppel a viszony nincs rendezve, egyszerre két vesztes van.
Izrael nincs miattunk szolgáló, elrendelt helyén, és ezáltal mindaz hiányzik a kereszténységből, amit a zsidóságnak feladata volna továbbadni részére.
Isten naponta és sok ezer éve Izrael bizonyságtevő történelmével mutatja Tervét, hűségét és szeretetét a világnak.
Ezt sokan látják, elfogadják, de a Nép elhívott szolgálatát elutasítják, elvetik, és ezzel szegényednek.
E szegénység szellemiekben egyre növekvő átok is.
Minél jobban nő a zsidóság elvetése, gyűlölete, sőt az antiszemitizmus a kereszténységben, annál inkább csúszik vissza a pogányságba, a pogányság bálványimádó szellemiségével terhelt ökumenébe, hamis egységbe, mely végcéljaként az antikrisztusi uralom már egyre jobban látható.
Ez már az átok azon része, mikor a kereszténység vegetál, majd nagyobb része halálba megy.

Tehát a bizonyságok láthatóak, de ezek számunkra kevesek az élethez, mert az évezredes átkokat kell megszüntetnünk, melyeket csak naponta növelnek, a zsidóságot elvető tévtanítók.
A némaság is bűn és cinkosság, mert aki ismeri az átok gyökerét, a bűnöket, szólnia kell, mert számon kéri rajta Isten egykor.

Izrael el nem fogadása súlyos bűne a ma gyülekezeteinek.
Minden bűnnek vannak következményei, de ennek különösen súlyosak.
Még nem büntetés Istentől, de az egyház bűnének következménye, hogy az életet adó Törvényt, Igéket, azokat tartalmazó Ószövetséget, és a benne felismerhető, megismerhető Istent nem látja, nem ismeri, vagy csak részleteiben, hiányosan, és így a Szentháromság egysége nem működik.
Jézus-hívő, Szent Szellem imádó, de Istentől távol lévő közösségek jellemzője ez, és a már említett keresztény-pogányok / nem pogány-keresztények ! / állapota: az ítélet felé...

Meg kellene végre érteni, hogy a zsidókkal való, Isten általi rendeződés és elfogadás, élet és halál kérdése, mivel a bűnök egyik legsúlyosabb esete, és az általa létrejött vakság, süketség önmagában átok.
A zsidóság által kincsként hozott és ma is szaporodó bizonyságok mennyi, de mennyi erőt és hitet adhatnának, reménységet a ma is, Egyiptomból a megtérés útjára, Kánaán, Isten Országa felé haladó tanítványoknak.
Felsorolni is lehetetlen mindazt az áldásözönt, melynek nem lehet részese az évezredek átkai miatt a kereszténység.
Ezt az átoksorozatot még inkább növeli, mikor kereszténnyé teszi Isten Választott Népét, mely kereszténység nem Isten akaratát és Jesua uralmát éli meg, hanem egyházak és vezetőinek uralma alatt él.
Istenük az egyház, bálványuk pedig felsorolhatatlan tömeget alkot.

Isten véghetetlen kegyelme, hogy a szolgálati ajándékok közül a világ minden pontján és minden időben az evangélista, Jesua HaMassiah-hoz vezető ajándék működik.
Akit maga Isten vonz Jesuához, hogy Övé legyen Jesua által, vágyódik a többi, épülést adó szolgálati ajándékra és a Szent Szellem tovább vezeti.
Alapokat ad, elvezeti minden igazságra tanítással, "füves legelőt" ad pásztorolással, és pásztorként gondoskodik útjáról, egészségéről is.
Az ilyen keresztény tanítvánnyá lesz, akinek Isten előremutat, prófétai szavával belső, vagy ritkábban külső módon ismerteti a személyre szóló tervét, elhívását.
Megvilágítja lábai előtt az Utat, annak eleve elrendelt irányát, örömeit és veszélyeit egyaránt.
Miképpen Jesua és az Ószövetség prófétái, a ma emberiségének is rég kijelentették.

Az evangélium akkor is evangélium örömével bír, ha egyházi, emberi célokra használják.
Istennek gondja van azokra, kik egyházakba, gyülekezetekbe, mozgalmakba, missziókba lettek becsalogatva, és nem Krisztus Testébe az evangélium által, Jesua nevében.
A Jesua nevében megkeresztelt, és egyházba bemerített emberek Isten Népéhez való továbbvezetése a mi bizonyságtevő, mindentől szabad, megújult szellemű életünk, mely egyedül Jesua HaMassiah uralma van, és lelki irányítása helyett a Szent Szellem irányítása alatt szabad és Urunk szolgája.
Módszerek, tanulmányok, és minden izzadság helyett a részünkre adatott szolgálati ajándékok, melyeknek minden lelkitől megtisztítottnak kell lenniük.
Isten Szellemét nemcsak elvetésével, hanem egyéni, gyülekezeti vágyainkkal is megszomoríthatjuk.

Azonban az evangélium tovább hallható, hiszen nélküle még hamis egyházat sem lehet építeni.
Pogány keresztények, és keresztény pogányok egyaránt Istenhez vezető evangelizálásához, vagy akár hatalmi, üzleti célok eléréséhez elengedhetetlen az Újszövetség tiszta, vagy hamis teológiája.

Isten különleges türelme és kegyelme, hogy a meghamisított szolgálati ajándékok ellenére és helyett egyének életének bizonysága által rendszerezze, és mintegy pulzálva a keresztény gyülekezetekben is olykor erősebben megmutatja a Szent Szellem erejét, és a valódi szolgálati ajándékokat, mely által Isten megmutatja az épülés, növekedés lehetőségét.
Sokan ekkor ugyanabba a hibába esnek, mint azok, kik a Szent Szelem érintését, a Szent Szellemmel való betöltekezéssel tévesztik össze.
Mikor Isten különleges módon megerősíti valamelyik szolgáló testvér, vagy közösség működését, jelzi, és lehetőséget ad egy elindulásra, melynek célja a Szent Szellem által Jesua HaMassiah uralmának mindenre kiterjedő kiszélesedése az öt szolgálati ajándék együttes munkája által, és életeket szabadító, tisztító, alapozó és építő lehetőségével.
A nagy fellendülések, látható bizonyságok mind-mind ezt akarják megmutatni vágyott célként.
Ez helyett, mikor nem indul el az elszakadás és megtisztulás a régitől, a folyamat megáll és néhány év múlva már csak egyesek emlékeznek, mi több emlékeikből élnek.
El nem fogadott lehetőségek, régi kötelékek és tovább működő átkok.

A Sátán receptje mindig ugyanaz.
Az így elindult szellemi fejlődést hamarosan megkísérti az egyházzá-válás lelki vágyakozása, mely magában hordozza a hatalmi hierarchia vágyát és kiépítését, látványos anyagi gyarapodás igényét, és emberek esnek el abban, hogy a Szent Szellem építő munkáját sikerként kisajátítják és magukat engedik bálványozni, vagy elvárják az olyan dicsőséget, mely sosem volt övék.
Siker mozgalmak, siker gyülekezetek, sikeres pásztorok.

Mindezek gyökere a pogány görög-római filozófia, hellenizált egyház, valamint a hozzá társként befogadott pogány vallások ma is működő szellemi hatása.

Ideje lenne végre az eredeti állapotot szellemben is visszaállítani, mikor Isten Népe teokráciában élt, és általa mások ebbe az uralomba betérhettek Istent, a Törvényeket és rendeléseket elfogadván.
Ennek a teokráciának ugyanaz a törvénye, mint Jesua Népének:
"Smá Jiszrael, Adonáj Elochénu, Adonáj Echád."
"Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr.
Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből." 5.Mózes 6, 4

Jesua HaMassiahban élve e parancsolat kiteljesedik mások felé elküldött szolgálatra:
" A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat." Máté 22, 39

Az Első, legfőbb Törvény része, mikor Istennek hálaadással és szívből megköszönjük, hogy bizonyságként, tanulságként és felénk szolgálóként adta részünkre a Választott Népet.
Nemcsak elfogadjuk, hanem áldjuk Istent ezért.

Zsidóként akkor töltjük be e Törvényt, ha hálaadó, alázatos, és az elhívást magunkra elfogadó felelősséggel állunk Istenünk előtt, mint a többi néppel azonos, mégis kiváltságos feladatra kiválasztott Népének gyermeke, Isten ismeretének és Törvényének hordozója.
Akinek mindenből több adatott: örömből és fájdalomból, áldásból és mások által átokból, és a kiválasztás miatt nagyobb elvárással.

Azt hiszem, hogy a Sátán minden fegyverét bevetette, hogy a Választott Nép, és a kereszténység által kirekesztve és kiválasztottságát el nem fogadva valójában Isten szeretetét nem fogadja el, és még kevésbé szereti így Istent.
Isten Választott Népe felé megélt szeretetünk egyben mutatja viszonyunkat Istennel is.

Mikor részben fogadunk el tőle bármit, nem teljesedik be Isten mértéke, a teljes szellemünkben, teljes lelki érzületünkben.
Számunkra az erő növekedése magunk legyőzettetése, miszerint " amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős " / 2.Kor. 12, 10/ és ennek a növekedésnek célja és következménye:
" Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít." / Filippi 4, 13 /

A Krisztusban kiteljesedő élet Isten szeretete.
Mindezek szerint a Krisztusban lévő ember Szelleme és lelke legyőzi az antiszemitizmust, a testvérgyűlölő edomi, Isten és Isten népe ellen irányuló szellemiséget és gondolatokat a gyülekezetekben is.
Isten Szellemének, Istennek jelenlétében a bűn nem bír megmaradni, és a bűnös szellemiségtől, és gondolatoktól is tisztul az ember lelke.

Az Istent szerető ember környezetében megszűnik az emberek egymás elleni gyűlölete, szeretetlensége, vagyis megkezdődik a Második "főtörvény" gyakorlati működése, és folyamatos kiszélesedése.
Családunkban, közösségünkben és minden irányban.

E törvény azonban mintegy bennünk kialakult és környezetünknek szánt ajándéka Istennek.
Általunk, másoknak.
Jesuában élő ember tehát nem saját, népe, egyháza és egyebek csalóka, netán humanista szeretetét viszi másoknak, hanem Isten, minden embert kereső, Jesua által befogadó szeretetét.
E Szeretet alá rendelve változik meg egy tanítvány hívő gondolkodása, cselekedetei.
Jesuában testet öltött megváltó, befogadó szeretet ez, és nem emberi szándék alá beszédítő humanizmus, mely mögött bálvány és idegen isten rejtőzik, olykor magunk akarata és vágya.

Ilyenkor egyértelmű, hogy nem érti a humanista a Mt. 22, 39 második részét, miszerint: " szeresd felebarátodat, mint magadat."
A lelki keresztény ezt nem is értheti e szellemit.
Ő magából kiindulva azt a jót teljesíti, melyet lelke, teste kíván.
Isten akaratát, Jesua szavaival viszont az érti, kinek szívében Istenhez vezető, mentő és befogadó szeretet él, melyet Jesuával találkozva már megélt örömmel.
"Mint magadat" a Krisztus Testének tagjainak egymással való viszonyát testvéri, szellemi azonosságát jelzi, és vágyat, hogy embertestvérünk ebben hozzánk hasonlóan, Jesuához hasonló lehessen.

Valóban a szívünkben égünk ebben a Szeretetben, mikor imádkozunk a zsidókért?
Szeretettel vágyjuk, hogy ők is megváltott, Jesua HaMassiah-t Messiásnak, Szabadítónak, és Megváltónak fogadják el az elrendelt időben és valamennyien?
Avagy keresztény felsőbbrendűséggel magunkhoz befogadjuk, méghozzá azzal a feltétellel, hogy ne töltse be Isten reá szabott és elrendelt feladatát?
Ugyanabban a bűnben él a zsidóság is.
Szerintük Isten Népe ők egyedül, és nincs más út Istenhez, mint általuk, és a judaizmusba betérvén.
A magát Jézus népének deklaráló kereszténység szintén kisajátítja az egyedül üdvözítő kereszténység, sőt egyház kizárólagosságát.

Ideje lenne végre megismerni Isten valódi Tervét és elhívását a beoltatásról, a visszaoltatásról és Krisztus Testének egységéről, melyben két azonos értékű, de már feladattal megbízott nép van:
Isten Választott Népe, Izrael, kinek szüksége van a kegyelemre, Jesuára, és a pogányokból lett Jesua Népe, kinek szüksége van Istent megismerni.
Ez az egymás felé szolgálat feladata, hogy egységben, a Szentháromság uralma alá megtérjen minden nemzet és ember.
Ekképpen indít Isten Szeretete az emberek felé, és áld meg Istenünk a rendezett, szeretetben működő viszonyaink rendezettsége esetén.
Ő szeretett, hogy szerethessük dicsőítve áldva, és így kapunk szeretetet emberek felé, hogy Isten befogadó szeretetét, Jesua HaMassiah befogadása által ők is megélhessék.

Copyright © 2005-2008 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő ZSIDÓ KÖZÖSSÉG
JHVH NISSZI Szolgálat




SÓFÁR Jeshua HaMassiah-ban hívő Közösség. Alkalmaink: Szombaton 15 órától, Bp., VI.,Vörösmarty u.51.

Honlapkészítés