HALOTTAK NAPJA, VAGY MINDSZENTEK?

Mondjál inkább Káddis-t !


"Elszárad a fű és elhervad a virág…"(Ézsaiás 40.)
„Az ember napjai, mint a fű, úgy nyílik, mint a mező virága” (103 Zsoltár 15.vers)


Mindszentek, vagy halottak napja?
E két ünnep nem tévesztendő össze, még akkor sem, ha mindkettő emberek sokaságát téveszti meg, amikor spiritiszta szertartásba viszi azokat.


Mindszentek…a „ megdicsőült Egyház” Ünnepe?
A katolikus egyház szerint három egyház létezik(!).
-a küzdő (militáns), mely a Földön élő lelkek közössége
-a szenvedő (patiens). Mindazok, akik meghaltak és a tisztítótűzben szenvednek.
-a diadalmas(triumphans). Azon lelkek serege, akik már megdicsőültek és a menyekbe jutottak, vagyis üdvözültek…Ide jutnak,akik már a tűzbe megtisztultak, v agy e földön szentek voltak.

Minden évben, november első napján Festum Omnium: Mindszentek…

A „megdicsőült Egyház” ünnepe e nap, amikor egy földi hatalom önmagát kiáltja ki a Messiás Testének…
Valóban militáns egyház, mely évezredek óta e hamis jogkörrel önmagát felruházva osztogat örök életet, nevezi ki a szenteket, mint már diadalmasokat…
Egyház, amely a tisztító tűz által és hamisított jogaival ma is üdvösséget osztogat…
A bűnbánat, Isten törvényei és a kegyelem, valamint a Messiás (Jeshua HaMassiah) uralmának kikerülésével.

A halottkultusz ősrégi szokásait bemutató ünnepi külsőségekkel, a temetők és sírok kivilágításával és feldíszítésével… Katolikus ünnep.
Emlékezés az életszentség hírében meghaltakra, a megdicsőültnek tartott lelkekre, és mindazokra, akik a tisztítótűzben megtisztultak, és a mennyországba érkeztek.

Az ortodox egyházakban 380 körül emlékeztek először a vértanukról, Nyugaton pedig már Szűz Máriával együtt emeltek a vértanuknak Pantheont 609-ben.
IV. Gergely pápa idején lett november 1.-i ünnep , melyet Jámbor Lajos 935-ben rendelt el a teljes Frank Birodalomban.

Pogány eredetét, és spiritiszta jellegét mi sem jellemzi jobban ma, amikor a mai litánia imádságaiban helyet kap a szentekhez való imádkozás, azoknak segítségül hívása.
Mi több, 1969 óta saját (hazai) szenteket is be lehet ebbe vonni, mint közbejárókat.

A Mindszentek litániája tehát minden litánia alapja is egyben, ahol a Szentháromságot, Krisztust és a Szűzanyát segítségül hívó formulák mellett és után következnek az angyalok és a szentek megszólítása és segítségül hívása.
Nem véletlen az sem, amikor e litánia húsvétkor, felnőtt megkeresztelésekor, és más jelesnek mondott napokon elhangzik, és szellemi működése kihat.

Így lett az Élet helyett a Halál a katolikus egyház középpontjában, mely minden miséjében és litániájában jelen van, ereje és szellemi működtetője.

E mindszenti, és az abból eredetezett mindennapi litánia pedig rejtett alapja a Szentháromság rombolásának, tagadásának (.. és Krisztusnak....)..
Bizonyságai a nyilvános halott és halott szellemek megidézésének.
Valóság az egyedül üdvözítő, „megdicsőült” egyház ember és Jeshua HaMassiah közé történő befurakodása, és hamis , üdvözítő, közbenjáró hatalmának hangsúlyozása.
Mindez pedig a középkortól hazánkban is általánossá lett, mind a mai napig.

Halottak napja.
Mindszentek utáni nap, november 2. pedig a holtakért való megemlékezés napja.
A XVI. századtól lett általános, amikortól a halottakért imádkoznak, és azokra emlékeznek meg.

Halottak Napja….
…Amikor az élő és elhalt hívek titokzatos módon közösséget alkotnak, a szentek egyességében egymásért könyörögnek…
A földön küzdő egyház megemlékezése a tisztítótűzben szenvedőkért..
Ősidők óta ismert, amikor az élő gondoskodni szándékozik a halottakért.
Rómában eleve ismert volt a halottak ünnepe, feralia.

Közhit szerint ilyenkor a tisztítótűz szünetel, és a lelkek egy ideig pihennek.
Eközben a holt lelkeknek asztalt terítenek, hazavárják őket az élők.
A babonák, spiritiszta jellegű cselekedetek sokasága működik.

A spiritiszta egység napjaként is mondhatnánk ezt az élőkből, holtakból álló „Egyházat”…

Mindezen gyökerek láttán nem csodálkozhatunk azon, hogy a pogány kereszténység pogányságának szellemi hatása ajtót nyit a démonvilágnak.
Akár tudattalanul, akár tudatosan, vagy éppen a tolerancia szavaival takarózva, így válnak sokan a halál szellemének rabjaivá, vagy éppen szolgáivá.
Mert amikor valaki nem emlékezés szándékával gyújt gyertyát, vagy mécsest szeretteinek sírjánál, hanem megidézi szellemét-lelkét az elhunytnak, bizony helyette és nevében akár egy démont hívogathat.
Amikor valaki találkozni megy a temetőbe a holtakkal, találkozni fog a helyette és nevében érkező démonnal, és az akár rendkívüli módon kapcsolatba is léphet meghívójával…
Misztikus, vagy bármi rendkívüli megtapasztalásokkal, melyekből akár elindulhat egy hamis karizmatikusság is…
Nem mindegy tehát, hogy emlékezni, vagy találkozni indulunk!

A Mindszentek és Halottak Napja idején tehát sok veszély fenyegeti mindazokat, akik nem szakadtak el lélekben az elhunytaktól, akiket a katolikus spiritizmus áltat azzal, hogy lehetséges a velük való találkozás, illetve ők is mindig, különösen e napokon együtt vannak velünk.
A testi és lelki hiány, fájdalom alkalmas arra, hogy a vágyak által a sátáni démonvilág hatalmat vegyen az élők felett.
Az Élet Ura helyett a Halál küldöttei irányítsák az emberek életét: a halálig, a Halálhoz.

Magam, amikor e napok vannak, kimegyek a temetőbe.
Azért, hogy mások meg ne szóljanak, ne legyek szemükben botrányos, olykor egy csokrot teszek le a síroknál…
Aztán Istenhez fordulok. Áldom és köszönettel állok meg Előtte.
Megköszönöm mindazok életét, akik által magam is megszülethettem, azokét, akik Isten szerint neveltek, tanítottak, és segítettek megismerni és jól megélni eddigi éveimet…
Mindahhoz megadták a feltételeket, amit Isten szánt nekem.
Ha még eszembe jut valami olyan bűnöm, amit ellenük elkövettem, vagy mulasztottam, azt is leteszem Isten elé…

A temetői találkozás nem lehet a holtakkal való találkozás egyikünknek sem, de lehet a hálaadás, Istent áldó, vagy éppen bűnbánati lehetősége.
Emlékezés jóra, és ritkábban rendezése rossznak és elmulasztottnak.
Az élő találkozása az Élő Istennel. Mert a temető nem a halál birodalma!
A Halál csak e testen uralkodik, és csak a testet ölhette meg.
Szellemünk tovább él és várja a Feltámadást és a végső ítéletét.
Tovább, de a földi, még élő emberektől a feltámadásig teljes elszigetelt várakozásban.


A zsidóság és a temető…
Amikor a zsidó ember kilép a temetőből, lehajolva kitép egy fűcsomót és háta mögé dobván elmondja a 72.Zsoltár 16. versének szavait:

„Vejacicu keészev haszade”- „virágozzanak a városok, mint a mező füve”.

E hitvallással jelzi, hogy az elvesztett és szeretett ember új életre fel fog támadni... Kifejezi egyben a vágyát, hogy amiképpen a látszólag kihalt növények tavasszal újra kizöldellnek, akképpen az eltávozott életének is lesz folytatása egykor.

Nem véletlen tehát, hogy a temető neve héberül Bét HaChájim, vagyis az „Élők Háza”…..
Sőt jiddis nyelven „jó hely”- „git ort”.

Amikor pedig temetés alkalmával a 90. Zsoltár szavaival figyelmeztet a mulandóságra ( 8.vers), akkor a temető önmagában megerősítő példa és látható jel arra, hogy az élet-halál körforgása valóság.

A temetői növényzetének érintetlensége nemcsak azt jelzi, hogy innen nem lehet kivinni semmit, még egyetlen ágat sem-, és azok terméseit, a kivágott fák törzseit sem lehet valamilyen célra hasznosítani.
A fontosabb üzenete az, hogy a természetes pusztulás után mindig van és lesz újjáéledés,- feltámadás.
A természet jelképes újjászületésének elősegítése pedig emberi segítséggel is folyhat, amikor a sír köré növényeket ültetnek…

A búcsúztatásról, magáról a temetésről jelen írásomban nem kívánok részletesen írni.
Inkább szóljon minden sora az élőkhöz, azokhoz, akik valakit elvesztettek, gyászolnak, vagy csak emlékeznek néhai szeretteikre.
Mégis a temetés néhány mozzanatát közre kell adni, hogy megérthessük azt, hogy az elhunyt temetése mennyire elválás és végleges elbúcsúzás.

A zsidó ember a temetőben a gyász és fájdalom jeleként ruhadarabja szegélyét behasítja (k’riá), amikor jelzi, hogy mezítelenül jöttünk és megyünk el e világból, amikor Isten úgy rendelkezik. Eközben megadással mondja:

„ Áldott vagy Te Örök Istenünk, igaz Bíró”...

Majd Jób szavaival folytatja..:
„Az Úr adta, az Úr vette el.
Áldott legyen az Úr Neve” (Jób 1:29)

Ezután már a házáné ( a kántoré) a szó, aki elkezdi énekét:
„ Kőszikla Ő, cselekvése tökéletes, minden útja igazságos.
Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes Ő...”
Mózes énekelt így, amikor elbúcsúzott (5. Mózes 32.4), és e szavakat a gyászolók halkan mondják el.

Majd a 91. Zsoltár bizonyságával helyezik „rejtekébe” a koporsót, miután elhangzik ígéretként:
„.. te pedig menj a vég felé! Elpihensz majd, de felkelsz kijelölt sorsodra a végső napon” (Dániel 12,13).

Az elbocsátás szavai után, végső zárszóként elhangzik a megváltoztathatatlan szava:
„ A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta” (Prédikátor. 12, 7)

Teljes elválás, Isten áldása, beletörődés Isten akaratába…
Ennek az elengedésnek tehát elkezdődik a gyakorlattá válása
-Az első hét napból áll, neve is innen származik: sivá…
A Család együtt tartja, minden öröm, kellemes dolog kizárásával.
- A második szakasz „slosim”, azaz „harminc”
a rokonokért tartott gyász ideje ez .-
-Végül az egyéves, tizenkét hónapos gyászidő a szülőkért…
Ezen az egyéves időszakban a gyászoló fiú mondja el a gyülekezet előtt, az arameus nyelvű imát, a Káddist.
Olyan imát, mely valójában nem a halottért elmondott ima, hanem a gyászoló kérelme Istenhez önmagáért és Népéért.
Tartalma lehet számunkra is tanítás és bizonyság, bátorítás azoknak, akiket elért a fájdalom és a szenvedés gyászuk miatt.

Ezért közöljük:

„Magasztaltassék és szenteltessék meg a nagy Neve a világban, amelyet akarata szerint Ö teremtett.
Alapítsa meg birodalmát életedben és idődben.
Izrael egész házának életében, miharabb, nem sokára, s mondjuk: Ámén!
Legyen áldott nagy Neve Örökkön örökké!
Legyen áldott, dicsért, magasztalt, fennkölt, dicshimnuszba foglalt, becses rajongott és dicsőített az egyetlen Szent Neve, áldassék, kivel nem ér fel semmi áldás, himnusz, dicsének és dal a világon: s mondjuk: Ámen!
Áradjon béke az égből életünkre és egész Izraelre, s mondjuk:Ámen
Ki békét teremt az egekben, hozzon békét ránk és egész Izraelre, s mondjuk: Ámen! „

Ezután már csak az évenkénti megemlékezés következik az elhunytról.
Elhangzik ekkor újra a Káddis ima…
Az élő ember vágyának kinyilatkoztatása, Isten Igazságára, uralmára és áldásaira.
Emlékezés arról, aki velünk haladt az élet útjain, és Isten dicséretével, áldásával Isten Országa felé haladó élő ember imájának szavai egy sírnál, ahol valamennyien csak emlékezhetünk az előttünk elment szeretteinkről.

Amikor pedig a Káddis elhangzik, nem teszünk mást, mint bizonyságot teszünk az Egyetlen Teremtő, Örökkévaló Istenről: Ábrahám, Izsák és Jákob, Izrael Istenéről.
Kérjük Királyságának létrejöttét saját és Népünk életében, vagyis a Messiás Királyságának mielőbbi létrejöttét és működését…
És mindezért áldjuk, magasztaljuk és dicsőítjük minden és a mindenek felett az Örökkévalót.
Őt, aki békét teremt, és magát a Békét adta számunkra Jeshua HaMassiah váltságműve által.
Isten és ember együttes békéjét szeretetéből és kegyelméből…

Bizonyság tehát e Káddis ima, hogy a halál után van élet, és az élet csak halál után uralkodhat.
Ellentétje minden keresztény és egyben pogány hitnek, és spiritizmusnak, miszerint a halottak által lehet közbenjárás vagy üdvössége embernek.

A temető tehát üres! Ne keresd magad sem a halottat, és halott dolgokhoz ne legyen közöd.
Emlékezz, és élj, miközben mondj el magad is egy Káddis-t…
Az élők miatt!
A sok élő-halottért, és azért, hogy az Életben maradhassunk testi halálunk után is.

2008.10.27


Copyright © 2005-2008 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő ZSIDÓ KÖZÖSSÉG
JHVH NISSZI Szolgálat