„Menjetek el, és felállván hirdessétek a templomban a népnek az életnek minden beszédeit.” /Ap.Csel. 5,20/

Nemrég fejeztünk be egy évet, és Isten előtt megállva kértük az Ő akaratát életünkre, és szolgálatunk utjaira.

Az év utolsó alkalmain a zsinagógákban felolvasott bibliai részeket tanulmányoztuk, mint mindig, ezzel is párhuzamosan haladva a zsidósággal, kik a Tórát (Mózes 5 könyve) 54 hetiszakaszra bontva olvassák szom-batonként.
Az év végén befejezéséhez közeledett a B'résit, vagyis Mózes első könyve.

Így került sorra József története, majd Jákób és Mózes halála.
E történetek számunkra két fő mondanivalót adtak:

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” (Mt11,28)
(József története – 1Mózes 37-45)

Ma is meg kell tennünk bűnösöknek, betegeknek, megterhelteknek azt az utat, ami az áldásig, Jesuáig vezet.
Első lépésként Urunk előtt megalázkodva leborulni, majd elvesztenünk „Simeonunkat”,- aki felelős és vezető volt testvérei közt.
Isten azt akarja, hogy mindenki önállóan, egyedüli felelősséggel álljon előtte még akkor is, ha testvéreivel megy Ura elé.
Nemcsak alázattal, hanem azzal a tudattal, hogy Urunk minden beszédünket nemcsak hallja, hanem érti is, miképpen József is akkor.

A találkozás csúcspontja és számunkra is kikerülhetetlenül fontos része egymás és Isten előtt felismerni és megvallani bűneinket.

Kinek az elhívását és szavát nem fogadtuk el? Miért nem növekedik és szolgál életünk?
Urunkat, másokat, avagy magunkat dobtuk kútba?
Magunkat, vagy másokat helyeztük olyan magasságra, méltóságra, mely nem azonos Isten elhívásával, vagy felkent elrendelésével?
Így épülnek bálványok, és leuralások, de így leszünk engedetlenek elhí-vásunkkal szemben, ezáltal magunk helyezzük magunkat Jesua uralma alól más, emberi, lelki célok rabszolgaságba.

Mikor ezt az utat megtettük és alázatosan, önállóan és megtisztulva állunk Jesua előtt, akkor hangzik el az Ő hívása is:

„...Jöjjetek közelebb!” (1Mózes 45,4)

E találkozás vágyával voltunk együtt az év utolsó óráiban, majd léptünk át az új kezdetébe.
Minden új így kezdődik, és kezdődhet.
Mindenekelőtt azonban hálaadással, hogy velünk együtt valóban testvérek és „család” állhatott Jesua HaMassiah előtt, és várhatta az Életet adó ga-bonát, áldást, melyet vinnünk kell az oly éhes emberek közé.

Tudom, hogy az előttünk levő időkben Urunk ezzel az áldással indít vissza másokhoz, mégpedig oly bőséggel, hogy még a „szamarunk” is kap eledelt, azaz a szolgálathoz szükséges feltételeink is betöltődnek, ha ezt az utat rész-leteiben is megtettük.
Tudom, hogy ez nem egyszeri, közös felmenetel, hanem egyénenként ezt végigjárva akár a mi utunkhoz is lesznek, kik csatlakozhatnak.
Az Ige szerint azonban voltak más karavánok is, azonos céllal és útvonallal, így hiszem, hogy mindazok, kik azonos szellemben szolgálnak, Krisztus Testeként ismerni fogják egymást.

Az így kapott minden áldás az éhezőké, Urunk munkáját szolgálja, és Krisztus Testét építi.

„És ő élt…” (1Mózes47,28)

Mózes első könyvének vége Jákób és József halálával végződik.
Kérdés volt bennem, hogy egy új kezdetekor a halálról, elmúlásról és az e témához kapcsolódó dolgokról szükséges tanítani? Ráadásul a prófétai sza-kasz is hasonlóképpen Dávid közelgő haláláról beszélt.
Az erről szóló hetiszakasz olvasásának szombatját a Vájechi, „És ő élt...” néven nevezik, mivel e tórai szakasz ezekkel a szavakkal kezdődik.

Felmerül tehát a kérdés, hogyha nekünk el kell mennünk e Földről, éltünk-e egyáltalán, vagy csak voltunk itt? Mi az élet, mint feladat, és betöltöttük-e feladatunkat?

Az Új Évbe úgy mentünk be tehát, hogy saját és közös feladatunkról kap-tunk választ, és Urunk világosan és egyértelműen tudomásunkra hozta, mi célból adja, adta a Magokat az Ő gazdag tárházából.

A főcímben idézett igevers az apostolok fogságának és onnan szolgálatra történő kiszabadulásának történetéről ír, az Ap.Csel. 5. részében.

E történet igen sok látást és vezetést adhat részünkre, de a mai tömlőcbeli állapotokról ad jó bizonyságot, hogy Urunk az Ő elhívott szolgáit ki akarja menteni minden, őket rabságban tartó erő fogságából, hogy szabadok lehessenek.

Igen sokféle zárkát ismerünk e börtönben: korszellemet, vallásos tradíciót, családi, társadalmi, egzisztenciális kötelékekkel bebiztosított rabtartást.
Mi is sokszor kimondjuk, hogy szokásaink rabjai vagyunk. Olykor ezt mi is tudjuk, és magunk próbálkozunk a megoldással.
Egyházat, gyülekezetet, családot, házastársat, sőt hazát is cserélgetünk. Olykor akár még szokásainkat is változtatjuk. Minden új, még étkezési szokásainkkal, sőt akár hajviseletünkkel is megmutatjuk változtatási szándékunkat.
Azonban a minden megváltozásában magunk régiek maradunk, csak cellát cseréltünk.

A mi Szabadítónk az Ő elhívott és engedelmesen szolgáló tanítványait min-den tömlőcből, külső és belső rabságból, a régi és folyamatosan működő rabtartótól kimentve elszakítja.
Ez történt itt is, és a mi életünkben is ígéret lehet, hogy minden kötöttségtől szabadon hirdethessük Isten Akaratát.

Ez az akarat ma is ugyanaz, mint a régen, és míg a kegyelem ideje tart, folyamatos:
„hirdessétek a Templomban a népnek ez életnek minden beszédit!”

Így nem lehet más feladatunk gyülekezeteinkben, szolgálatainkban, mint ezt tenni engedelmesen és hűségesen.
A tiszta, élő Ige nem más, mint az Élet beszéde: Jesua HaMassiah-ra vezető, Róla és általa szóló Igék, mely már a Választott Népnek is régóta megígért és kijelentett.

A gyülekezet építési tervei, missziós tervek, egyházi törvények ismertetése, vagy egyéb, akár tudományos előadások legtöbbször a templomi kufárok tevékenységével hozhatók párhuzamba.
Mindezek nem templomi beszédek, ha nem az Életről szólnak!
Lehet ennek indítéka ugyanúgy jó és rossz, miszerint a Templomon kívüli helye is behatárolt:
Jeruzsálemen belül, de nem a Templomban, vagy Jeruzsálem falain kívülre vetve...

Miről kell tehát beszélnünk?
Hadd segítsen néhány Ige ismerete ebben:

Beszélnünk kell az istenfélelemről, alázatról:
„Az Úrnak félelme az életnek kútfeje” Pb. 14,27
„Az alázatosság bére...az élet” Pb. 22,4

A Szent Szellem munkájáról, a bennünk lévő Menóra minden ágáról:
„A Szellem gondolata pedig élet és békesség” Róma 8,6
„Őrizd meg szívedet, mert abból indul ki
minden élet” Pb. 4,23
„A bölcsnek tanítása életnek kútfeje” Pb.13,14
„Ragaszkodj az erkölcsi tanításokhoz,...az a te életed.” Pb. 4,13
„…melyeket én szólok néktek, szellem és élet” Jn. 6,63

Jesua HaMassiah-ról:
„higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek
Fia, és ezt hívén, életetek legyen az Ő nevében.” János 20,31
„Őbenne van az élet, és az élet az emberek világossága.” János 1,4

Kell beszélnünk az élettől elszakító bűneinkről.
Ezek közül leginkább a szellemi, lelki állapotunkat kifejező szánkról:
„Mind az élet, mind a halál a nyelv hatalmában van.” Pb. l8,21
„a nyelv ...lángba borítja életünk folyását” Jakab 3,6

Ismernünk szükséges az Utat:
„Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely
az életre visz, kevesen vannak, akik megtalálják azt.” Máté 7,12

...az Igazságot :
„ha pedig be akarsz menni az életre,
tartsad meg a parancsolatokat.” Máté 19,17
„aki követi az igazságot, és irgalmasságot, nyer életet.” Pb. 21,21


Számunkra pedig oly szépen fejezi ki elhívásunkat, életre haladó feladatunkat a II.Kor.2,15 - 16 :

„Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek...élet illatja életre.”

E felsorolás csupán töredéke mindannak, amiről szólhatunk, amit bizony-ságtétellel hirdethetünk.
Mikor tömlőcünkből Isten kiszabadít, mindezek és mégtöbb hirdetésére ka-punk felhatalmazást.

A zsidókkal együtt olvasott bibliai rész, József és Jákób búcsúzásáról szólt, de mégis az Életről.
Mindkét ősatya áldással, munkáját beteljesítve és hittel megélt élet után mondott búcsút.

„Hit által áldá meg a haldokló Jákób a József fiainak mindenikét, és botja végére hajolva imádkozott.
Hit által emlékezett meg élete végén József az Izrael fiainak kimeneteléről, és az ő tetemeiről rendelkezett.” Zsidók 11, 21-22

Jó lenne, ha hitünkben megerősödve, életünket Urunknak átadva szolgálatra mi is elmondhatnánk naponta, mikor támadások, veszélyek, próbák, és nehézségek közt haladunk elrendelt utunkon:

„Nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.” Zsidók 10,39

Így megyünk tovább, és mindig előre, és hívunk életre, erre az Útra, Jesua által Isten Népéhez és Országába mindenkit, ki az Élet beszédeit szeretné hallani és követni.


Copyright © 2005-2007 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő ZSIDÓ KÖZÖSSÉG
JHVH NISSZI Szolgálat