Börtönszínház, vagy bábszínház?

Leveszed rabruhád, jelmezbe öltözöl, eljátszod szereped. Taps, vagy közöny, siker, vagy kritika. Mindegy, Te jól érezted magad.

Én pedig nézlek. Ott ülök a közönség soraiban. Megöleltelek volna, de a közeledbe jutni se volt szabad. Közénk álltak őreid.

Értelek, megértelek. De a mai találkozásunk is két külön világot mutat.

Te visszaöltözöl, kattan a bilincs, csapódik a rácsajtó mögötted. Éled tovább a nem te életed. A játéknak vége, most veled játszanak, újra csak egy szám lettél. A rabszolgák kórusa újra megszólal az őrlő malom dallamával...

Amikor pedig újra megjelensz a színpadon, mindezt egy időre elfelejted. Benne élsz a szerepben, átéled azt, és közben várod az elfogadást, a tapsot.
Igen, ebben a rövid időben nincs közöttünk látható különbség. Néhány percig, vagy órán át… Csak ne lenne az a leomló függöny… Az, amely után a nézőid kifelé a szabadba indulnak, és te, ennek a színjátéknak főhőse vissza, a cellájába mehet. Mennie kell...

Te mész egy rabság biztonságába. Én pedig indulok a szabadságba, mely a mindennapok harcainak, veszélyeinek színtere.

Te éled cellád biztonságát, korlátoltságát és rád erőltetett rendjét. Kötelező lett e ketreced, és láncaid rajtad, mert nem éltél azzal a szabadsággal, amelyben harcolnod kell magad ellen magaddal, és mások támadásaival szemben védekezned. Csak ezt nem tetted.

Megértelek… Magam is voltam egykor a pók hálójában. Úgy, mint egy rovar, mely csapdába repült. A háló megfogott, a kapkodásom miatt belegabalyodtam. Aztán a pók kezem, lábam, mindenem körbe tekerte fonalával. Bábéletem reménytelenségében csak a bennem lévő kiálthatott, amikor béna voltam, és tenni már nem tudtam a szabadságomért.

A szívem kiáltott... Az a bennem lévő, amely Isten Akaratával találkozott.

Ő sohasem akarta, se nem szeretné, hogy földi életedben rabságban élj, és a pók a hálójában egyszer kioltsa életedet is. Isten az Élet Istene.

Amikor pedig az én emberi szellemem találkozott Isten Szellemével, és nemcsak vágyott, de akart szabad lenni, akkor Ő küldte a Szabadítót, a megváltott szabadságot. A pókhálómból kiszabadított, az életem mentette meg. Nem tétlenségre, hanem egy olyan útra, amely veszélyes, de az Örök Életbe visz...

Most, hogy látom, láttam előadásodat, nagyon szeretném ezt elmondani Neked. Bizonyságot tenni a Szabadító Istenről, és Őróla, aki uralma alatt harcok közt, de betakaró védelmében, a Szent Szellem vezetésével és irányításával mehetek előre.

Láttam az előadásodat. Sajnállak.

A gyülekezeted színpadán, vendégszereplőként, vagy gyülekezetről-gyülekezetre járogató, szerepet játszó, vándorszínész életed.

Amit bemutatsz, jól csinálod. Tapsot, elismerést érdemel. A baj csak az, hogy nem az vagy, akit játszol. A valóság más.

A hallelújáid mögött félelem és a húsodba vágó kötelek okozta fájdalom van. A dicsőítéseid csupán vágyaid feltörése, vagy önámító manipuláció. A színpadon elhangzott szavaid, üres bibliai idézetek, hiszen a rabságod az élővé vált Ige hiányát jelzi, miközben azt szajkózod...

Pásztort játszol, evangélista jelmezt öltöttél?... A juhok szétszéledtek, és te ülsz a bezárt pénz-karámban. Örömhírről beszélsz, és siránkozol földi életed önző hasznának, dicsőségének, hatalmának csökkenéséről?... A te harcod magadban zajlik. Bűnbakot keresve, és olykor Isten Akarata ellen.

Az én békém pedig bennem van. Miközben kint dúl a harc, olykor célba vesznek...

Jó szabadnak lenni… Őbenne.

Írtam pedig mindezt akkor, amikor hírét kaptam egy börtönszínház működéséről.
Írtam pedig mindezt, amikor nézője lehettem számtalan, gyülekezetnek mondott szellemi börtönszínház előadásának...

Így maradok hálaadással néző, és hívom szabadságra a rabokat.

A szabadság harcára és nem hamis szabadságharcra.

2015. május 03.