Az idő és tér

Új Teremtés


Az első emberpár a Bűnbeesés során két dolgot veszített el: az Örökkévalóságot és a Végtelenséget. A Tudás Fájának gyümölcsét leszakítva túllépet egy Isten által adott Határon, így nemcsak megismerte az Időt és a Teret, hanem önmaga akaratának szüleménye lett a mulandó Idő, és abban a saját, csökkenő határai, hatásterülete… A Teremtés örök és a végtelen célját, Isten Akaratát tagadta meg, és önmaga teremtette meg önmagának a Halált.

Isten teremtő Akarata az Élet, mely több, mint a földi, ma már korlátok közé szorult élet működése. Az ember akaratának létrejötte tehát a Halál fogantatása, megszületésének kezdete. Ma is, személyesen is, amennyiben ez az akarat nem azonos Isten Akaratával.

Márpedig Isten Akarata akkor, és mindenkor az időkorlátok nélküli Örökkévalóság, és az ember által felfoghatatlan, egyetlen, teljes és vég nélküli uralma, hatalmának léte.

Isten tehát nem más, mint Isten Akarata. Amely egyszeri, Egyetlen, létező, valós, és nem a világmindenségre folyamatosan kiterjedő. Nem újra és újra teremtő, hanem az egyetlen Teremtő Akarat folyamatos megvalósulása.

Az ember tudása érzékel, megnevez valami „ősrobbanást”, folyamatosan „táguló univerzumot”.

Földi teremtményként azonban az általa nem ismert dolgokat kizárólag ismereteinek, felismeréseinek, tudásának határáig képes rendszerezni, és azokból elméleteket alkotni. Nem mentes ettől a vallásos gondolkodás sem, amely nem tud elszakadni a testi és lelki korlátok alól, teológiájában Istent is hatalmában „táguló” hódítónak képzeli, valamint krisztológiája is antropológiai jegyeket hordoz. Figyelmen kívül hagyja Krisztust, mint Istent. Nem tényként és létezésként tesz bizonyságot arról, hogy „Övé minden hatalom Mennyen és Földön”, miközben tanítja a hódító, uralmának területét növelő, az idő korlátait meghúzó működését.

Figyelmen kívül hagyja, hogy Ő már a Föld teremtése előtt volt, és a Teremtésnél jelen volt. Krisztust tehát nem Létezőnek, a Szentháromság Isten tagjának, részének tekinti, akit se idő, se tér, se bármi teremtett nem ural, korlátoz. Ugyanakkor Krisztus teljessége helyett szinte kizárólag a földi ember, földi életére, a történelemre korlátozza uralkodását.

Innen adódik, hogy Krisztus örök Lénye is, időre, területre korlátozott szolgálatáról, hatalmáról beszél legtöbb vallási tanító. Kisajátítja vallásának, egyházának és emberi életére. Érzelmeiben Vele és Benne él, miközben elveszíti ezáltal azt a felismerést, hogy Őbenne már megvalósul az Örök időtlensége, és Mindenható határtalansága.

Számára remény, vagy jutalom vágya az Örök élet, és a Mennyország, de nem éli meg azt a folyamatot, amely a földi embert e korlátok közül kiemeli.


Amikor az ember újjászületik, nem történik más, mint fokozatosan veszíti el földi életterének határait, és korlátozott idejét. Ez bizony nem más, mint amikor létező anyag, test egyre kevesebb, kisebb uralma alatt élünk. Így amikor szellemben imádjuk és dicsérjük Istent , akkor élhetjük meg a szabadságot.

Ekkor az idő korlátai felszakadnak, és a tér egyre tágasabb. Láncaink, kötelékeink szakadnak el. Ekkor, és olykor nehéz visszatérni a valóságos, földi korlátok közé, bár már mindig egy fokkal könnyebb. Egyre éhesebb vágyódásunk azonban újra és újra szabadságra hív. Egyre többször, egyre inkább… Haza vágyik Istenéhez…. Miközben mindenkit hívna, és szeretné megosztani másokkal ezt az örök, és határtalan boldogságot. Nem a földi élet elutasítása ez, hanem megértése, megélése annak, hogy a „Mennyország itt van köztetek”…

A határtalanság így már nem ismeri a távolságot ember és ember közt. E kapcsolatokban az időtlenség, kortalanság is létező, mert nincs többé idő. Létrejön egy nagy, végtelen folyamatban az időtlen létezés azonossága, amely egyben az elválaszthatatlanság is. Ez érvényes mindazon kapcsolatokra, melyek Isten Akaratában, és a Messiás uralmában vannak.

Amikor pedig együtt haladsz valakivel, nem az út a lényeges, hanem a haladás azon. Nem az idő a fontos, hanem a közös cél elérése. Sokan összetévesztik a megtérés utáni, egyházi, vallási fegyelem korlátait és bezártságában való védettségüket az újjászületés valóságos, és egyre nagyobb szabadságával. Márpedig a módosított, a törvényesedés kordáiban tartott élet nem azonos az új élettel. Tudván, hogy aki Krisztusban van új teremtés. A Teremtés és a Bűnbeesés közötti boldog állapot, amikor a tér és idő végessége ismeretlen volt. Az „új teremtés” pedig az Örök Élet, és a Mennyország felé haladva egyre inkább kezd hasonlítani az első emberpárra, melyek még nem szülték meg a Halált. Az újjászületett ember szelleme így szabaddá válik, megváltottá, megmentetté, majd földi élete során megtartottá Isten Kezében, hogy a Feltámadás után többé soha ne lássa meg a bűn miatt létrejött korlátait időben, és térben, vagyis ne lásson Halált….