CADDIK Messiáshívő Tanítások
Tanítások a kereszténység zsidó gyökereiről



BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

Folyamatos feltöltés, frissítés!

Honlapunkra folyamatosan töltjük fel a már meglévő, régebbi tanításokat is. A könnyebb áttekinthetőség miatt az utolsó 5 felkerült tanítást itt mindig feltüntetjük.


1.Isten előtt szabadon- Kol Nidré -A zsidó Ünnepek menüben

2.NocrimÚJ!;Zsidók, keresztények, messiáshívő zsidók menüben

3.Az idő és tér ÚJ!;Tanítások bibliai alapokról menüben

4.Levél Jezabelnek ÚJ!;Zsidók, keresztények, messiáshívő zsidók menüben

5.Börtönszínház, vagy bábszínház? ÚJ!; Valós mesék, igaz történetek menüben







Orbán Eszter:

A szeretet himnusza

Zsidók, keresztények, mohamedánok, buddhisták, hívők vagy ateisták, nemre, korra, vallásra való tekintet nélkül, szinte mindenki ismeri Pál apostol szavait a szeretetről. Idézgetjük különböző élethelyzetekben, mintegy üzengetve a másiknak, hogy bizony, „így kellene viselkedned”. Sértettségünkben fegyverként használjuk a másik ember felé, vagy éppen a humanizmus jegyében, a „szeressük egymást gyerekek” címszava alatt mellvértként tűzzük fel magunkra. Fegyverré lett. Eszközzé lett e néhány sor. Sok esetben egymás ellen használjuk azt, ami egymásért íratott, s máris kialakítunk egy hierarchiát, egy alá-felé rendelt viszonyt. Mert nem értjük, valójában miről is szólnak e szavak, melyet az a Rav Saul írt, aki zsidóként élt, gondolkozott, érzett, s akit mi Pál apostolként ismerünk. Éppen ezért, levetve mindenféle humanista és hellenisztikus gondolkodást, ismerjük meg azt a világot, melyben ezek a sorok íródtak attól az embertől, aki Krisztusban hívő zsidóként, héberül imádkozva, érezve és gondolkodva tovább adta és képviselte azt a szeretetet, melyben élt. Visszanyúlva egész a gyökerekig, ismét előveszem a héber szöveget, mely sok mély, és új üzenetet hordoz magában, rávilágítva azokra a fogalmakra, melyek eddig tisztázatlanok, vagy félreérthetőek voltak számunkra.


Ha…

„Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.” (1Kor. 13, 1-3 vers)

Az első 3 vers a kegyelmi ajándékokról szól. A nyelveken szólás, a prófétálás, az ismeret, a hit, az adakozás ajándékáról. Olyan ajándékokról, melyek elsősorban bizonyságként másokért adattak. Ha az ember kap egy ajándékot, s csak önmaga „élvezi”, egy idő után elszürkülhet ez az ajándék. Nem használja, így nem tölti be feladatát sem. Ha viszont használja, másokért, az ajándék eléri célját. Így a kegyelmi ajándékok mások számára bizonyságként szolgálhatnak, ha…. És itt jön a feltétel. Ha ott van bennünk a szeretet. Nem az emberi, nem a saját képmásunkra alkotott, általunk kitalált szeretet. Hanem az az „ahava”, az a szeretet, mely egyedül kizárólag isteni, s mely maga az Örökkévaló Isten. Hiszen a kegyelmi ajándékok magától az Örökkévalótól származnak, így elképzelhetetlennek tűnik, hogy ezekben az ajándékokban ne legyen ott Az, Aki adta, maga a Szeretet. Azonban sajnos elképzelhető. Ugyanis ha az ember -mivel ember- elfelejtkezik arról, hogy honnan jött és ki által lett az, aki lett, bizony nagyon „elszállhat vele a ló.” Nagynevű szolgálók, akik hatalmas tömegeket vonzva prófétálnak, tanítanak, ismeretet, tudást adnak tovább, gyógyítanak, teljes meggyőződéssel és hittel, elszántan, de valami hiányzik a szolgálatukból. Valaki a háttérbe szorult…. Hatalmas nagy adakozók, kik szponzorálják a gyülekezet felemelkedését, teljes erőbedobással építik a különböző közösségi centrumokat, de valami hiányzik a szolgálatukból. Valaki a háttérbe szorult…. Önfeláldozó, szinte mártírrá lett hitharcosok, akiket éget a szolgálat tüze, életüket sem sajnálva mennek a világ különféle veszélyes területeire is, hogy hirdessék az evangéliumot. Tűzzel, odaadással, lendülettel. De Valaki háttérbe szorult…. Háttérbe szorult, vagy eredendően nem is volt jelen….

Lehet élni, és lehet visszaélni a kegyelmi ajándékokkal. Ha élek vele, csakis azzal a szeretettel tudok tenni mindent, ki maga Krisztus, mert Ő van bennem, mindenemben, Királyként, Úrként, nemcsak a szavaimban, de tetteim, cselekedeteim, életem minden lépésében érezhető az Ő jelenléte. Az a jelenlét, mely az egyedüli igazság, egyenesség, jogosság, alázat és tisztaság. Ha visszaélek vele, ugyanúgy használhatom a kegyelmi ajándékokat, de Krisztus nélkül. Akkor hangzatos szavaimnak lehet nagy füstje, de valami más tűz ég bennem, valaki más irányítja tetteimet, más uralja szívemet. Akkor nem az Ő jelenléte vezérel, hanem valami más, mely hamissághoz, megalkuváshoz, jogtalansághoz, dölyfhöz és tisztátalansághoz vezet. Így válik a krisztusiból antikrisztusi. Ha eltűnik a mindennek értelmet adó és mindent fent tartó Szeretet, marad az üresség, a semmi, a nihil. Ha eltűnik az élet, marad a halál. Ha nincs bennem ez a Szeretet, mely mindent megelevenít és élővé tesz, a lényem, létem élettelenné válik. Olyan, mintha nem lennék. Semmi vagyok. Biológiailag él(het)ek, de szellemben, lélekben nem létezem.

Mindezen túl, ha részletesen megnézzük ezt az első 3 verset, nem csupán a kegyelmi ajándékokról van szó. Károli fordításában egy csodaszép költői képet kapunk e bevezető sorokról. Nem véletlenül adta neki a „himnusz” minősítést, hiszen valóban egy lírikus költemény hangvételét tükrözi ez a pár kezdő mondat. Azonban nem az. Ha megnézzük a héber szöveget, bizony, sokkal mélyebb üzeneteket kapunk, mint ha csak a magyar fordítás költői hangvételére koncentrálunk.

Az első mondat így szól: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.” Az emberek és angyalok nyelve annyit jelent: emberek és küldöttek nyelve. Vonatkoztassunk el egy kicsit a nyelveken szólástól, maradjunk meg a szimpla, egyszerű, hétköznapi emberi beszédnél. Annál, amikor egyik ember a másikkal beszélget. És annál, amikor testvér a testvérrel beszélget. Hiszen a küldött nem más, mint követ. Olyan valaki, akinek üzenete van a másik felé. E követ, küldött szó a héberben a „malach”, ami jelent még prófétát is. Valaki érkezik egy megbízással, hogy átadja azt a másik embernek, és itt jön a hangsúly, hogy miként szól. Mert ha a Szeretet, azaz Krisztus nélkül mondja el mindazt, amit kap, ami rá bízatott, olyanná lesz, mint a „zengő érc vagy pengő cimbalom”. Ismét két újabb szóösszetétel, melyben első látásra semmi kivetnivaló nincs. Hiszen az érc, ha megszólaltatjuk zeng, a cimbalom, ha megpengetjük peng. Azonban újra a szavak mögé kell látnunk. Az érc, a réz jelentése a héberben: „nachoset”, mely szó jelent még bilincset, nehéz béklyót, pénzt, illetve ez a szó a „nachas” szóból származik, mely varázslást, igézést, kígyót jelent. A „zengő” jelző pedig egy olyan melléknév, mely a természetbeli hangok jelzője, mint például a hullámok zúgása, az állatok ordítása, morgása, üvöltése, bőgése, aztán egy néptömeg dühöngése, zajongása, és az ember csacsogása, civakodása, jajgatása, sóhajtozása és panaszkodása. A „pengő cimbalom” pedig igencsak eltér attól a cimbalomtól, amire mi gondolnánk. (Főleg, hogy abban a korban nem is volt még cimbalom.) A cimbalom szónál a „cilcelé” kifejezés áll, ami azt jelenti: zörgés, zajongás, csevegés, valamint ez a szó jelenti a tücsköt, szöcskét, és a szigonyt is. A „cilcelé” szó a „calal” igéből származik, ami azt jelenti: süllyedni, reszketni, remegni (az ajkak remegése), alkonyodni, ajtót becsapni, illetve árnyéka valaminek. A „pengő” jelző a cimbalomnál pedig a sófár fújás egyik hangját jelenti, ez a „trua”. Ez a hang a hadkiáltás, a hadizaj hangja, trombita hang, mely lármát is jelent. Ha mindezeket a jelentéseket összegezzük, akkor elmondhatjuk, hogy ha szeretet nélkül, azaz az Örökkévaló Isten vezetése, Krisztus uralma és szelleme nélkül szólunk bármit is embertársainkhoz vagy testvéreinkhez, bizony a szavunk bilincsként, béklyóként nehezedik rájuk, mely béklyó a varázslással, az igézéssel is párosul. Hiszen saját, vagy más akaratát, uralmát közvetítem és helyezem a másikra. Ennek következménye a természetbeli hangok kísérete, az üvöltés, ordítás, jajgatás, civakodás, dühöngés, zajongás, melyek mind a félelemkeltés és maga a félelem hangjai. Ha tehát a Szeretet nélkül szólok bármit is, annak eredménye a félelem. Önmagamban és a másikban is. Ahol nincs jelen a Szeretet, ott a félelem az úr. Az a félelem és félelemkeltés, mely ahelyett, hogy felemelne, elsüllyeszt. A biztonságérzet helyett ide-oda ugrálást, kapkodást eredményez, mint ami a tücsök, szöcske jellemzője. És ezek a szavak nem gyógyítanak és helyreállítanak, hanem megsebeznek és foglyul ejtenek, mint a szigony. Nem megoldást és előremutatást adnak, hanem egy befejezetlenséget, megoldatlan, lerendezetlen helyzeteket produkálnak, mint egy ajtócsapkodás, melyet az ember általában dühében, tehetetlenségében tesz, indulatból. Ezek a Szeretet nélküli szavak csevegést, zajongást, lármát, civakodást, megosztást eredményeznek, melynek semmi haszna nincs, csak romboló ereje. Ezek a szavak nem tiszták, mert a háttérben ott van mögöttük a pénz eszköze, mellyel megvásárolnak, megtévesztenek, varázsolnak, elkápráztatnak, és a süllyedésbe visznek. És nem csak a szavakról, a beszédről van szó. A „szól, mond, beszél” megfelelője a héberben a „davar”. És ez jelent még dolgot, tárgyat, történést, eseményt, esetet. Vagyis a szavak cselekedetekké, a cselekedetek történésekké, eseménnyé alakulnák át. Dolgaimmal, tetteimmel a fent leírt eseményeket produkálhatom akkor, ha a Szeretet nélkül szólók, cselekszek bármit is. Az életünk esetek egymásra épüléséből, események sorozatából áll. Nem mindegy tehát, hogy mi vezérli ezt a sorozatot. Mert a Szeretet hiányával csak a félelem és annak következményei gyűlnek egymás után. Hiába „értek” az emberek nyelvén, hiába van üzenetem a másik felé. Ha nincs bennem a Szeretet, és nem Ő szól, cselekszik, akkor a fent említett dolgok törvényszerűen bekövetkeznek a saját életünkben éppúgy, mint annak az embernek vagy testvérnek az életében, aki figyel és hallgat ránk.

A 2. versben így folytatja: "És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.” Jövendőmondás, azaz a prófétaság, a titkok, rejtelmek, és a tudás, ismeret megértése hiába enyém, ha mindezt nem szeretettel közvetítem és adom át, semmi vagyok. Hiába van üzenetem Istentől, hiába van látásom a titkokról, mely itt azokat a rejtelmeket jelenti, amik a világ jelei, a történelem alakulásának folyamai -hiszen e szó a veszedelmeket, fejedelmeket, uralkodókat is jelenti, és azok jelenlétét, mozgását és tevékenységét a világban-, hiába értem ezek törvényszerűségeit. Hiába van tudásom és ismeretem az Igéről, ha nincs bennem az a Szeretet, ki mindezt élővé és áldássá teszi, semmi vagyok. Hiába van hitem, mely teljes és egész, melyben van ismeret, tudás, prófétaság, s mely olyan erős, hogy hegyeket mozdíthat is el, és önmaga megrendíthetetlen, tartós, szilárd, bizonyos, igaz, hűséges – ezt jelentik még a „hit”, az „emuna” szó további jelentései-, hiába vagyok igazlelkű, ha nincs bennem az életet adó és éltető Szeretet, semmi vagyok. Semmi vagyok, ami azt jelenti: olyan, mint ha nem lennék. Nem halott, hanem nem létező. A „van” ellentéte: nincs. Mert ha nincs bennem Az, aki Mózesnek így mutatkozott be: „Vagyok, aki vagyok”, és ez a „Vagyok”, maga a Létezés volt vele, ha Ő nincs bennem, hiába van mindez bennem, olyan, mint ha nem lennék. Nem vagyok. Ez még súlyosabb állapot a halálnál. A halálból van feltámadás. De a nem létezőből nincs. A nem létező csak egy módon válhat létezővé: Isten teremtő ereje által.

A 3. vers e bevezető rész záró mondata: „És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.” A „vagyonomat mind felétetem is” nem csak a fizikális megnyilvánulásra vonatkozik, hogy enni adok az éhezőknek, és szétosztom mindenem a szegények és szűkölködők közt. A vagyon itt gazdagságot, birtokot jelent. Ezt szórom szét, bőkezűen kiosztom azoknak, aki hiányt szenvednek, akik szűkölködnek, akik koplalnak. Nemcsak fizikális, hanem lelki, de még inkább szellemi területre kell itt gondolni. Az elhívásom, szolgálatom birtokára, arra a gazdagságra, amit szellemben kaptam. És azáltal, hogy szolgálok, ezt osztom szét azoknak, akik éheznek az Igére, a tanításra, a bíztatásra, a buzdításra, a helyre állításra, a jó szóra, mindarra, amivel szolgálatom által hiányuk betöltetik, éhségük megszűnik. A „testem tűzre adom” szóösszetételnél pedig nem a mártíromságra kell gondolni, mert itt ugyanaz a kifejezés szerepel, mint az oltárra tett áldozati állatoknál. Vagyis hiába a nagy és eredményes szolgálatok, hiába az odaszánt, elkötelezett, oltárra tett élet, ha mindez Szeretet nélkül történik, semmi hasznom abból, azaz semmit sem használ, semmi előnyt nem hoz, semmit nem segít.

Ha összesítjük e 3 bevezető verset, láthatjuk, hogy Pál szavai kiterjednek életünk mindhárom síkjára: a fizikális, lelki és szellemi síkra. Mindhármat át kell, hogy járja a Szeretet, mert anélkül „zengő érc, vagy pengő cimbalom” lettem, „semmi vagyok”, és „semmi hasznom abból.” Az 1. versben láthatjuk azt, hogy mivé válhat a fizikális térben az ember e Szeretet nélkül. Szavaival és tetteivel a romlásba, süllyedésbe dönti magát és másokat is, mely állapot a káosz, az összeomlás felé vezet. A 2. vers a lélek útját mutatja be. Hiába a jövendőbe való betekintés, a tudás, az ismeret, a titkok megfejtése, a ráérzések, meglátások, hiába az igazlelkűség, a szilárdság, hiába használom azokat az adottságokat, tálentumokat, amiket Istentől kaptam, ha nem a Szeretet irányítja és járja át lelkem minden rezdülését, semmi vagyok. A 3. vers pedig a szellemi állapotról szól. Hiába a nagy szolgálat, az elhívás betöltése, az odaszánt, átadott élet, a teljesen elégő áldozat, ha nincs benne a Szeretet, ez semmit nem segít, nem használ, nem visz előre. Sem engem, sem azt, aki felé szolgálok. Ezért szükséges, hogy egész lényemet, testemet, lelkemet, szellememet a Szeretet töltse be, vezesse és uralja.


A 15 tulajdonság

„A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.” (4-8 vers)

Míg az első 3 versben Pál saját magáról, az egyénről ír, a következőkben váltás történik, és magáról a Szeretetről szól. 15 tulajdonságnak nevezhető a következő felsorolás, melyet ismét jó lenne egészében, egymásra épülve látnunk, ahogy egy egységet alkot, és nem darabolva, részekre szedni a Szeretetet. A 15-ös szám a héberben leírva annyit jelent: Jah, ami maga az Örökkévaló, Jahve. Ez a 15 felsorolás jelzi, hogy a szeretet nem lehet más, mint maga a Szeretet, maga Isten. Nincs másfajta, másból eredő szeretet. Nincs emberi szeretet. Csak egy Szeretet van: maga Jah. Isten szeretete, e 15 tulajdonság pedig Jesua HaMassiah-ban nyílvánult meg, Krisztusban teljesedett be. Belőle fakad minden. Belőle és Benne élve kell nekünk is éreznünk, gondolkodnunk, cselekednünk. Nézzük meg ennek a Szeretetnek a -tulajdonság helyett inkább azt mondanám- megnyilvánulásait részletesebben!

1.Hosszútűrő. Ebben a szóban van egyfajta elszenvedése az eseményeknek. Tűrni, elviselni, ez egy kényszeredett állapot. Pedig szó sincs ilyenről! A héber egyszerűen csak azt mondja: hosszú. Hosszú, vagyis nincs eleje, nincs vége, végtelen. Ráadásul egy nyomatékosító, megerősítő jelzővel szerepel e szó. Olyan végtelen, hogy ebben a végtelenségben és folytonosságban elválaszthatatlanná lesz benne az idő. Nincs benne múlt, nincs benne jelen, és nincs benne jövő. Maga a létezés van benne. Az örökkévalóság. Amikor ezt a tulajdonságot emlegetjük, sokszor arra szoktunk gondolni, hogy türelmesnek kell lennünk a másik ember iránt, magunk iránt, a helyzeteink, körülményeink iránt, vagyis a körülöttünk lévő világ felé- benne magunk és mások felé- hosszútűréssel kell viseltetnünk. Szinte már-már ostorozzuk magunkat, hogy tűrnünk kell, elviselni másokat magunk mellett-olykor magunk felett-, holott közel sem erről van szó. Nem a körülményeinkről és az ahhoz viszonyuló magatartásunkról szól ez, és a többi tulajdonság sem. Itt az Örökkévaló határtalanságáról, végtelenségéről szól térben és időben. Aki ezt megérti, az nem fog leragadni azon, amit lát, mert nem a láthatókra, nem a múlandóra néz, hanem az örökké Létezőre. Aki megismeri így Istenét, az tud a múlt-jelen-jövő egységében élni. És akkor már nem szenvedésként éli meg a mát, nem siránkozik a múltban történt dolgok miatt és nem fél a jövőtől, mert ismeri az Örökkévalót. Azt a Szeretetet, Aki „hosszú”.

2.Kegyes. Azaz „telve van könyörülettel, kegyelemmel, szánakozással”. És itt ugyanúgy, mint az előbbinél, a „telve van” annyit jelent: kiterjeszkedik térben, időben. Önmaga a kegyelem, önmaga a könyörület. Azt jelenti még: betöltve lenni, ellát valakit valamivel, valakinek valamit átad, megszentel. A Szeretet a kegyelmével tölt be, lát el bennünket, a kegyelmét adja nekünk, hogy azáltal szenteljen meg. Az Örökkévaló Isten Jesua HaMassiah-ban megmutatta kegyelmét, Benne és Általa szentel meg. Ez a sorozat is mutatja a hívő élet menetét. Isten adja az Ő kegyelmét, mely által megszentel és visz tovább a tanítványi úton. Ezért nincs, és nem lehet megállás. Ha valaki megáll, magát fosztja meg attól, hogy Isten a kegyelme által tovább végezhesse benne a megszentelődést. Akinek megreked a hívő élete, aki nincs benne ebben a mindent átfogó folytonos Szeretet kegyelmében, az saját magában akadályozza meg Isten megtisztító és megszentelő, építő és formáló erejét. Aki pedig hagyja, hogy ez a kegyelem tartsa és építse őt, az megmarad és felépül. Felépül és telve lesz kegyelemmel, hogy elmondhassa és megmutathassa másoknak is, mit jelent a Szeretet megszentelő kegyelme. Ezzel a kegyelemmel tud menni a többiek felé, és nem „kegyelmes urat” játszik, mint egy felsőbbrendű lény, hanem mivel megismerte a Kegyelmet, az a szerető könyörület tölti be mások irányába, mellyel maga is találkozott. Így válhat a testvér testvérré, majd szolgáló társsá.

A következő 7 felsorolás a „nem” szóval kezdődik. Nyelvtanilag az az érdekes helyzet áll itt a héberben, ami a 10 parancsolatnál is megtalálható. A kifejezések a jelen időn túl jövő időben is állnak, vagyis „nem fog”. „Nem fog irigykedni, nem fog kérkedni, nem fog felfuvalkodni,” stb. Aki megismeri Isten „hosszúságát”, végtelenségét, az idő egységét, és telve van azzal a kegyelemmel, mely megszentel, mely mindennel ellát, az a továbbiakban nem fog irigykedni, nem fog kérkedni, stb. Nem fogja az alábbi felsorolásokat megtenni, mert a Szeretet szövetségében be van töltve mindazzal, amire szüksége van. Megelégedetté válik. Nincs hiánya. Abban a teljességben él, mely számára adatott. Szellemi, lelki és fizikális területén egyaránt. Összhangban van Istennel, az Ő akaratával, és ezáltal önmagával. A 7-es szám az isteni teljesség száma. Míg az első két felsorolás Isten létének tulajdonságát mutatja, a további 7 már a cselekedeteinek megnyilvánulási formáit tárja elénk. Aki pedig a Szeretetben él, maga is úgy fog cselekedni, ahogyan a Szeretet teszi.

3.Nem irigykedik. Helyesebb fordításban: „nem vásárol meg, nem birtokol, nem féltékeny, nem buzgólkodik”. Aki megismerte a Szeretetet, az tudja, hogy a Szeretetben nincs erőszak. A Szeretetben kegyelem van. Határtalan és végtelen. A Szeretet nem vásárló erő. A Szeretet megtartó erő. Nem kizsákmányol, nem birtokol, hanem ad és betölt. Sokszor a mártíromságig képesek vagyunk elmenni és azt mondani: Isten elvette tőlem ezt, Isten elvette tőlem azt….”. Isten semmit nem vesz el. Semmitől nem foszt meg, mert nincs benne erőszak. Ne vetítsük ki Istenre a mi emberi dolgainkat, a mi gyengeségeinket, ballépéseinket! Az, aki megismerte Isten végtelenségét és kegyelmét, már nem fogja a „szeretetével” megvásárolni a másikat, nem fogja birtokolni őt. Nem is lesz féltékeny arra, ami a másiknak van, mert ő maga megelégedett. És nem fog buzkólkodni, azaz bizonygatni, és felesleges pótcselekvésekkel mások szeretetét megvásárolni és birtokolni. Nem fogja koldulni mások szeretetét, mert telve van a Szeretettel. Isten sem „lohol” utánunk, nem könyörög, hogy térjünk már vissza Hozzá. Felkínálja a lehetőséget, és a döntés szabadságát meghagyja nekünk. Soha, semmilyen lépésre nem kényszerít rá. E kifejezés jelent még nádat, kákát,mérőrudat. A Szeretet nem olyan, mint a nád, vagy a káka. Nem törékeny. Nem hajlik ide-oda. Szilárd és egyenes. Biztos és őszinte. Nem egy mérőrúd, mellyel van, akinek kevesebbet, van, akinek többet adunk belőle. A Szeretet nem mér és nem mérhető. Ahogy az előbbiekben láttuk: végtelen...

4.Nem kérkedik. A héber szöveg azt mondja: „nem emeli fel magát.” Azaz nem uralkodik másokon, sem szellemi, sem lelki, sem fizikális szinten. Mert a Szeretetben szabadság van. Aki a Szeretetben él, az a szabadságban él. Nem köti őt semmi, és ő sem köt másokat. Szabad a szelleme, lelke, teste, és képtelen arra, hogy másoktól a szabadságot megvonja. Nem irányít és nem diktál. Az előbbiből következik, hogy mivel nem vásárol meg, nem birtokol, így nem is akar uralkodni, nem akar máson felül kerekedni. Ez a „nem emeli fel magát” kifejezés a „nászó” igéből ered, ami azt jelenti: megszámlálni, tisztelni, bízni. Ennek a visszaható formája szerepel itt, vagyis önmagát számba venni, önmagát tisztelni, önmagában bízni. Aki a Szeretetben van benne, az nem önmagára tekint. Nem önmagát tiszteli, nem önmagával számol, és nem önmagában bízik. Nem bálványa önmagának. Tudja, hogy hol a helye Isten tervében, tudja, hogy hol a helye Krisztus Testében. És aki a Szeretetben van, abban nincs önvád. E kifejezés további jelentése ugyanis még: okolni, felkiálltani. Nem okolja önmagát olyanért, ami nem az ő hibája. Nem kiállt önmagára, nem fenyíti önmagát. A kereszténységben oly gyakran előforduló önvád és önsanyargatás, a „mea culpa, maxima culpa” (én bűnöm, én igen nagy bűnöm) naponkénti megélése a Szeretetben nem létezik! Nincs tovább a bűnök emlegetése és felhánytorgatása! Annál a pontnál, hogy találkoztam a Kegyelemmel, megismertem, részesévé lettem és betöltve vele a megszentelődés útján járok, nem emlegethetem többször, hogy milyen nagy bűnös vagyok, mert már a bűn nincs jelen az életemben. Isten elvette. Ami volt, nincs. A nincsről pedig nem beszélhetek úgy, mint ami van. Ha én már a Szeretetben élek, mely maga az Élet, nincs közöm a halálhoz, mely maga a bűn. Éppen ezért érvényes e kifejezésnek a még további jelentése: nem pártoskodik, nem rágalmaz. Aki a Szeretet egységében él, az képtelen a megosztásra, a bomlasztásra, a részekre szakításra. Képtelen arra, hogy a szentet bemocskolja a saját, vagy a másik testvére életében.

5.Nem fuvalkodik fel. Vagyis „nem visel gőgöt, dölyföt.” Pontosabban: nem ruházkodik fel gőggel, dölyffel. Aki a szolgálat ruháját felveszi, és a Szereteben élve indul útjára, abban nem lehet gőg, sem dölyf. A gőg szó további jelentése még: áradás, megdagadás, magasság, valami nagy dolog cselekvése, fény. Aki a gőg ruháját veszi magára, annak célja a mások felé való kerülés, önmaga magasságának emelése, fényeskedése. Az ilyen ember mindig „valami nagy dolgot” akar tenni. Mint a tenger hulláma, úgy árasztja el szava és tette a másik embert, és aki nem tud elúszni előle, az megfullad benne. Uralkodni akar a másik felett a saját maga felemelése által. Bizonyságait saját fényeként mutogatja. Mert nem ismeri a Szeretetet. Aki a Szeretetben él, annak a ruháján nincs gőg, nincs dölyf. Sosem fogja „letarolni” a másik embert a „nagy gondolataival, szavaival, tetteivel” és nem fog „fényeskedni”. Mert az alázat ruhája van rajta. Az alázaté, ami nem meghunyászkodás, nem megadás, nem behódolás, hanem az a belülről fakadó békesség, mely méltóságot és tartást ad. Míg a gőg és dölyf az emberi akaratot emeli egyre feljebb, az alázat az isteni akaratot teljesíti ki az életünkön egyre mélyebben. A gőg és a dölyf növeli bennünk a test és a lélek hatalmát, az alázat pedig mélyíti bennünk a Szent szellem uralmát. A gőgben és dölyfben nincs jelen az isteni, csak az emberi. Az alázatban nincs jelen az emberi, csak az isteni.

6.Nem cselekszik éktelenül. Amit úgy mondhatnánk: „nem találtaik benne káros, rossz dolog.” A „káros” szó eredete a „sziszegés”-re vezethető vissza. A kígyó sziszegésére. Nem találtatik benne olyan, amivel kísérthető. Mivel nem hajlik ide-oda, mint a nád, hanem biztos és stabil, ezért nem kísérthető. Az élete hiteles. Nincs benne sötét lyuk. Nyílt és őszinte. Tiszta és átlátható. A „káros dolog” kifejezésben a „dolog” szónál ismét a „davar” szó szerepel, aminek már ismert jelentése még: ige, beszéd, történet, eset, esemény. Aki a Szeretetben él, annak szavaiban és tetteiben nem találtatik „sziszegés”, nincs benne sunyiság, nincs benne lapítás, nincs benne titkolni való dolog. Szavai összhangban vannak tetteivel. Beszédében az Ige tiszta, nincs rajta mézes-mázos ömlengés, sem hátulról támadó üzengetés. Az Ige kardját nem saját maga forgatja úgy, ahogy éppen a helyzet kívánja, hanem mindig Isten vezetésében szólja, amit szólnia kell, teszi, amit tennie kell. Életének esemény sorozatai nem egy krimi jelenethez hasonlóak, hanem a kiszámíthtóság, az egyenesség jellemzi minden történését.

7.Nem keresi a maga hasznát. Azaz: „nem kéri azt, ami az övé, ami neki jár.” Ennek a kifejezésnek a következő fokozatai jelennek meg a héber szövegben: keresni, kérni, kívánni, követelni. Először keres. Aztán ha nem talál, kér. Aztán ha nem kap, kíván. Aztán ha nem teljesül, követel. Itt elsődlegesen a lelki és testi kívánságokról van szó, melyet ha nem kapunk meg, a kereséstől egészen a követelés, a „nekem kell, nekem jár” szintjéig elmehetünk. Aki a Szereteben van, nem keresi saját maga lelki, testi igényeinek kielégítését, nem kéri, nem kívánja, nem követeli azt. Mert megtalálta, megkapta mindazt, amire szüksége volt, van, szüksége lesz. És megelégedett. Elégedett mindazzal, amit kapott, amije van, ami az övé. Nem lesz öröm-hajkurászó, mert van öröme. Nem lesz telhetetlen, mert telve van mindazzal a lelki és testi ajándékkal, mely a szellemi mellé adatott.

8.Nem gerjed haragra. „Vagyis: nem veszi magára a haragot, nem hat rá a harag.” Harag, melynek további jelentései: haragudni, összeesküdni, illetve civakodás, veszekedés. Itt a szövegben egy újabb visszaható mód van, azaz nem fog rá hatni a civakodás, a veszekedés, nem hat rá mások haragja és összeesküvése. Lepereg róla. Védett. Nem érik el a mások megsemmisítő szavai, s e szavaktól nem rendül meg, nem vált ki belőle haragot, nem vált ki belőle veszekedést, sem pártoskodást. Biztos és szilárd marad. Rendíthetetlen. Nem lehet megingatni. E „harag” szó jelentése még a „kopasz” is. A kopasz, a kopaszság Izrael népének életében mindig az idegen istenekhez, az idegen uralomhoz való tartozást jelentette. Aki kopasz volt, az jelezte hova tartozását. Jelezte, hogy idegen, bálvány istennek hódól, annak a szolgája, papja. Aki a Szeretetben van, az nem „kopasz”, nem tartozhat más, idegen uralom alá, mert neki van haj-koronája, van betakarása, van, aki vigyázza, őrzi, védi szellemét, lelkét. Nem nyitott mindeféle áramlatnak, mert a feje betakarás alatt van, azaz gonodlatainak egyedüli ura a Szeretet, maga Jesua HaMassiah.

9.Nem rója fel a gonoszt. Amit úgy fordíthatunk: „nem vési be a gonoszt”. Ennek a „bevésés”-nek további jelentései: bevágni, földművelést végezni, ekét élesíteni, fölszántani, kovácsolni (képletesen gonosz tetteket). Vagyis nem fogadja be önmagába a gonoszt. Nem szántja be szíve talajába, nem lesz szellemének, lelkének részévé. Mert nem tudja befogadni magába a gonoszt. Képtelen rá. Itt nem a rossz dolgoknak, a minket ért sérelmeknek a felhánytoratásáról van szó, hanem arról, hogy mi magunk nem tudjuk befogadni önmagunkba a gonoszt. Nem tudunk azonosulni vele. Nem terem bennünk gyümölcsöt, mivel a magja el sem lett vetve bennünk. Nem kovácsolunk, nem kivitelezünk gonosz tetteket, mert a gondolatainkban nem születnek meg gonosz dolgok, így a gondolatok nem tudnak cselekedetekké válni. Sem önmagunkban, sem másban nem élesítjük, mint az ekét a gonoszt, s nem a gonoszság élével szántjuk fel életünk talaját, gondolatainkat, érzéseinket, vágyainkat. Egyszerűen nem részünk. Ismerjük, de semmi kapcsolatunk nincs és nem is lehet vele. A gonosz pedig itt mindaz a rossz, mely az istentelenség következménye, mind a gondolatok, mind a cselekedetek szintjén. Ennek a „nem rója fel” kifejezésnek a „bevésés”, befogadás jelentésén túl egy másik jelentése is van: csendesen lenni, hallgatni, elsüketülni. Ez már egy olyan fázis, amikor nem önmagunkból kiindulva beszélünk a gonoszról, hogy bennünk, belülről kifelé mit képes tenni, illetve nem tenni, nem a belőlünk jövőről van szó, hanem a kívülről jövő hatások reakciójáról, hogy a gonosznak a híre, látványa, munkája mit vált ki belőlünk. Csendes hallgatást? Elsüketülést? Hallom, de úgy teszek, mintha nem hallanám? Látom, de néma maradok? Mert a Szeretet nem néma a gonoszság hallatán, láttán. Nem tud néma maradni, nem tud csendesen hallgatni, amikor szólnia kell. Aki a gonoszság, az istentelenség, Isten terve és akarata ellen való szegülés láttán vagy hallatán néma marad, az igent mond a gonoszságra, az istentelenségre, az antikrisztusira. Aki hall, de süketnek teszi magát, cinkosává lesz a gonosznak. Abban nem a Szeretet lakozik, hanem valami, valaki más. A „bevésés” szónak további jelentései alakultak ki, különböző mesterségek, mint a kovács, ács, lakatos, kő-érc-fafaragó, és egyéb kézműves foglalkozások. E szó lett a gyöke a faragás, metszés, kidolgozás szavának is. Magának a kivitelezésnek. Mert ami a gonodlatban egyszer megfogan, az a tettekben idővel megszületik és láthatóvá válik. Így a gonoszság is. Ha egyszer megfogan a lélekben –és nem hal meg végképp-, akkor idővel ez a cselekedetekben meg fog jelenni. Azonban aki a Szeretetben él, annak lelkébe nem vésődhet be, nem tud bevésődni a gonosz. Gondolatai, érzései, vágyai tiszták és megszenteltek. Életét nem növi be a gaz, mert az Ige magva van elvetve szívébe és a testté lett Ige járja át egész lényét. Gondolatai nem kesze-kuszák, tettei nem következetlenek. Átlátható lesz. Ebből a „bevésés” szóból származik még egy kifejezés a héberben: sűrű erdő. Amikor a gonoszság, az istentelenség elhatalmasodik valakin, olyanná lesz, mint a sűrű erdő. Nem lehet bennne eligazodni, eltéved, elvész ott az ember. Aki a Szeretetben van, az nem válik sűrű erdővé, melyben önmaga elvész és nem találja a kiutat, nem árnyékolja el a napfényt, a világosságot, nem ad teret az elgazosodásnak, hanem tiszta és rendezett marad szelleme, lelke, teste.

10.Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Amit így fordíthatnánk: „nem örül az igazságtalanságban, mert az ő öröme az igazságban van.” Itt ismét két ellenpólust láthatunk. A „hamisság” nem más, mint az igazság ellentéte, vagyis igazságtalanság. A héberben az „avlatah” szó szerepel itt, mely azt jelenti még: hűtlenség, gonosztett. Ellenben az „igazsággal”, ahol az „emet” szó szerepel, s melynek további jelentései még: hűség, tartósság, szilárdság. A Szeretet, Jesua HaMassiah önmaga az Igazság. Az „igazság” szavánál ez az „emet” kifejezés kizárólag Istenre vonatkozik. Embert nem illethetnek e szóval, mert ez az igazság az abszolút Igazság. Az isteni. Krisztus által pedig aki a Szeretetben van, az ebben az Igazságban van. Egész lényével képviseli az Igazságot, melyben öröme van. Nem tud másban örülni, csak abban, ami az Igazságban és az Igazság által történik. Minden, ami az Igazságon kívül történik, a hamisságban, az igazságtalanságban megy végbe. A hűtlenségben születik, melynek eredménye(i) a gonosztett(ek). Ami az istentelenségben történik, számára nem jelent örömöt. Mert a hűség, a tartósság és szilárdság képviselője, nagykövete ebben a világban.

11.Mindent elfedez. Ezt, és a következő 3 tulajdonságot sokszor úgy értelmezzük és használjuk, hogy a szeretetnek az a feladata, hogy minden bűnt, sérelmet, fájdalmat és rosszat elfedezzen, eltűrjön, elviseljen, szenvedjen a végsőkig, és higgyen, reméljen vakon, hogy majd minden jobb lesz egyszer és megváltozik. „Fátylat rá”, tartja a magyar mondás, amikor valami rossz dolgot megpróbálunk elfelejteni, letakarni, „elkendőzni”. Közel sem erről van szó! Az „elfedez” szó helyén a héberben a következő kifejezés áll: „minden dolgot felemel, feltesz, elenged.” Oda az oltárra, Isten elé. Mindenben Hozzá fordul, imádkozik. Azt is jelenti még, hogy „fejet emel”. S túl azon, hogy a fej emelés a bátorság, az erősség jelképe a zsidó gondolkodásban, az Istenre figyelést is mutatja. Amikor felteszem, elengedem a dolgokat Isten oltárára, az Ő kezébe, akkor vagyok bátor és erős. És akkor nem is tudok másfelé tekinteni, másra figyelni, csak Rá. Nem lehajtom, meghajtom a fejem, hanem felemelem! Lehorgasztott fejjel csak a földet látom, csak magamat látom, magamra figyelek. De felemelt fejjel látom Isten tervét, látom az Ő akaratát, látom, mit kell tennem. Látom a holnapom. Látom a jövőt, a következő lépést. A „dolog” szónál itt ismét a „davar” szó szerepel, vagyis minden beszédet, Igét, cselekedetet, történést és eseményt felemel, feltesz és elenged Isten oltárán. Aki a Szeretetben él, ebben az elengedésben él. Folyamatosan felemel és feltesz mindent az oltárra, hogy lássa, mit, mikor és hogyan kell szólnia, tennie, tovább lépnie. És ennek a felemelésnek a további jelentése mutatja, hogy minden elengedésnek, odatevésnek következménye van, mert e szó jelenti még azt, hogy tisztel, bizalommal fogad valamit. Amikor én a saját részemről megtettem a feltevést és elengedést, akkor bármi legyen is Isten döntése és akarata, azt tisztelettel és bizalommal fogadom Tőle el.

12.Mindent hiszen. Azaz „minden dologban hűséges, megbízható, bizonyos, valós”. Minden szava és tette megbízható. Nem változtatja meg kimondott szavait, nem kapkod ide-oda, tettei következetesek és kiszámíthatóak. Nem vágyvezéreltek cselekedetei, hanem valósak és bizonyosak. Lényét a hűség járja át, s ez teszi egyre jobban megbízhatóvá, bizonyossá. Nem egy hiszékeny, mindenkitől minden szót elhívő állapotról van szó, hanem a hűség ajándékáról. Istenhez és az ő ígéreteihez, akaratához, tervéhez való hűségről. A tudatos meggyőződésről. A bizonyosságról Isten szava felől.

13.Mindent remél. Ami a héber szövegben így áll: „minden dologban vár, lesi Isten akaratát, bízik, remél.” Nem hirtelen, nem türelmetlen. Vár. Kivárja a rendelt időket, nem saját akarata szerint szól és cselekszik. Várja, lesi, figyeli Isten akaratát. Nem egy bizonytalan, hanem egy biztos reménye van: hogy Isten akarata, terve és kijelentése végbe megy. Remélni annyit jelent, mint a látható világban várni a láthatatlan beteljesedését, a szellemi kiteljesedését a lelki és fizikális síkon.

14.Mindent eltűr. Nem a tűrésről, az elszenvedésről szól. A szeretet nem mártíromság. Nem önsanyargatás, hanem odaadás, cselekvő szolgálat. Talán pont ez a tulajdonság mutatja ezt a legjobban, ugyanis a fordítás így adható vissza: „minden dologban odanyújtja, odatartja a vállát/hátát teherhordozásra, gondviselésre, gondoskodásra.” Nem elvisel, nem eltűr, hanem szolgál, önként. Szavaiban és tetteiben az irgalmas Szeretet van. Nem szánalom, nem sajnálat, hanem irgalom. Felemelés és gondoskodás. Nem intézkedés és dirigálás, hanem támogatás és odafigyelés. Ez az odanyújtás, odatartás annyit jelent még: valakit követni, valakihez csatlakozni. Azáltal tud irgalmas lenni, hogy követi a Szeretetet, csatlakozott Hozzá, el nem választható Tőle.

15.A szeretet soha el nem fogy. Az utolsó tulajdonság megismétli az elsőt. Isten végtelenségét, állandóságát hangsúlyozza, mely által a felsorolt tulajdonságok is végtelenek, örökkévalóak. A héber szöveg azt mondja: „lo techdál lánecách”, azaz nem szűnik meg sohasem. A „megszűnik” ige azt jelenti még: mulandó, múlékony, jelentéktelen, felhagy, elfelejt, hiány. A Szeretet nem mulandó, hanem állandó. Nem jelentéktelen, hanem jelen való. Nem hagy fel, nem szűnik meg, mert folytonos és végtelen. Nem felejt el, mert emlékezik és emlékeztet. Nincs benne hiány, mert maga a teljesség. A „sohasem” szó az „örökkévaló” szó tagadó alakja, mely ebben az esetben egy nyomatékosítás, megerősítés, éppúgy, mint az első tulajdonságnál. Vagyis a soha el nem múló Szeretet örökkévaló. E szó további jelentései: tartósság, nedv, életnedv, vér, bátorság, dicsőség, dísz, győzelem, igazság, egész. Ebben az örökkévaló Szeretetben tartósság van; életnedv, ami életben tart; a vér, mely maga az élet, s Krisztus vére által minket éltet; Őáltala válik élővé bennünk Isten szava, mely minden félelmet kiűz és bátorrá tesz; láthatjuk az Ő dicsőségét, cselekedeteinek nagyságát; azt, ahogy győzelemre visz; azt, ahogy igazságban vezet; azt, ahogy egésszé, teljessé teszi életünket.


Rész-egész

„De legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.” (8-10 vers)

Újabb két szó, mely tartalmilag felboríthatja az egész mondat jelentését: a „de” és a „vagy”. Ellentéteket vonnak maguk után, és választásra ösztökélnek. A héber szöveg pedig csak azt mondja: „Mert a prófétálások teljesülnek, és a nyelvek elfogynak, és a tudás nincs többé.” Felsorolások vannak, egymás utániság van, folyamat van. Nincs benne törés, nincs benne „de”, nincs benne „vagy”. Nem szakítja meg a folytonosságot ütköztetéssel, hanem felsorolás által viszi tovább és teljesíti ki. Ez a két szó, „de” és „vagy” az, ami részekre darabolja az egészet, megtöri az egységet. E két szó a hellenizmus kedvelt szava, mely szembeállítja a rációt az érzéssel, az anyagi világot a szellemivel. Szétszed, részekre szed. Ellenben a zsidó gondolkodással, mely az egészet folytonosságában, egységében mutatja be és éli meg. A különböző fordítások túlnyomó részében a Szeretet 15 tulajdonságának felsorolása után hirtelen jön a „de”, mely úgy hat, mint ami megtöri ezt a folyamatot, szinte ütközteti a fentebb felsoroltakat. Egy csodaszép leírást kapunk a Szeretetről, és egyszercsak itt van a „de” és a „vagy”. Egy törés van. A héber szöveg azonban nem ütköztet, hanem tovább viszi, folytatja és kiteljesíti a fent említetteket. Mégpedig három dologgal: a prófétálással, a nyelvekkel és a tudással. E háromra a Károli-féle fordítás azt mondja: „eltöröltetik”. Pedig nem eltöröltetik, hanem -ahogy a héber fordításból látszik is- beteljesedik. Amikor a Szeretet élni kezd bennünk, az ígéretek beteljesednek rajtunk, mint ahogy a próféciák is beteljesedtek Krisztusban. A nyelvek elfogynak, elmúlnak, mert már „egy nyelvet beszélünk”, Krisztusban egy szellemben értjük, érezzük egymást. „A tudás nincs többé” pedig nem azt jelenti, hogy elvész az ismeret, hanem hogy az elmélet gyakorlattá lesz. Amit eddig ismertem, azt már magam is megélem, nem csak tananyag, hanem valóság lesz, sajátom lesz. Az igei ismeretem saját életemen bizonysággá válik. Élővé válik mindaz, amit tudok. A héber szöveg szerint így folytatja tovább Pál: „Mert kis részt ismerünk, és kis részt prófétálunk. És amikor eljővén eljő a tökéletesség, mind ezek a kis részek felcserélődnek, megváltoznak.” Semmi nem töröltetik el, hanem felcserélődik valami másra, megváltozik, átalakul, megújul, tovább megy. Az ismeretünk élővé lesz, a próféciák, az ígéretek beteljesednek. A „rész szerint”-iség annyit jelent: osztályrész, sors, jutalék, osztalék. Az, ami ránk bízatott. Ezek a „kis részek” pedig átalakulnak, megváltoznak akkor, mikor eljön a teljesség. A teljesség szava pedig nem más, mint tökéletesség, cél, kezdet, határa valaminek. A teljesség maga a Messiás. Amikor Benne, a Tökéletességben vagyunk, elérkeztünk a célhoz, és egyben a kezdethez is. Egy határhoz jutottunk. Innentől csak Vele, Benne és Általa mehetünk tovább. A héber szöveg egy nagyon szép kifejezést ad arra, hogy ez a Tökéletesség hogyan érkezik el hozzánk: eljővén eljő. Ami annyit jelent: eljön, és még jön. A jelen és jövő időt egyszerre használja. Jön, és fog jönni. Itt van, és itt lesz. És feltehetjük a kérdést: nekünk mi a célunk? Számunkra mit jelent a tökéletesség, a teljesség? Sok hívő a menyországot és az üdvösséget tartja élete céljának. Krisztus meghalt és feltámadt értem a kereszten, az a célom, hogy üdvözüljek és a menyországban együtt legyek Vele. És elfeledkezik arról, hogy itt a Földön van még egy kis dolga! Ezt sokan ki szeretnék hagyni. Pál itt pontosan erről a dologról, a földi pályafutásunkról ír. Krisztusban már itt megélhetjük a teljességet, a tökéletességet, és onnantól kezdődik el valami. Ő a kezdet és Ő a vég, a cél. Ezalatt a földi szakasz alatt pedig mindaz, amit részként, osztalékként, sorssként kaptunk, használnunk kell. Mégpedig úgy, hogy mindezek felcserélődnek, megújulnak bennünk. Nem töröltetnek el, hanem átalakulnak. Ami eddig ismeret volt, az élővé lesz. Ami eddig ígéret volt, az beteljesedés lesz. Ami eddig „kis rész” volt, az folyamatosan betöltetik. Ez a hívő élet dinamikája. Ez az, amikor a lényem megújul. Amikor a már meglévő, bennem lévő tálentumaim „aktivizálódnak”, és Isten szerinti célra és feladara használtatnak. A teljesség, a tökéletesség által átformálódik a lelkem, a saját, rész szerinti gondolataim, érzéseim, vágyaim felcserélődnek az Isten szerinti gondolatokra, érzésekre, vágyakra. És kialakul bennem a rend. Az a rend, mely a kezdetekben, az édenkerti állapotban megvolt. A célom pedig nem a menyország lesz, hanem hogy itt e Földön megéljem és betöltsem e teljességben mindazt, amit Ő osztályrészként nekem adott.


Gyermek és férfiú

„Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.” (11.vers)

Szólni, gondolkodni, érteni. Ismét három sík, a fizikális, a lelki és a szellemi jelenik meg. Krisztusban eljutni a férfiúságra annyit jelent, hogy e három síkon elhagyja az ember a gyermeki dolgokat. Az „elhagytam” szónál itt a megtagadni, felhagyni, megszüntetni, elvonni magát valamitől, fogadalmat teljesíteni kifejezések szerepelnek. Ahhoz, hogy a teljességben be tudjam tölteni azt, ami nekem adatott, szükséges, hogy felnőttként éljek, fizikálisan, lelkileg és szellemileg is. Ahhoz, hogy működjön bennem a Szeretet, szükséges, hogy szellemem, lelkem és testem felnőttként szóljon, gondolkozzon, értsen és érezzen. Ez azonban csak úgy működik, ha elhagyom a gyermeki dolgokat. A héber szöveg még keményebben fogalmaz: megtagadom. Elvonom magam tőle. Megszüntetem. Nincs közöm hozzá. Mert amíg valami köt a gyermekségemhez, a múltamhoz, addig nem tudom teljesíteni a fogadalmamat Istennek, a rám bízott feladatokat. Amíg bármi közöm van fizikálisan, érzelmileg, gondolatilag és szellemileg a gyermekségemhez, a múltamhoz, addig nem vagyok szabad. Nem vagyok szabad a jelenre és a jövőre. Nem vagyok szabad az ígéretekre, és mindarra, amire Isten elhívott. Fel kell hagynom a gyermeki viselkedéssel, érzületekkel, a labilitással, a felelőtlenséggel, a máshoz és mástól való függőséggel. Felnőttnek kell lennem. Érettnek kell lennem. Csak így tudok azzá válni, aminek Isten eredendően teremtett. Csak így érthetem meg, mi a feladatom, mi a szolgálatom. Csak így érthetem az Igét, csak így láthatom Isten tervét és akaratát. Amíg kiskorúságban vagyok szellemben és lélekben, addig ezt nem fogom tudni megélni. Fel kell nőni. Szabadnak kell lennie az érzéseimnek, a vágyaimnak, hogy képes legyek felfogni és megérteni Isten szavát és üzenetét. A gyermekség elhagyásának is megvan a menete, mely a felsorolásból is látszik. Előbb fizikálisan kell önállóvá, függetlenné vállnom. Aztán jön a lelkem felnövekedése, amikor elválok a gyermeki érzésektől, akarattól. Ezután leszek képes szellemben felnőttként megélni Isten rám szabott tervét és akaratát, betölteni elhívásomat.


Tükör által

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.” (12.vers)

A héber szöveg szerint e mondat így hangzik: „Mert most tükörben és rejtvényekben látunk, és akkor szemtől szembe fogunk látni; most kis részt ismerek, és akkor úgy fogok ismerni, ahogy engem is megismertek.” Tükörben és rejtvényekben. A tükör jelentése itt nem más, mint az isteni megjelenés, kinyilatkoztatás, a meglátott alakja, külseje valaminek. A rejtvény pedig a kérdésekre, a megfejtendő dolgokra vonatkozik. Vagyis kijelentésben és kérdésekben látunk. Azaz a hívő életünk a kinyilatkoztatott Igéből és az Ige által bennünk felmerült kérdésekből áll. Isten adta a kinyilatkoztatott törvényt, adta az Ő szavát, mely Krisztusban testté lett, és nekünk az erre adott válaszunk az lehet, ha kérdezünk. Kérdések nélkül nincs válasz. Ha nem kérdezzük az Igét, ha nem kérdezzük Isten tervét és akaratát az éltünkre, ha mindennapjaink egy monotoniában telnek, és nem vagyunk képesek kérdezni, akkor nem tudunk előre lépni. Isten várja a kérdéseinket. Várja, hogy válaszolni tudjon, s meg tudja mutatni a már kijelentett szavában, hogy mi a megoldás. Kijelentésben látunk és kérdésekben. Ha nem kérdezünk, hiába van a kezünkben a Biblia, hiába olvassuk az Igét, nem tud személyessé vállni az üzenet. Kérdeznünk kell, hogy a kijelentés élővé válljon rajtunk és bennünk. Kérdeznünk kell, és nem számonkérnünk. Nem a múltba kérdezünk vissza, hogy miért volt, és hogyan engedhette meg ezt vagy azt Isten, hanem a jelenre és a jövőre kérdezünk. A következő lépésünkre. Így juthatunk csak előre. Így juthatunk el oda, hogy egykor szemtől szembe, arctól arcig lássunk; hogy megérkezzünk Őelé. Most kis részt ismerünk magunkból, az adottságainkból, az utunkból, az életünkből, de ahogy ezt a kis részt használjuk, egyre többet és többet megismerhetünk, míg végül úgy látunk majd és azt látjuk majd, amit Isten is eltervezett rólunk és felőlünk.


A „legnagyobb”

„Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (13.vers)

Még mielőtt elkezdenénk rangsorolást végezni, hogy e három említett dolog közül melyik a legnagyobb, aztán a kevésbbé nagyobb, és végül a legcsekélyebb, itt nem minőségi, és nem mennyiségi megkülönböztetésekről van szó. Nem a dobogós helyek kiosztásáról ír Pál. Bár csak egy árnyalatnyi különbség vélhető fel a fordításban, de aztáltal válik érthetővé, miért a szeretet a „legnagyobb”. A héber szöveg így szól: „Most megáll ez a három: hit, remény, szeretet, és a legnagyobb bennük a szeretet.” Megáll, azaz fennmarad a hit, vagyis a hűség, a bizonyosság. A tartósság, a szilárdság Istenben és az Ő kijelentésében. Az odaszántság, a meggyőződés. Fennmarad a remény, vagyis a rendelt idők kivárása, hogy beteljesedjen Isten ígérete. Az Ő akaratának folyamatos figyelése és meglépése. A töretlen bizalom Őbenne. És fennmarad a szeretet. Az a szeretet, mely önmaga fenntart minden. Szeretet nélkül a hit és a remény nem tud megállni, nem tud fennmaradni. Ahhoz, hogy a hit és a remény éljen és megmaradjon, szeretetre van szükség, mert a szeretet élteti a hitet és a reményt. Ezért hangzik el így a héber szövegben: „ a legnagyobb bennük a szeretet.” A „legnagyobb” pedig annyit jelent: az, amelyik növekszik. Növekszik, vagyis folyamatban van, folyamata van. Nem áll meg, nem stagnál. Szüntelen növekszik. Ez a növekvő szeretet van benne a hitben, ez a növekvő szeretet van benne a reményben, és ez a növekvő szeretet van benne a szeretetben is. Mert maga a Szeretet is növekszik a szeretetben. Nem áll le, nem marad abba, hanem azáltal teljesedik ki, hogy növekszik. Növeli a hitet, növeli a reményt, és így növeli önmagát. Aki a Szeretetben él, ebben a növekedésben él. Növekszik a hite, növekszik a reménye, és növekszik benne a szeretet. Ezt a növekedést kívánom mindannyiunknak!


2012. június 27.




SÓFÁR Jeshua HaMassiah-ban hívő Közösség. Alkalmaink: Szombaton 15 órától, Bp., VI.,Vörösmarty u.51.

Honlapkészítés