A GAZDAG IFJÚ ÉS A TŰ FOKA
„Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.” (Máté 19, 24)
A tű foka. Sokan tették már fel a kérdést: mit is jelent ez? Némelyek úgy gondolják, hogy konkrétan azt a tűt jelenti, amivel var az ember, illetve annak a fokát, vagyis lyukát, melyen a cérnát áthúzzák. Mások úgy vélik, a „tű foka” egy szoros, szűk kiskapu volt Jeruzsálemben, melyet a nagy városkapuk bezárásakor használtak, és keskeny volta miatt kapta ezt az elnevezést, ugyanis az ember csak meghajolva, a teve pedig teher nélkül tudott átmenni rajta. E feltételezések azonban nem adnak mégsem egyértelmű választ, mi is az a tű foka? Szimbólum vagy valóság? Esetleg egy szófordulat? És miért pont a tevének kell átmenni ezen? Mielőtt e kérdésbe mélyebben belemennénk, tekintsünk egy kicsit az előzményekre, kinek, milyen környezetben mondta ezt a Mester?
„És ímé hozzá jövén egy ember, monda néki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek?
Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.
Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy;
Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint temagadat.
Monda néki az ifjú: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?
Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem.
Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala.
Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába.
Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.” (Máté 19,16-24.)
A jól ismert gazdag ifjú története, melyben a vagyonos fiatalember megszomorodik, és inkább választja a gazdagságot, minthogy kövesse Jesuát. Ez az igerész sokszor ütőkártya a gazdagok ellen, vagy azok ellen, akik már egy kicsit jobb módban élnek az átlagnál, és szinte mindenhol így tanítják, hogy a gazdag ember nem üdvözülhet, ha nem osztja szét a vagyonát. De vajon milyen gazdagságról van itt szó? Ki ez az ifjú? Miért jött Jesuához? És valójában miért szomorodott meg?
Amint azt a szövegből is kivehetjük, itt nem egy ateista, istentelen, a Mammon uralma alatt élő emberről van szó, akinek fő célja a világi javak hajszolása. Egy istenfélő, törvénytisztelő ember keresi Jesuát, aki „vagyonos”. Úgy is mondhatnánk, egy jó farizeussal állunk szembe, egy vallásos, a törvényeket betartó és követő emberrel, aki még tökéletesebb, még tisztább, még jobb szeretne lenni, és aki keresi, kutatja azt, ami oly fontos számára: az örök életet. Nem egy dorbézoló, hedonista férfi állt Jesua elé, hanem egy kereső, a jót cselekedni vágyó ember. Ezért is e megszólítás: Jó Mester! És ezért is e kérdés: mi jót cselekedjem? Ez az ember cselekedni akart, még inkább tenni azért, hogy az örökélet birtokosa lehessen.
A kérdésére Jesua válasza ma is mindannyiunkra nézve aktuális: tartsd meg a parancsolatokat! Nem azt mondja, hogy csak higgy Bennem, és ezzel meg van oldva minden. Nem azt mondja, hogy csak fogadd el, hogy én vagyok a Messiás, és üdvözülsz. Jesua nem magára irányítja a figyelmet. „Tartsd meg a parancsolatokat!” Vagyis tartsd meg azt a szövetséget, melyet az Örökkévaló az atyáiddal kötött, és mely ma is ugyanúgy érvényes rád. Tartsd meg, őrizd meg a szövetséget, vigyázz rá, élj benne! Mert ha ebben a szövetségben élsz, akkor megismered azt az Istent, aki téged kiválasztott, elhívott, feladatot és szolgálatot adott. E szó: parancsolat, egyben megbízást, meghagyást jelent. Őrizd meg, óvd meg azt, amivel téged Isten konkrétan megbízott, amit neked személyesen meghagyott, rád hagyott. Az ifjú meg is kérdezi, mely parancsokat, mely szövetséget kell megőriznie? Jesua válasza a 10 parancsolat, a 10 Ige. Ezt a szövetséget, a Sinai-hegynél kötött szövetséget őrizd, ahol az Örökkévaló Isten kinyilatkoztatta magát neked, ahol neveden nevezett, ahol néppé formált, ahol megmutatta neked, ki vagy, ahol meghagyta, hogy mit hogyan tégy, hogy élj. E parancsolatok nélkül nem lehet hívő életről beszélni. A szövetségkötés semmibe vételével nem lehet a krisztusi úton haladni. Jesua szavaival bizonyítja és emlékeztet arra, hogy az Atya kijelentése egyszer s mindenkorra érvényes, örökké tartó, melyet semmi nem ír felül. E szövetség az alapja mindennek, melyre felépülhet a tanítványi életed.
Az ifjú erre a következőképpen folytatja: "Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?" Milyen hiány, milyen hiba lehet még az életemben, ha a szívemben ott él és működik a szövetség minden egyes szava a hívő életem kezdete óta? Ha ismerem és betartom mindazokat a parancsolatokat és rendeleteket, melyeket Isten az életemre nézve elrendelt, vajon mi a hibám? Ha élem a nekem elrendelt életet, melyben őrzöm a szövetséget, a törvényt, emlékezem mindarra, amit Isten tett velem, vajon mi a hiányom? Miért van az, hogy az alap jó, de nem épül fel tovább a ház? Miért van az, hogy gyümölcstelen a hívő életem? Miért van az, hogy a kezdés, az elindulás jó volt az életünkben, de nem növekszünk, nem haladuk, megálltunk? Miért rekedt meg egy ponton a hitéletem és nem tudok tovább menni? Mi a hiba? Mi hiányzik?
A válasz itt van: "Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem." Tökéletes, a héber szöveg szerint „tiszta”. E „tiszta” szó alatt egy olyan kifejezés áll, mellyel az áldozatra szánt tiszta állatot illették, Istennek szentelték. Egy olyan tisztaságról van itt szó, melyben az ember megélheti a teljességet, az őszinteséget, az igazságot. Azt, hogy szüntelen ott van Isten jelenlétében, Őelőtte, Ővele. Vagyis ha áldozatra való akarsz lenni, ha ott akarsz lenni mindig Isten oltárán, ha szolgáló és nem csak hívő életet akarsz élni, akkor – a héber szövegből szó szerint fordítva- a következőt kell tenned: „menj, és add át mindenedet, amid van, add oda a szegényeknek/alázatosaknak, és kincsed lesz az egekben, és jöjj, és menj/haladj énutánam.” Itt szó sincs arról, hogy az anyagi javaidat, a vagyonodat oszd szét a szegényeknek. Ez nem egy adakozásra felhívó, humanista felszólítás. Nem arról szól, hogy oszd szét a pénzedet és egyéb anyagi javaidat a hajléktalanok, az árvízkárosultak, a földrengést szenvedettek, az eladósodott, tönkrement szegény családok között. Ez nem egy jótékonysági szervezkedésre inspiráló adománygyűjtés. Azt mondja: add át mindenedet, amid van. Azokat a szellemi ajándékokat, amiket kaptál, add át annak, akinek nincs. Add át a szegényeknek, az alázatosoknak, add át azoknak, akik éhesek az Igére, éhesek arra, hogy megértsék Isten szavát. Amit megértettél, megéltél az Igéből, add tovább! Ne tartsd meg magadnak, légy bizonyság! Add tovább, mit éltél, élsz meg abban a szövetségben, melyet veled kötött az Örökkévaló Isten Jesua HaMassiah által. Ugyanígy a lelki ajándékokat is, a talentumokat is oszd meg, hogy épüljenek, gyarapodjanak belőle azok, akiknek nincs. Ha van egy jó gondolatod, ne tartsd meg magadban. Ha van egy tiszta érzésed, fejezd ki, add át. Ne fojtsd vissza, ami benned van, mert azért kaptad, hogy megoszd azzal, akinek pont az hiányzik. Ha ez éppen egy jó szó, egy testvéri ölelés, egy baráti kézfogás, merd átadni, merd kifejezni! „Add át mindenedet, amid van.” Mert így tudsz igazán szolgálni. Így válik élővé benned és körülötted a parancsolat. Így lesz a törvényből betöltött törvény, ha nem saját magadért használod. Ha nem saját magadat gyarapítod és növeled vele szellemben, lélekben, hanem mindazt a „vagyont”, mindazt a szellemi és lelki gazdagságot, ajándékot, amit kaptál, tovább adod, szolgálsz vele azok felé, akiknek nincsen. Nem azért kaptuk a parancsolatokat, hogy a saját tökéletesedésünkre, jobbá tételünkre használjuk, hanem azért, hogy amit általa és benne megéltünk, azt tovább adjuk, szolgáljunk vele mások felé. Ne magunknak tartsuk meg az Igét, amit megértettünk, hanem adjuk tovább annak, aki éhes rá. Ne magunkat építsük azokkal a gondolatokkal, melyek Istentől jövők és megszenteltek, hanem adjuk tovább, osszuk szét, hogy más is épüljön belőle. Így lesz kincsed a menyben. Kincsed, ami valójában tárházat, kincstárat jelent. Nem csupán egy kincsed, hanem egy egész kincstárad, tárházad, melyben az Ige magvak be vannak készítve számodra, hogy mihelyst a szívedben kikelnek, még tovább tudd adni őket. Kincstárad, tárházad lehet így, melyben a tanítványi életed kiteljesedik, élővé és gyümölcsözővé válik. E tárházban az Ige folyamatosan be van készítve számodra, hogy belőle élve éltess másokat is. És ez a tárház sosem ürül ki. Minél inkább megosztom, amit kaptam, annál gazdagabb leszek. Ha megérett bennem egy Ige, és átadom, egyre több lesz bennem élővé. Ha megosztom a gondolataimat, egyre több gondolatot kapok. Ha odaadom, amit kaptam, egyre többet kapok. Ezután tudom követni Őt, haladni Őutána. Nem egyhelyben állni tétován, hogy mit tegyek, merre menjek, hogy szolgáljak? Haladni Őutána. Mert ha megállsz, leállsz, a távolság csak nő közted és Közte. Azonban ha megéled azt a tisztaságot, melyben áldozatra való vagy, ott vagy mindig készen az Örökkévaló színe előtt, hogy az Ő Szava, Igéje, törvénye életté váljon benned, és mindazt, amit Tőle kaptál tovább adod, átadod, akkor nem tudsz nem haladni Őutána. Akkor nincs egyhelyben állás és körben járás, hanem haladsz, mész a krisztusi úton, épül az életed. Így válik a hívő életed szolgáló életté.
„Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala.” Megszomorodott az ő szíve. E „szomorúság” szó azt is jelenti még: fájdalom, intés, bálványkép. Megszomorodott, fájdalma volt, mert nem ezt várta. A „jó Mester”ahelyett, hogy ellátta volna jó tanácsokkal, hogyan legyen még tökéletesebb az élete, hogyan tartson be még több törvényt és parancsolatot, azt kérte tőle, hogy mindazt, amit megszerzett, tudást, értelmet, Igei látást, szellemi és lelki gazdagságot, adja tovább. Neki nem sok jószága volt, nem állatai voltak, nem elsősorban fizikai értelemben vett gazdagsága volt. Az eredeti szöveg azt mondja: sok vagyona/birtoka volt. Szellemi öröksége, lelki gazdagsága. Adottságai, talentumai. Pontosan azért szomorodott meg, mert tudta, hogy ha mindezeket megosztja, ha elindul azon az úton, ami egy szolgáló út, melyen folytonos az áldozatbemutatás, akkor fel kell adnia a kényelmet. Akkor már nem magáért, a saját maga szellemi növekedéséért, épüléséért kell tennie, hanem másokért kell élnie, szolgálnia. Ki kell lépnie saját magából. Mert ebben a szolgálatban sokszor ott a lemondás, az áldozathozatal a másikért, a fájdalom, a küzdés. Jesua szavai megintették az ifjú szívét, és összetörték azt a bálványképet, melyet saját maga jóságáról, példamutatásáról akart felépíteni. Ő azt gondolta, hogy a hívő élet a saját maga felépítéséről, tökéletesedéséről szól. Ha erről szólna, az ember könnyen önmaga bálványává válna. Jesua pont azt mondja, hogy ha gazdag vagy, ha sok kincsed van szellemben, lélekben, ha sok a talentumod és adottságod, az azért van, hogy ne magadnak, hanem másoknak szolgálj vele. Ha magadnak tartod meg, bálvánnyá válik. Ha megosztod, szétosztod, áldássá lesz.
Ki tehát ez az ifjú és milyen gazdagsága van? Hiszen egy fiatalembernek még nem lehet nagy vagyona, amit saját maga termel meg. Abban az esetben lehet vagyonos, ha örököl. Ha pedig örökös, akkor mindaz, amije van azé, akitől örökölt. Ez az ifjú Istentől kapott minden szellemi és lelki gazdagságot, örökséget. Nem a maga erejéből lett az, aki lett. Ezért intette Jesua, menj el, add tovább, amid van, mert nem a tiéd. Nem azért kaptad, hogy saját magadnak a hasznát keresd vele, hanem hogy szolgálj általa mások felé. És ezért lett az ifjú szíve szomorú, mert nem akarta vállalni azt, hogy ne magának tartsa meg az örökséget, hanem adja tovább másoknak, szolgáljon vele.
„Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába.”
A gazdagság fogalma a Bibliában igen sokrétű. Jelenti a földi, anyagi javak gazdagságát, melynek megléte mindig valami előzménnyel járt. Az ősatyák mind gazdagok voltak. Ábrahám, Izsák, Jákob, József igen nagy vagyonnal rendelkezett. Izrael királyait is szinte kivétel nélkül gazdagsággal áldotta meg Isten. A Zsoltárok, Példabeszédek, Prédikátorok könyvében is sokszor olvashatunk arról, hogy a gazdagság Istentől jövő ajándék. Akiknek adatott, azért kapták, hogy Isten nagyságáról tegyenek bizonyságot. A gazdagságuk nem a sajátjuk volt. Ábrahám nem saját maga építésére és gyarapítására használta a vagyonát. Tovább adta az utódainak. A királyok sem tekinthettek a gazdagságukra úgy, mint saját szerzeményeikre. Tudták, hogy ezzel Istent képviselik a nép között, s mindenük, amijük van, az Örökkévaló Istené. Ezért volt az, hogy aki e földi gazdagságot magáénak tekintette (akár király, akár egy tekintélyes ember a népből), az letért Isten útjáról, olyat cselekedett, ami nem volt kedves az Úr szemében. Vagy ott van Jób, aki alázatos, istenfélő, vagyonos ember volt, de nem függött a gazdagságától, mert tudta, hogy mindene Istentől való adomány. Összességében elmondható, hogy mindenki, aki földi gazdagságban élt, valamit képviselt. Isten az Ő ígéreteit, elhívását, kiválasztását, törvényének az ismeretét és továbbadását bízta rájuk. A szellemben és lélekben adott gazdagságának a megnyilvánulása volt a földi gazdagság, mellyel élhetett jól és rosszul az ember. Ahogy 5Móz. 8,18-ban van: „Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert Ő az, a ki erőt ád néked a gazdagságnak megszerzésére, hogy megerősítse az Ő szövetségét, a mely felől megesküdt a te atyáidnak, miképen e mai napon van.” Mint ahogy a szellemi és lelki gazdagság, úgy a földi gazdagság sem önmagunkért van. Azért adatott, hogy emlékeztessen az Örökkévalóval kötött szövetségre, arra a szeretetkapcsolatra, melyben egyként élhetünk Vele. Isten azért gazdagít meg, hogy a velünk kötött szövetségét megerősítse. A szellemben adatott gazdagság Tőle van, Tőle jövő erő által, a Szent Szellem által érthetem meg az Igét, adhatom tovább, oszthatom meg a lelki javakat, gondolatokat, érzéseket, és a fizikális javak is, mint Tőle jövő adományok szolgálatként, bizonyságként állhatnak mások előtt. Így az egész lényem, szellemem,lelkem,testem gazdagsága nem az enyém, hanem az Övé. Tőle való, Általa megszentelt, bizonyság másoknak, mellyel szolgálhatok. Minél gazdagabb leszek, annál jobban erősödik a Vele kötött szövetség. Egyre jobban látom, érzem, tapasztalom és cselekszem az Ő akaratát.
Jesua szavai itt azokról a gazdagokról szól, akik képtelenek tovább adni azt, amijük van. Maguknak tartják meg. Saját építésükre, gyarapításukra használják, legyen az szellemi, lelki vagy fizikális gazdagság. Ezeknek nehéz bemenni a mennyek országába. Ha csak azt mondanám, hogy a gazdagoknak nehéz üdvösségre jutni, akkor ezzel a kijelentéssel ki is törölhetnénk az Ószövetségben szereplő „hithősök” és példaképek hosszú sorát, hiszen ők is gazdagok voltak. Gazdagok, akik gazdagságukat tovább adták, túlmutattak saját magukon arra, Aki őket áldottá tette. E mondat azokról szól, akik nem tudják tovább adni azokat a kincseket, amijük van. Akik nem tudnak bizonyságtevő, szolgáló életet élni. Akik lehet, hogy hosszú évek óta élik már a hívő életüket, de sosem osztanak meg semmit, amit kaptak a másikkal, mert önmagukban tartják. Akik farizeusként törekednek a tökéletességre, hogy minél jobb hívők legyenek, de közben elfelejtenek élni… Elfelejtik megélni és átélni az Ige valóságát, célját és küldetését. Ezeknek nehéz a mennyek országába bejutni.
„Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.”
És elérkeztünk a tű fokához. Érdekességként jegyzem meg, a tű, mint varró eszköz, sehol máshol nem szerepel a Bibliában, csak ebben az igeszakaszban. Ezért ismét a héber szöveghez nyúltam, vajon mit takar e fogalom: tű foka? És az eredeti szövegrész így hangzik: „könnyű a tevének áthaladnia a vétek gödrének az útján, mint a gazdagnak bejönnie az Istennek királyságába”. A vétek gödrének útja. A vétek eltévedést, tévedést, hibát jelent. Nem szándékos bűn, hanem botlás, megbotlás. E szót használják a bűnáldozatok bemutatásakor is. És e szóval illetik azt az áldozatra szánt állatot is, mely hibás, nem tökéletes, nem tiszta. Így voltaképpen, be sem mutatható. A gödör pedig barlangot, tömlöcöt is jelent, ami egyfajta bezártságra, elrejtettségre utal. És itt van a teve. A „sivatag hajója”, a Közel-kelet jellegzetessége, mely a törvény szerint tisztátalan állat. Mégis a szárazságban tűrni tudó, a vizet magában hosszú ideig elraktározó, igénytelen, sok mindent kibíró, az ottani ember számára szinte nélkülözhetetlen segítő jószág. A héber „gamal” szó pedig nemcsak a tevét jelenti, hanem a következőket is: érni, megérni, gyümölcsöt hozni. Mit üzen e három kifejezés?
A vétek gödrén áthaladó teve képe tükrözi azt az embert, aki a szárazságban egy kevés vízen, egy kevés Igén is képes megélni, s ebből a kevésből mégis van gyümölcs az életében. Számára elegendő és hosszú ideig tartó az a mennyiség, amit magához vesz. Ugyanígy a lelki életében is a gondolatok, az érzések sokáig kitartanak, azokból él, táplálkozik. S bár hívő életében sok a botlás, sok az eltévedés, sokszor megy bele ebbe a gödörbe, sokszor hibát hibára halmoz, mégis ott van számára az a kevés víz, mely életben tartja, megtartja a hívő úton, megérleli őt, és élővé teszi benne az Igét. Sok hibája, tisztátalansága, hiányossága ellenére ezzel a kevéske vízzel, mely elegendő számára, mégis életben marad, és Isten még így is tudja eszközként használni őt az emberek életében. Könnyebben jön be Isten országába, az Ő királyságába, mert ő alárendelte magát a szolgálatnak azzal a kevéssel, amije van, mint a gazdag, akinek sok adatott szellemben, lélekben, földiekben, de nem osztja meg, nem szolgál vele mások felé. A kevesen élő, de odaszánt életű, hibásat tudja használni Isten, de a sokkal megáldott hibátlan, ki nem szánja magát oda szolgálatra, azt nem.
A gazdag ifjú történetének egymondatos összegzése talán így adható vissza: a hívő életnek szolgáló életté kell válnia.
Jesua szavai a tanítványok közt is megdöbbenést váltottak ki. A tű foka hasonlatot már nem a gazdag ifjúnak mondta, hiszen ő megszomorodva elment. A tanítványoknak szólt. Azoknak, akik a legközelebb álltak hozzá. Akik folyamatosan Vele voltak, gazdagodtak, épültek, itták Jesua szavait és tetteit. Nekik szólt ez a konklúzió. Nekik volt üzenetet, hogy mindazt a megszerzett és megélt gazdagságot, melyet a Mestertől kaptak, ne tartsák meg magukba. Mintegy előszele volt ez annak, hogy a tanítványokból küldöttek, apostolok lesznek. Amit megtanultak, átéltek, tovább kell, hogy adják. Így teljesedhet be rajtuk az ígéret. És így lett üzenet számunkra is.
„A tanítványok pedig ezeket hallván felettébb álmélkodnak vala, mondván: kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén monda nékik: embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges”
Kicsoda üdvözülhet? Ki láthatja meg Istennek az országát? Az üdvösség szó nem más, mint magának Jesuának, a Szabadítónak a szava. Ki élhet tehát abban a szabadságban, abban az áldásban, mely elhozza az üdvöt, a teljességet? Jesua válasza pedig szó szerint így hangzik: „emberből ez teljesíthetetlen, de Istentől nem teljesíthetetlen semmi”. Emberi akaratból, erőből nem teljesedhet be az életünk, a szolgálatunk. A kincsek, melyek ránk bízattak, saját erőlködésünkből továbbadhatatlanok, élettelenek. Isten az, aki a szövetségében megerősítve bennünket szolgálatra hív és küld. Vele és Benne élve gazdagságunk továbbadása, hívő életünk szolgáló életté válása kiteljesedik. Nem kell a kevés vízzel, a kevés Igével beérni, ha egy egész kincsestár, egy tárház vár ránk. E kincseket azonban nem saját magunknak kell őriznünk, hanem továbbadnunk azoknak, akik éheznek rá. Nem kell tehát a tű fokán átmennünk, a hibák gödrébe belelépnünk, ha ismerjük és tudjuk, mi az utunk és elhívásunk Krisztus Testében. Csak át kell adnunk mindenünket, minden ajándékunkat az Ajándékozónak, hogy az Ő kezében életünk mások számára is ajándék legyen. Szolgáló, kiteljesedett, gazdag élet.
2011.03.29.
Copyright © 2005-2011 SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő ZSIDÓ KÖZÖSSÉG
JHVH NISSZI Szolgálat
|