A dublőr

A most leírt történet, nemcsak valós, hanem nagyon sok tanulsággal bír.
Van, akinek sok dologra és eseményre ad választ, míg másoknak olyan lecke, mely által sok ballépés, még több kudarc és csalódás, valamint az azokkal járó fájdalom, vagy keserűség elkerülhető.
Ez az írás így elsőként azoknak üzenet, akik házasságkötés előtt állnak, vagy éppen a társkeresés idejét élik meg.

A történet tehát a következő:

Egy zsidó férfi valamikor a múlt század vége felé megismerkedett egy idősebb lánnyal, és mivel szabad volt ő is, hamarosan e kapcsolat testvéri, baráti lett.
Együtt jártak közösségbe, együtt imádkoztak, és szolgáltak ezáltal.
Egy napon, egy hosszas beszélgetés után a nő megkérdezte a férfit:
- Mi lenne, ha Isten adna neked egy társat?
A férfi meglepődött, majd szinte gondolkodás nélkül válaszolt:
- Ha Ő adja, nem tehetek mást, elfogadom…

A történet így vett olyan fordulatot, hogy hamarosan megházasodtak….
Kezdetben, sőt évekig minden jónak és tisztának látszott..
A nő filoszemita érzései kötötték még jobban a zsidó férfihez, és általa természetessé lett régi vágya, hogy a zsidóság között mozoghasson, és férje által zsidóként is élhessen általa…
Néhány évig történtek is változások az immáron feleség életében, de a házasság mégsem teljesedett ki, nem lett valóság, amikor megmaradt egy baráti szinten, mely nem vált sohasem teljességgel ragaszkodássá, és a „lesznek eggyé” sem valósult meg.
Így a házasság harmadik feltételénél, az „elhagyja” megvalósulásánál lehetett keresni a fő okot.
Márpedig a nő függőségben volt szüleitől, ragaszkodott azokhoz az élményeihez, melyeket a katholikus karizmatikusoknál élt át…, vagyis bármennyire tagadta, azoktól szellemben mégsem volt szabad…
Egy idő, vagyis 3-4 év után elkezdődött egy újabb változás, mely kezdetben alig volt feltűnő, de egyre szélesebb területeken kezdett láthatóvá válni…
Amikor a férj több esetben külföldön szolgált, társa már nem volt ebben társ…, vagyis egyedül utazott, pedig őt is várták.
Távollétében az itthon hagyott közösség irányítást nemcsak kezdte átvenni, hanem férjének szolgálatával szembe helyezkedett, majd ellene tanított, és szinte lázított…
Nem sok idő után látható volt, hogy a be nem teljesedett házasság női tagja önálló úton megy tovább, megtagadva férjének elhívását, vele továbbiakban még a közösséget is megszakította.
Elsőként megszűntek a közös beszélgetések az Igéről, majd megszűntek a közös imádkozások, és végül az úrvacsorai közösséget is megtagadta.
Ugyanakkor fokozódott a karizmatikus varázslás és a jezabeli szellemiség működése, mely a prófétai mozgalmak egyikéhez cibálta őt.

A férj pedig egyre szélesebb teret kapott Istentől szolgálatában, egyre többet, és egyre messzebb hívta szolgálata…
Mint egy olló két szára, akképpen távolodtak egymástól el.
A férfi e helyzetet egy ideig nem értette.
Bizonyos volt abban, hogy nem izmaelt szült, és e házasság Isten akaratában van.
Sokszor szenvedve, de mégis szabadon és tisztán maradva élte meg, hogy bár házas, nem élheti meg azon belül a férfit és a férjet. Mégis türelmesen várta, hogy a mellette élő egyszer megéli, hogy „elhagyja, ragaszkodik, lesznek egyek...”
Tudatában volt, hogy nagyon nehéz ebben feloldódnia annak, akit apácák neveltek, „máriás”családi háttere van, és valójában sohasem volt kapcsolata több, mint négy évtizeden át egyetlen férfivel sem…
Se lelki, se testi…
A szellemi kapcsolat viszont elképzelhető volt, mert életének egyetlen, első és ezidáig utolsó szerelme ahhoz a katholikus paphoz kötötte, akivel karizmatikus közösséget vállalt egykor...
Ő a cölibátus miatt szintén nem volt szabad a vele való kapcsolatra.
Olyannyira, hogy a be nem teljesedés szenvedése miatt egy másik kontinensre rohant, és ott folytatta papi, egyházi szolgálatát egy ideig…

Tehát a várakozást kellő türelemmel, és krisztusi szabadságban élte meg a férj.

A történet azonban a leválás, a közösség, és a közös út nem vállalásának első gyakorlati jeleinél fordulatot vett.
A távolodás szótlanságában érezhető volt a „nem ilyen lovat akartam” ki azonban nem mondott szavai, majd egyre fokozódott, és hangosabb lett az elhatárolódás.
Ekkor a férj ért egy választáshoz...
Toleráns lesz feleségéhez, ezáltal engedi az útirány részleges megváltoztatását, miáltal mehetnek együtt, vagy Isten szavának lesz engedelmes…
Az utóbbit választva immáron önmaga nem volt e helyzet ura, és csak passzívan várhatta a feleség következő lépését, azt, hogy meddig és hogyan távolodik el őtőle?

Hát eltávolodott :…mégpedig teljesen.
Amikor férje elindult egy külföldi szolgálatra, mintegy időzítve jelentette be: elválik.

E történet elbeszélése nem védő, vagy vádbeszéd, így e pontnál egy teljes év kihagyásával
folytatom az írást…

A válás meglepően egyszerű volt, amikor a feleség minden felelősségét a válásnak magára vállalta, és békében, közös megegyezéssel megtörtént.

A sebek a férfi részéről réges-rég begyógyultak, életében rendeződések, helyreállások, és a szolgálatában nemcsak növekedés, hanem több gyümölcs is látható lett.
Egyetlen dolog maradt benne rendezetlen:
Hogyan és miért történhetett mindez, amikor Isten akaratában volt e kapcsolat?
Eljutott odáig, hogy felismerte:
Isten megengedő akaratában elsősorban a nő kapott egy nagy lehetőséget, amikor a későbbi férjével kezdhetett egy közös utat.
Ő azonban valamiért nem tudott, vagy nem akart azon Isten patriarchális rendjében elindulni.
Valami visszafogta, vagy kötözte.
Ment volna valamiféle úton, de ott a saját elképzeléseit, és uralmát akarta férjén végrehajtani, miközben önállóságát is meg kívánta őrizni.
De vajon miért?

A felelet közel egy évet váratott magára.
A férfi kapcsolatba került egy katholikus karizmatikus közösséggel, mely írásait szerette volna saját internetes oldalán közölni.
Bizonyos feltételekkel ezt meg is engedte, és egy idő után ellátogatott erre az oldalra, hogy meggyőződhessen arról, hogy a feltételeket megtartották-e?
Amikor ezen oldalon lapozgatott, a képtárban ismerős névvel találkozott.
Annak a férfinek a nevével, akibe a felesége sok évvel ezelőtt szerelmes volt.
Sohasem látta, nem is volt sohasem kiváncsi sem őreá.
Kósza hírekből tudta, hogy a katholikus pap a cölibátust nem bírva, férfi lett, vagyis többgyerekes családapaként folytatja szolgálatát egyházában.
És ekkor a meglepetés!
A képernyőn megjelenő fotó láttán a volt férj szinte megijedt.
Szinte teljes önmagát látta katholikus egyházi ruhába öltözötten valami szertartást celebrálni...
Annyira meglepődött, hogy először valami rosszízű tréfára is gyanakodott.., de hát az lehetetlenség volt.

Aztán mindent megértett…..
Nyolc éven át a hasonlatosság, sőt a zsidó származás azonossága miatt ő ennek a volt papnak mintegy a dublőre volt.
A volt felesége őt látta őbenne!
A be nem teljesedett szerelmét, akit az egyház és emberek istentelen törvénytelenségének köszönhetően elvesztett.
A fizikai hasonlóság, a zsidó ember és zsidó mentalítás, az egymásra hasonlító szolgálatok talán tudattalanul is beindították a helyettesítés vágyát.

E történetet sem lehet kérdésekkel befejezni:
Mi lett volna, ha…?
Akkor, később, nyolc év alatt, és utána mi lett volna?
Ha jól dönt a nő, vajon mi lett volna?

Zárásként csak azt lehet felelni:
Volt egy lezáratlan, és ha lezárta volna, akkor lehetett volna egy Isten szerint új és jó.
Tehát Isten megengedő akaratában benne volt a lehetőség, mely a kötözöttség miatt végképp bezáródott.

A férjnek viszont mindehhez mi köze?
Miért kellett elveszíteni nyolc évet, miért kellet szenvedni próbákban és kísértésekben?
Még inkább miért kellett megélnie az ígéretes kezdet után a folyamatos eltávolodás egyedüllétét egy házasságban?

E történet nem teljes e válasz nélkül, így a volt férj válaszát írom le:
„E házasság mégsem volt részemre átok, vagy büntetés, hanem előkészítés, jó iskola, vagyis Isten Tervében egy elrendelt, hasznos időszak, mely szélesebbre tárta a bizonyságok és áldások ajtóját.
Kipróbálás ideje volt, amikor a szenvedések, olykor az érthetetlen dolgok általi bizonytalanságok, eme társas egyedüllét még közelebb vitt Istenhez, az Ő jelenlétébe, Ő eléje.

Innen kellett tovább mennem, oda, ahova a velem közösséget nem vállaló, a felkínált zsidó identitást filoszemitizmusra cserélők, a múltjuktól, és abból megtartott bálványoktól nem szabad, kevert szellemiségű emberek nem mehetnek, és társként, sőt segítőként sem vihetem őket.”

E megtörtént eset kapcsán talán az írás végén olvasható összesítés, a férj válasza, mely lehet tanítás, tanács, bizonyság másoknak.

Mert bármilyen közösség elindulásakor tisztázni kell, hogy valamennyi fél valóban teljesen szabad a múltjától?
Kit viszel be a házasságodba?
Melyik közösséggel akarod szinkronizálni, vagy szinkretizálni azt a közösséget, ahova éppen most érkeztél?
Kérdezhetem, hogy vajon kit látsz a másik emberben?
Vagy egy vetítővászon az, és őreá kivetíted régi, új vágyaid, elképzeléseidet?

Mert ha így választasz élet, vagy házastársat, testvért, gyülekezetet, barátot, népet, vagy országot, bizony hamarosan elveszíted őket, vagy önmagad éled meg csalódásaid.

Egy ideig élhetsz önmagad alkotta álomvilágban, választhatsz olyan azonosulást, melyet sohasem élsz meg.
Aztán jönnek a magyarázkodások, bizonygatások, az okok másokra való rávetítése.
Hiszen a kivetítés gyakorlásában már jártas vagy…
Ha ez pedig nem elég hatásos, akkor folytatódik az önbecsapáshoz csatlakozó mások becsapásával, amikor elérkezel a hazugság állapotába.
Mert ekkor már nem esetenként vezetsz félre bárkit, hanem életformává lesz.
Azonban ez az életforma nem Istentől való, és semmiképpen nem krisztusi…
Lehet így leélni egy életet, még inkább lehet összetörni egy idő után…
Innen még fel lehet állni, ha valaki az újjászületést megéli, és ezután engedelmességben jár Istennel…: szabad lesz, elszakadnak végre kötelékei, és eltűnnek bálványai.

E valós történet legyen tehát előtted, amikor valakivel elindulsz, nehogy az útnak hamar legyen vége, mert szabálytalan, vagyis törvénytelen.

Isten valamennyiünknek ad lehetőségeket, társat, gyülekezetet, hazát-házat, de az csak akkor épül, és él, ha Isten Terve, Akarata, rendje, Törvényei által kezdődik el, és működik.

Mindezek nélkül lehetséges, hogy volt tervrajz, volt hozzá építőanyag, és volt hozzá szerszám, de sohasem kezdődött el az építkezés.

A leírt történet erről szólt.
Elindult egy házasság, mely sohasem lett házasság.
Emberi módon pedig nem épülhetett, mert a férj Isten elrendelt akaratában akart hűségesen és engedelmesen tovább menni.
A feladat így megmaradt, a Terv változatlan, így ő meg fog épülni ezért…
Többé nem lesz dublőr, sőt kaszkadőr sem, hanem önmaga lesz, az, akit Isten tud és akar használni.

Így működik tehát Isten időterve, melyből ki lehet esni.
Ez a következménye annak, amikor valaki a szent dolgokat ötvözni szeretné saját vágyaival és elképzelésével.
A szennyezés pedig valamennyiünk múltjában jelen van, melytől minden új kezdetekor teljességgel szükséges megtisztulnunk.